Darts, sörnap, e-sport

A címben jelzett témák voltak a „főszereplői” a Jászsági Menedzser Klub Egyesület augusztus 16-án, a Berva Sörözőben tartott sajtótájékoztatóján, melyen esett még szó az idei Jász Expóról és a klub 25. születésnapjáról is.

Rédei István, a Jászsági Menedzser Klub Egyesület elnöke köszöntötte a sajtó megjelent képviselőit, aki bevezetőjében az augusztus 28-ai napról elmondta, hogy a darts és a sör – amint az a televíziós közvetítésekből is kiderült – igen közvetlen kapcsolatban vannak egymással. Így amikor a darts verseny megrendezéséről döntöttek, adta magát hogy azon a napon tartsák Jászberényben a sörnapot is. A helyszín pedig a Coop Áruház átriuma lesz.

– A  Jász Darts Kupa verseny másik főtámogatója klubunk mellett a Coop Online Kft., amely a közelmúltban alakult. Magát a versenyt pedig a Fejes Attila által vezetett Tehetség SE szervezi. Hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg ezt a darts versenyt, s ha jól sikerül, akkor azt is megígérhetem, hogy jövőre már jelmezversenyt is rendezünk, hiszen a sör mellett ez is része az ilyen rendezvényeknek  – mondta Rédei István, aki azt is megjegyezte a sörnap kapcsán, hogy az áruház parkolójában is lesznek asztalok és padok, ahová viszont nem kell majd védettségi igazolvány.

Fejes Attila szavaiból kiderült, hogy két versenyszámban mérhetik össze ügyességüket a dartsosok. Lesz egy 301-es kiszállós játék, s a bullba dobásban is versenghetnek egymással a jelentkezők. Nevezni még mindkét versenyszámra lehet a Coop Online Kft. online felületén. A versenyen a 18. életévüket betöltött, védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek vehetnek részt. A játékhoz nyilakról mindenkinek magának kell gondoskodnia. A legjobbak díjazását a támogatók biztosítják. Különdíjat kap a legügyesebb női versenyző és az is, aki a legtöbb 180-at dobja  a verseny során. Nevezni augusztus 22-én éjfélig lehet, amennyiben a 64-es előzetes tábla be nem telik.

A Tehetség SE, a CO-OP Online Kft. és a Jászsági Menedzser Klub Egyesület együttműködése a következő hónapokban tovább bővül, hangzott el a sajtótájékoztatón.

– Az e-sport ma már olyan népszerű világszert és hazánkban is, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Nagyon sok fiatal bevonható ezekbe a versenyekbe, ezért is döntöttünk, hogy az őszi hónapokban közösen rendezünk e-sport versenyeket – mondta Rédei István.

– Nem titkolt nagy célom, hogy egy olyan sportnapot rendezzünk egyszer Jászberényben, ahol az úgynevezett hagyományos sportok és az e-sport együtt jelen van. Voltam már ilyen rendezvényeken, ahol fantasztikus volt a hangulat. Nem egyszerű egy ilyen eseményt megszervezni, de lépésről-lépésre eljuthatunk majd idáig. A darts verseny, illetve az őszi e-sport versenyek jó kezdést jelenthetnek ehhez – mondta Fejes Attila.

A Jászsági Menedzser Klub rövidtávú terveiről Szatmári Zoltán alelnök tájékoztatta az irott és elektronikus sajtó megjelent képviselőit.

– Szeptember másodikán eleget teszünk egy meghívásnak, s ellátogatunk a jászberényi struccfarmra. Klubunk természetesen ott lesz a X. Jász Expo rendezvényén, melyet ezúttal Jászapátiban rendeznek meg szeptember 17-18-19-én. Pénteken, a megnyitó után lesz egy vállalkozói fórum, melyen mi is részt veszünk, s lesz egy külön standunk is az expón. Másnap, tehát 18-án a Szikra Galériában tartjuk a korábbról elmaradt 25. születésnapi rendezvényünket és ott adjuk majd át a Főnix díjat is – mondta Szatmári Zoltán.

Igen mozgalmas napom elé néz tehát a Jászsági Menedzser Klub Egyesület, valamint azok a szervezetek, melyek velük együtt az említett programok társrendezői lesznek. Természetesen továbbra is figyelemmel kísérjük majd a történéseket, hogy azokról beszámolhassunk olvasóinknak.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?