Aprítósok nosztalgiabulija
Az Aprítógépgyár hős korszakának volt dolgozói, jellemzően az őket összefogó közösségi oldal csoportjának tagjai találkoztak április 14-én, szombaton az Aranysas Rendezvényházban és töltöttek el egy nosztalgikus délutánt egymással.
Az 1951-ben alapított Aprítógépgyár a rendszerváltás előtti magyar egyedi gépgyártás zászlóshajója volt. Fénykorában, évtizedeken át ezer embernek biztosított munkalehetőséget és biztos megélhetést. Akkoriban egyfajta életérzést, összetartozást jelentett Jászberényben „Aprítósnak” lenni.
Dobó Erzsébet is közéjük tartozott, akinek – Baráth Évával karöltve –, főszerepe volt a szervezésben, és igen kellemes emlékei vannak arról a korszakról, ami életének e részéhez köthető. Az elmúlt évben egy fényképválogatás alkalmával úgy gondolta, a sok-sok szép emlékű régi fotó közül megoszt jó néhányat egy közösségi oldalon, amelyeket többen örömmel fogadtak. Azután, ha már úgy is ott voltak a képek, alapított egy csoportot Aprítógépgyár volt dolgozói elnevezéssel, amihez mostanáig 511-en csatlakoztak. Ebből már egyenesen következett, hogy lenni kell egy találkozónak, nosztalgia bulinak. Eldöntötték, megszavaztatták, megszervezték és össze is jöttek 115-en erre a nosztalgikus eseményre.
Gyárlátogatással indult a délután, a társaság egy része visszatért valamikori munkahelyére. A régi arcok a gyárban, az egykori dolgozók, újra a jól ismert üzemekben sétálhattak. Minden lépésnél ismerős helyek és hozzájuk fűződő emlékek köszöntek vissza rájuk.
A találkozó színhelyén innen-onnan előkerült régi „Aprítós” relikviák, zászlók, feliratos ponyvák, kitűzők fokozták a nosztalgikus hangulatot. A termet folyamatosan betöltötte a megismerés, a felismerés örömteli hangulata. Volt, aki több mint negyedszázada nem találkozott egykori munkatársaival. Most öröm, mosoly és könnycsepp is kísérte az öleléseket, üdvözléseket. Mindenki kereste, várta kivel találkozhat még. A nyitóbeszédeket követően az összegyűlt társaság tagjai bemutatkoztak néhány mondat erejéig, hiszen több generáció képviselői is helyet foglaltak az asztaloknál. Közben régi, többségében fekete-fehér fotók kerültek kivetítésre, jó másfél ezer, melyeket elnézve sokan találgatták vajon kiket is ábrázolnak, hol és mikor készülhettek? Az asztaloknál további közös képek kerültek elő, felidézve azokat a munkatársakat is, akik nem voltak jelen.
– Emlékszel rá? Mit tudsz róla? Azóta nem is láttam! – Ezeket a mondatokat többször lehetett hallani. A valamikori Aprítós dolgozók emlékei és élményei az idők folyamán semmit sem halványultak, a vendégek között egykori vezérigazgatótól a szakmunkásig mindenki megtalálható volt. Együtt emlékeztek a csodálatos évekre, sok ügyes kezű emberre, a jól végzett munka megbecsülésére, vezetők és munkások elismerésére, brigádok eredményeire, az együtt töltött időkre. Akkor – mint elmondták –, olyanok voltak, mint egy család és az semmihez sem hasonlítható.
A vacsorát a gyár képével díszített óriás torta felszeletelése követte, majd a közös pezsgőzés sem maradhatott el. A zenészek jó hangulatot teremtettek, a táncdalok, régi slágerek, szívet melengető dalok táncra perdítették a társaságot. A találkozó résztvevői késő estébe nyúlóan megmutatták, hogy nemcsak a kezük szorgalmas, de lábaik is tudják még szaporán ropni.
a BerényCafé újságírója, szerkesztője.
- A költő lírája képekben ábrázolva - 2024-04-12
- Rejtett lényeg - 2024-04-11
- Benne van a folytatás - 2024-04-03
