Őszre halasztottuk a gyalogos Hajta túrákat

Május hónapban egy kiválasztott hétvégén elindulnak a közel három évtizedes hagyományra visszatekintő Hajta gyalogos teljesítménytúra résztvevői a különböző távok teljesítésére. Az már bizonyos, hogy ebben az esztendőben ez nem így történik… A mindenki által ismert helyzet miatt nem volt lehetséges a szabadidősport esemény megszokott időben történő lebonyolítása.

Márciusban már javában szorgoskodtunk a túrák előkészítésén, gördülékenyen haladt a szervező munka. Éppen szerettük volna közhírré tenni a XXIX. Hajta túrák időpontját és kiírását, amikor az első korlátozó intézkedések megjelentek, benne a tömegeket vonzó rendezvények tilalma is.

Sokat tanakodtunk, mitévők legyünk, figyeltük a fejleményeket, megvitattuk a lehetőségeket más szervezőkkel és vártunk, bizakodtunk, hogy mielőbb feloldják a zárlatot. Sajnos ez május elején sem történt meg és a dolgok jelenlegi állása szerint csak augusztus 15 után kapnak szabad jelzést a kültéri sportesemények (ha csak addig nem történik szigorítás…).

Mindezeket figyelembe véve úgy tervezzük, hogy valamikor egy őszi hétvégén megrendezésre kerül a XXIX. Hajta Gyalogos Teljesítménytúra! Akkor a – korábban nyárelőn bebarangolt – táj másik arcát mutatja majd, a természet is őszi színekbe öltözik, érdemes lesz tehát útra kelni. Egyelőre pontos dátumot nem jelölünk ki csak akkor, amikor már bizonyosan lebonyolítható a természetjáró esemény. Erről minden érdeklődő időben információt fog kapni!

Addig is túrázzatok, a természet nyitva van!

 

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?