Mindig kevesebbre gondoltam és mindig többet kaptam

Csörgő Csaba a Jász-Plasztik Kft. építészmérnöke, aki fiatal kora ellenére az egyik legelismertebb tervező a megyében, erről árulkodik területi Príma kategóriagyőztes elismerése és legfrissebb kitüntetése, a Regio Architect – alkotói díj is. Az ambiciózus, tevékeny alkotót pályája eddigi kihívásairól és a szakma iránt érzett elhivatottságáról kérdeztük.

Milyen út vezetett az építészmérnöki diplomáig? Mindig is erre a pályára készültél?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindig is rajzoltam, alkottam, három éves koromtól kezdve szinte állandó jelleggel a kezemben volt a ceruza. Apukám egyébként építőmérnök, úgyhogy ez akár lehet családi hatás, vagy példa, de az biztos, hogy olyan pályában gondolkodtam már a kezdetekkor is, amiben alkotni lehet, szüleim is erre buzdítottak. Ennek megfelelően választottam egyetemet Győrben. Nem is nagyon gondolkodtam más lehetőségen, mert ott adott volt az osztatlan egyetemi képzés, és a kis létszám miatt a személyes konzultációk természetesek voltak, rengeteget jelentett, hogy akár két-három órát is beszélgethettem a tanáraimmal, tanulhattam tőlük, emellett az építész műteremház is számtalan lehetőséget adott a fejlődésre.

Hogy jött a felkérés a Jász-Plasztikhoz?

Amikor lediplomáztam, a külföldi munkavállalás helyett végül egy helyi iroda mellett döntöttem. Egy évet voltam ennél a cégnél, ami első munkahelynek nagyon jó volt, ugyanakkor kevés alkalom nyílt a szárnyalásra, kibontakozásra. Emlékszem épp egy pénteki nap volt, amikor elhatároztam, hogy váltanom kellene, aznap este pedig csörgött a telefon, a vonal végén meglepetésemre Kasza Lajos úr volt. A mai napig nem derült ki, hogyan talált rám, bár vannak elképzeléseim, konkrét információim azonban nincsenek róla. Az új munkahelyen való kezdés mindenképp mélyvíz volt, referenciamunkának rögtön az új jászberényi Mercedes autószalonnal kezdtem. Mivel még jogosultságom nem volt, egy építész ismerősünk, Tekse András – aki egy évig volt a mentorom – írta alá a terveket, észrevételeket, véleményeket tett, amik apró változtatások voltak ugyan, mégis egészen más minőséget adtak az épületnek. Sokat köszönhetek a Jász-Plasztik Kft.-nek, mert fejlődhettem és olyan lehetőségek nyíltak meg a cégnek tervezett épületek által, amik talán ilyen hamar nem adódtak volna. Korábban sosem gondoltam bele, hogy majd ekkora épületeket fogok tervezni, mindig egy kicsit kevesebbre gondoltam és mindig többet kaptam.

Nemrég Regio Architect – alkotói díjban részesítettek. Milyen projekttel pályáztál?

Adódnak olykor olyan munkák, melyek nem valósulnak meg, így indult az az 1500 férőhelyes sportcsarnok is, aminek a terveit végül öt év elteltével újra elő kellett vennem a fiókból, és annak módosítását követően ez lett az új sportcsarnok a Vásártér utcában. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Építészek Kamarájától felkért Makai István elnök úr, hogy adjak be a Regio Arhitect nevű pályázatra egy anyagot, én pedig a már említett épület mellett döntöttem. Augusztusban aztán beadtam és meglepetésemre meg is nyertem a díjat. Nagyon nagy dolog számomra, hogy ilyen fiatalon részesülhettem egy ilyen elismerésben, ahogy a tavalyi Príma Primissima kategória díjban is. Mindig valahogy úgy gondoltam, hogy ilyen díjakat akkor lehet megnyerni, ha már több évtizedes munka van az ember háta mögött, ezért ha lehet, csak még jobban értékelem, ha elismernek.

Ha ki kellene emelned egy épületet, melyik jelentette eddig a legnagyobb kihívást?

Úgy vélem, mindegyikbe sok munkát fektetek, illetve fektettem, nem érzek különbséget, mindig a maximumra próbálok törekedni. Ha több autószalont is tervezek, mind más. Más a hely szelleme, ami rögtön egy új próbatétel. Mivel kihívás minden egyes terület és épület, kettő ugyanolyan épületet nem is tudnék tervezni. Nagyon szeretem a sportcsarnokot és a Mercedes szalont, talán ezeket emelném ki, mindkettőre sok pozitív visszajelzés érkezett. Például most épül egy letisztult, minimalista jellegű irodaház a Nagykátai úton, amit szintén öröm volt tervezni, de vannak családi házak is, amikre büszke vagyok. Ugyanakkor vannak raktárépületek is, amik kedvesek számomra.

Hogyan kell elképzelni egy terv megszületését?

Nem szeretek rágörcsölni, ha rajtam van a nyomás, sokkal nehezebb jó épületet létrehozni. A tervezés meghatározó momentuma az utánajárás, tanulmányozás, inspirációgyűjtés, ezek a kezdeti állomások. Ezzel párhuzamosan megnézem a szabályzatot, telekre vonatkozó előírásokat és annak megfelelően kialakul a fejemben egy elképzelés. Csak megfogom a ceruzát, elkezdek skiccelni, rajzolgatni, minden gondolatot lefirkálni, megjegyzéseket beékelni, hogy kialakuljanak a formák, majd a színek. Először inkább a funkciót, a helyiségkapcsolatokat szoktam megrajzolni, majd erre ráépíteni a homlokzati arculatot. Ha megvan a gondolat, akkor felvázolom, majd számítógépre viszem, készítek tömegvázlatokat, látványtervet és amikor elfogadják a koncepciót, akkor elmegyek a hatósághoz egyeztetni az elképzeléseket.

Mit adott számodra ez a hivatás?

Különösen hangzik, de megnyugvást. Szerintem az építészet a világ egyik legszebb hivatása, egy olyan szakma, ami által az ember alkothat, inspiratív tereket hozhat létre, ami talán nem tűnik el olyan gyorsan a föld felszínéről. Ha valamit megépítenek, az maradandó, maradandó lehet sokáig. A több száz, több ezer éves épületeket nézve – melyek fennmaradtak az utókor számára – olyan, mintha az ember, avagy alkotó magából is hagyna itt egy kis darabot, egy emléket és ez nagyon jó érzés.