Állatkertek Éjszakája
Az éjszaka, mikor reflektor fénybe kerülnek az állatok. Állatkertek Éjszakája, augusztus 27-én pénteken, az Jászberényi Állat- és Növénykertben.
Read moreAz éjszaka, mikor reflektor fénybe kerülnek az állatok. Állatkertek Éjszakája, augusztus 27-én pénteken, az Jászberényi Állat- és Növénykertben.
Read moreA címben jelzett témák voltak a „főszereplői” a Jászsági Menedzser Klub Egyesület augusztus 16-án, a Berva Sörözőben tartott sajtótájékoztatóján, melyen
Read moreImmár 15. alkalommal rendezték meg, július 24-én Homokon, az elszármazottak hagyományos nyári találkozóját, melyről Bábosik Józsefné főszervező tájékoztatta szerkesztőségünket.
Read moreAhogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a „Helyet” Alapítvány és a Jászberényi V. V. Nonprofit Zrt. Az 1 000 óra
Read moreÚj bemutatóra készül a Jászság Népi Együttes (JNE), a nyár derekán, augusztus 12-én, láthatjuk a Szabadtéri Színpadon, a néptánc, a
Read moreKülönleges beszámolót kaptunk Fózer Vendeltől, aki vendégként vett részt egy 66 (!) éves osztálytalálkozón.
Read moreAz elmúlt héten két tábor résztvevői vették birtokukba az egykor Jász Látogatóközpontként ismert, ma már Ifjúsági Közösségi Térként működő Kossuth
Read moreÖnkéntes Katonai Szolgálatra várja a jelentkezőket a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség. Az Önkéntes Tartalékos Rendszer legújabb elemével elsősorban
Read moreA Jászsági Méhész Egyesület, a Hungarikum Bizottság és az Agrárminisztérium támogatásával és a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria közreműködésével hirdette
Read morePontosan előző lapszámunk megjelenésének napján, 2021. Július 14-én ünnepelte 95. Születésnapját városunkban Fridvalszky Jánosné. A délután tartott kis ünnepségem Tamás
Read moreSzinte napra pontosan egy hónappal azután, hogy a nyári koncertszezont Jászberényben is beindította a Tankcsapda turnékezdő bulija, egy újabb nagysikerű
Read moreA fenti címmel első alkalommal rendezett jótékonysági délutánt július 10-én, szombaton a Lehel Film-Színház előtti téren a Jászsági Fiatalok Önkéntes
Read moreSzerencsés önkormányzati képviselő Bódis Béla, hiszen egy héten belül már a második szépkorút köszönthette körzetében, az önkormányzat nevében. Július 4-én,
Read moreSzombaton városunkban, a Margit-szigeten rendezték meg az I. Vittorio Jano Jótékonysági Olaszautós és Veteránjármű Emléktalálkozót, melynek bevételét a Szent István
Read moreVárja vendégeit a Lehel Termálfürdő és Kemping A vírushelyzet miatt bevezetett korlátozások gyakorlatilag lakatott tettek az uszodák, fürdők ajtajára. Novemberben
Read more