Szép kutyák az Aranysasban

A MEOESZ Hungária Molosszer Egyesület 2014-ben alakult P. Szabó Béla vezetésével, és immár hagyományosan Jászberényben tartja évi klubkiállítását.

Idén december 16-án, ezüstvasárnap a tavaly jól bevált Aranysas Rendezvényházba invitálták a kutyákat és gazdáikat a szervezők. A Szlovákiából érkezett küllembíró kilenc óra után néhány perccel kezdett munkájához. Volt is dolga bőven, hiszen kilenc fajtából összesen nyolcvanöt ebet neveztek a versenyre. Érdekesség, hogy szinte mindig bullmasztiffból hoznak a legtöbbet a megmérettetésre. Most sem volt másképp, mintegy harminc ilyen négylábú is várt a bírálatra. Így délután fél kettőkor nem okozott meglepetést, hogy a kiállítás legszebb kutyájának ebből a fajtából választottak egy fiatal, ígéretes, szép példányt. Minden évben visszatérő gazdája serlegekkel, egy zsák táppal, valamint új élményekkel utazhatott vissza a Dunántúlra.

 

 

Latest posts by Pesti József (see all)

Pesti József

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?