Szembesítés két órában

Csernus Imre pszichiátert senkinek sem kell bemutatni. Ezt telt házas előadása is bizonyította, melyet az Aranysas Rendezvényházban tartott április 11-én este Megbocsátás, elengedés címmel.

Honnan tudhatjuk, hogy Csernus előadásán vagyunk? Mindig van, aki a közönség szeme láttára sírja el magát, igyekszünk az utolsó széksorokba ülni és lehetőség szerint kerülni a szemkontaktust, továbbá úgy érezzük, mintha a régi osztálytermünkben lennénk, ahol azért szurkoltunk felelés előtt, hogy még véletlenül se a mi nevünknél nyíljon ki a napló.

Talán nincs is olyan, aki ne tudná felidézni Csernus Imre közismert orvosi eszközeit, melyek többek között a szembesítés, az őszinte gondolatok szünet nélküli kimondása, és a sztereotip jellemvonások cinikus hangoztatása. Hamar megtudhattuk, hogy az átlagemberektől némileg idegenkedő módszert épp a sorozatos pozitív visszacsatolások véglegesítették. A doktor úr fel is kerekedett két mikrofonnal a kezében, hogy városunkból is begyűjtsön egy csokorral ezek közül a visszajelzések közül.

A feltett kérdésekre – Ki az, aki önök között felnőtt? Mi a legfontosabb dolog az életben? Miért a másikra haragszunk? – azonban a „szentéletű brigádból” senki nem válaszolt szívesen, így maradt az, amitől mindenki tartott: a szúrópróbaszerű kipécézés. A személyes, érzékeny témáknak és a Csernus doktor hitvallását képező alaptéziseknek köszönhetően lépésről lépésre közeledtünk saját magunk felé, kezdve a felelősségvállalástól, az önszereteten át a megbocsátásig, és végül az elengedésig. Boncolgattuk a felnőtt lét lényegét, az idő fontosságát, a fájdalmas dolgok kimondásával járó felszabadultságot, és az önszeretethez vezető elengedhetetlen állomásokat, melyek az önbecsülés, az önismeret és az önbizalom.

Csernus Imre kiemelte, mekkora jelentőséggel bír a későbbiekben, ha nemcsak másoknak, de magunknak is megengedjük, hogy önállóan oldjuk meg konfliktusainkat. A címben megjelenő megbocsátás és elengedés elsősorban a saját magunk felé irányuló könyörületességre vonatkozott, mely alól kivételt képeznek azok az esetek, amikor őszintén, kíméletlenül meg kell mondanunk az igazat tükörképünknek. Szó volt többek között arról is, hogyan kellene megtanulnunk kiállni magunkért, kezelni a haragot, a problémákat, nem a megszokott látszatmegoldásokkal, hanem úgy igazán, mert „én játszottam el, hogy felnőtt vagyok, én hazudok magamnak, nem a másik a hunyó”.

Ha ügyesen szemezgetett a résztvevő, azért egy-két megszívlelendő gondolatot elraktározhatott, de legalábbis feltehette magának a kérdést, valójában miért jött el erre az előadásra, ami kezdetnek már jó lehet. Akaratlanul is felmerül a kétely, vajon beválik-e mindenkinél ez a fajta dorgáló szemfelnyitás, a hétköznapi emberek problémáin való gúnyolódás, vagy a fennhéjázó, mindent tudó stílus? Azzal azért érdemes tisztában lenni, hogy számtalan választási lehetőségünk van a segítségkérésre, és érdemes bátrabbnak lenni annál, minthogy a várt eredményért cserébe hagyjuk, hogy megtévesszen bennünket egy jól csengő név.

Az ellentmondásos érzéseket kiváltó közel kétórás előadás végén azért látszott a távozók arcán a megkönnyebbülés. Sajnos az már nem derült ki, hogy ez a nagy igazságok utáni megvilágosodásnak volt köszönhető, vagy egyszerűen csak a teremre szálló negatív hangulat után a kinti világ már nem is tűnt annyira borzasztónak.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kazsimér Nóra

Latest posts by Kazsimér Nóra (see all)

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?