Hogy Európa Keresztény maradhasson

A Kereszténydemokrata Néppárt Jászberényi Szervezete április 23-án, kedden koraeste az Aranysas Rendezvényházban tartotta az Értékek Európája vándorkiállítás megnyitóját, melyet egy pódiumbeszélgetés követett. Mind a kiállításnak, mind a beszélgetésnek az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió létrehozásában kereszténydemokrata politikusok vettek részt, s vissza kellene térnie a szervezetnek az akkori gyökereihez.

Az est házigazdája Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője volt, akinek Gaal Gergely, a Dialógus Alapítvány alapítója, a KDNP Országos Választmányának titkára és Bálványkövi István, a KDNP Budapest 2. kerületi elnöke, a Dialógus Alapítvány kuratóriumi elnöke volt a beszélgető partnere. A beszélgetést Hoppál Hunor, a demokrata.hu publicistája, a PS TV szerkesztő-műsorvezetője moderálta.

A rendezvény bevezetőjében Pócs János felidézte többek között a jászsági polgármesterekkel Brüsszelben töltött napokat és kijelentette, hogy nem szívesen mennének vissza, mert számukra nem volt ott jó a légkör. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a kereszténység olyan alapérték, amelynek meg kell határoznia mindennapjainkat. Jó példaként említette a Jászságot, amikor a népesség alakulásáról volt szó. Elmondta, hogy vannak olyan jászsági települések, ahol a születések száma megkétszereződött, sőt megháromszorozódott.

Gaal Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy a kereszténydemokratáknak a mai legnagyobb kihívásokra is megvan a megoldási javaslata. Mégpedig az egykori kereszténydemokrata politika jelszavainak – béke, biztonság, jólét – jegyében. A demográfiára: a család intézménye, annak segítése. Mint mondta 2008-ban elképzelhetetlen lett volna olyan családpolitika, mint amit az Orbán kormány bevezetett. Utalt arra, hogy a CSOK milyen sok családnak jelentett nagy segítséget. Migráció: ennek a kérdését helyben kell megoldani. Ezzel meg kell előzni a népesség jelentős mozgását, azt, hogy a keresztény Európa elveszítse önmagát. Háború: a válasz egyértelműen a béke. Környezet: a teremtett világ védelme.

Elhangzott a beszélgetés során Konrad Adenauer német kancellár sokak által emlegetett gondolata: „A kereszténység adta Európa kulturális é erkölcsi identitását. Kötelességünk, hogy ezt az örökséget demokratikus eszközökkel megőrizzük és előmozdítsuk.” Egyetértettek a beszélgetés résztvevői, hogy nem az Európai Unió alapgondolatával van baj, hanem azzal, hogy az unió jelenlegi vezetői eltávolodtak azoktól az alapelvektől, melyet az alapítok lefektettek.

Bálványkövi István hangsúlyozta, hogy az Európában élő keresztény emberek tudják mik az alapértékek. Ezt azok a bevándorlók, migránsok nem ismerik, akik nagyszámban érkeznek kontinensünkre. Nagyon nagyok a kulturális különbségek, s ezeket nem lehet rövid idő alatt megnyugtatóan rendezni, ebből konfliktusok adódnak.

– Ezért is lesz olyan nagy jelentősége a június 9-i választásnak, ahol eldől majd, hogy milyen erők alkotják az Európai Unió Parlamentjét, abban kinek lesz többsége. Mi azt reméljük, hogy kedvező változás következik be és az unió visszatér arra az útra, amelyen az alapítók elindították – mondta Pócs János, aki utalt arra is, hogy a napokban Brüsszelben el akarták hallgattatni azokat, így a magyar miniszterelnököt is, aki másként gondolkodik az unióról, mint azok, akik most vezetik.

 

Vélemény, hozzászólás?