Egy nyughatatlan lélek
Egy méltatlanul elfeledett művész, Polgáry Géza életútjával és festményével ismerkedtünk – ezúttal rendhagyó módon –, szerda este a Szikra Galéria Hónap Műtárgya rendezvényén, ahol mind a festőről, mind alkotásáról meglepő tények kerültek napvilágra.
Szikra István galériatulajdonos köszöntötte a vendégsereget, köztük kitüntető figyelemmel Telek Béla művésztanárt és id. Czinege Károly vállalkozót, akik a város napján kitüntető elismerésben részesültek. Ők visszatérő résztvevői a programnak, csakúgy, mint Csikós Miklós jászkapitány és párja, akik szintén megtisztelték a kávéházat jelenlétükkel.
A polgári hangulat megalapozását ismét a Palotásy János Zeneiskola növendékeire és pedagógusaira bízták a szervezők, akik kellemes hegedű-, gitár- és zongorajátékaikkal maradéktalanul eleget tettek a feladatnak. A muzsika befogadását követően figyelmünket a hónap műtárgyaként kiállított képzőművészeti alkotásra fókuszáltuk, melyről elöljáróban a tulajdonos Szikra István megosztott néhány információt. Elmondta, hogy Polgáry Géza Aradi táj című alkotására múlt év közepén bukkant rá a Szolnoki Galéria értesítése nyomán. A vásárláskor rendkívül rossz állapotú képet Szutor Katalin, a Nemzeti Galéria restaurátora tette rendbe. Munkája nyomán előbukkantak a festmény eredeti ragyogó színei, és egy felírat a kép jobb sarkában: „Arad”. Leginkább ez izgatta az újdonsült tulajdonost. Miért festett a jászberényi művész aradi tájat, vajon mi járatban lehetett a Partiumban?
A választ elsőként Hortiné dr. Bathó Edit igazgatóasszony próbálta megfejteni, aki elsősorban munkahelye, a Jász Múzeum anyagában kereste a megoldást. Sok érdekes dokumentumra bukkant kutatás közben, amit szerencsére ez alkalommal megosztott a galéria hallgatóságával is. Polgáry Géza életútját meglehetősen nehéz volt megrajzolni, hiszen kevés adat maradt fenn róla az utókor számára. Jellemző, hogy a tehetséges jászsági festők az idők folyamán feledésbe merültek, ám Polgárdyról még a szokásosnál is kevesebb kordokumentumról tudunk. A múzeum őriz néhány festményét és a városházát is díszítik alkotásai, amelyek arról árulkodik, hogy tehetséges művész volt az egykori festő.
Jászberényben született 1862-ben népes református családban. Édesapja könyvkötő, könyvkereskedő, talán lapkiadó is volt, aki szabadidejében másolatokat festegetett. Tőle leste el Géza fia a színkeverés alapjait. Tanulmányait az egykori református iskolában kezdte, majd egy évet tanult a gimnáziumban – ahol osztálytársa volt Práj Hugó, Antall József miniszterelnök dédapja –, de nyughatatlan természete az iskolapadból inkább az apja műhelyébe hajtotta. A munka sem jelentett számára megnyugvást, az ifjú úgy döntött, inkább világot lát. Bécsben katonának szegődött, ahol szabadidejében társait örökítette meg vásznon. Hamar megelégelte a hadsereg kötelékét is, rövidesen hazatért Berénybe.
1883-ban Zichy Nándor városunkban járt. Ekkor ajánlották a gróf figyelmébe a fiatalembert, akit pártfogásába vett, és közbenjárására állami segéllyel felvették a Képzőművészeti Egyetem jogelődjébe, a Mintarajz Iskolába. Itt mestere és példaképe Benczúr Gyula volt. Tanulmányai végeztével visszatért szülővárosába, ahol tájképeken megörökítette a Zagyvát, a vízimalmot, a település lakóit. Műterme és első kiállítása a Csák házban volt. A kritika vegyesen nyilatkozott munkáiról, az újságíróktól kapott-hideget meleget egyaránt. A valódi elismerést azonban nem sikerült megszerezni, ezért ismét nyakába vette a nagyvilágot. Párizsba költözött, onnan Budapestre, ahol lakásról lakásra váltogatta otthonait. Kiállított a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban is, még Ferenc József is vásárolt tőle, de mégsem találta itthon a helyét, megint csak Párizsban próbált boldogulni. Egy rövidebb Jászberényi tartózkodás után pedig meg sem állt Amerikáig. Az Újvilágban a festészet mellett az indián kultúra tanulmányozásának szentelte életét, 1919-ben bekövetkezett haláláig.
Az életrajz megismerését követően a kiállított képről beszélt az igazgató asszony. Az őszi táj színeivel megfestett idillikus tájkép Arad egy régi kőhídját örökítette meg. A lombokon áttörő napsugarak melegsége szinte érezhető. Az úton poroszkáló birkanyáj mellett a pásztor alakja, és a batyut cipelő asszony csupán jelzés értékű. Az útszélen álló szobor ismeretlen szentet ábrázol. A kép valódi helyszíne nem ismert, a kép központjában álló gyönyörű, íves kőhíd talán már régen az enyészeté.
Az előadást Metykó Béla helytörténész egészítette ki értékes információkkal. Kutatásaiból kiderült, hogy Szeged mellett Aradon is volt kiállítása Polgáry Gézának, így világossá vált az aradi látogatás oka. Újságcikkek tanúsága szerint Párizsban díjat nyert alkotásaival, és a párizsi magyar közösség titkáraként is tevékenykedett. Az egykori sajtómogul Rákosi Jenő is levelezett vele a festő amerikai tartózkodása idején. A hosszú vándorutaknak, költözködésnek végül beérett a gyümölcse, hiszen maga az Egyesült Államok 27. elnöke, William Howard Taft kérte fel portréja elkészítésére.
Az izgalmas előadásokban hallottakat jó szokás szerint egy-egy pohár bor mellett, a festmény közeli tanulmányozása közben vitatták meg a művészetbarátok.
a BerényCafé újságírója.
