Díjátadó a Jászberényi Városi Strandon

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a „Helyet” Alapítvány és a Jászberényi V. V. Nonprofit Zrt. Az 1 000 óra önkéntesség elnevezésű projektben egy pályázatot is kiírt, amelynek eredményhirdetését a Jászberényi Városi Strandon tartották augusztus 6-án délelőtt. A díjátadóról Utasi Hajnalkától, a Helyet Alapítvány közösségi civil szervezőjétől kaptunk beszámolót.

„Gyűjts műanyag palackokat és alkoss kedvedre” címmel a „HELYET!” Alapítvány és a Jászberényi Városgazdálkodási Nonprofit Zrt. az 1 000 óra önkéntesség elnevezésű projektben közös kezdeményezést indított. Már nem először működött együtt a két szervezet, és bízva a további hatékony együttműködésben, nem is utoljára.

Tudta, tudtad, hogy becslések szerint a termékgyártások során a felhasznált anyagok csupán 1 %-a  marad „használatban” hat hónappal az értékesítés után? Bizonyára azt is csak kevesen tudják, hogy a világ top 100 vállalatának közel fele rendelkezik már olyan koncepcióval, amelynek célja, hogy az általuk felhasznált anyagok folyamatosan használatban maradjanak. Ez a koncepció nem más, mint a körforgásos gazdaság.

A körforgásos gazdaság egy olyan rendszer, amelyben nincsenek hulladékok, és amelyben a ma termékei egyben a jövő alapanyagai. Azonnal eszünkbe juthat itt az újrahasznosítás, a szelektív hulladékgyűjtés, és számos további példa az elmúlt évekből. A körforgásos gazdaság tehát időtálló termékek tervezése, melyek évekig, évtizedekig használhatók a magas alapanyag-minőségnek köszönhetően. A termékeket úgy alkotják meg, hogy az egyes alkatrészek meghibásodás esetén könnyen elérhetők és cserélhetők legyenek. Olyan alapanyagokat használnak, melyek vagy nagyon időt állók – így a vásárlók tíz év alatt nem tíz, hanem csak egy terméket vesznek – vagy fenntarthatók, könnyen újrahasznosíthatók, ideális esetben pedig akár lebomlók is.

A családok háztartásában a hulladékmentesség már a boltban kezdődik akkor, amikor a kosarunkba újrahasznosítható, újrahasznosított csomagolású terméket választunk, nem pedig egyszer használatosat. A tudatosságot már itt elkezdhetjük gyermekeinkkel.

Pályázatunkkal a környezetvédelemre, az újrahasznosításra, az önkéntességre hívtuk fel a figyelmet. A műanyag palackok újbóli, felhasználása tekintetében számtalan alternatíva áll rendelkezésre. Ezért is vártuk kíváncsian, hogy a gyermekek és a fiatalok, milyen használható ötletekkel állnak elő.

A szünidőre, a nyaralásokra tekintettel, sok pályázóra nem számítottunk. De mindenképpen szerettük volna kihasználni a Covid nyári „visszahúzódását”, hogy személyesen is találkozhassunk a pályázókkal és hogy kiállíthassuk tárgyaikat, ami további inspirációt ad a jászberényi Thermál Fürdőbe járóknak is. Jómagam is készítettem három tárgyat: egy lapátot, egy madáretetőt és egy virágtartót, természetesen virággal. A madáretetőt pl. édesapámnál fogjuk elhelyezni.

A díjazottak:

  1. Fülöp Milán – madáretető
  2. Fülöp Benedek – polipos szélcsengő
  3. Tóth Lili – virágváza

Különdíjasok

Utasi Abigél Kincső – szalvétatartó

Raffael Attila, szolnoki ÉNO (fogyatékkal élő fiatalember) delfines alkotása

Gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük, hogy a nyári szünet alatt is aktívak voltak. Köszönjük  minden pályázónak  szüleinek, az ÉNO-nak, hogy tettek a környezetünkért és követendő példával járnak mindenki előtt tudatosságukkal!

 

 

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?