Merj kilógni a sorból!

Megszülettünk, élünk, magányosan, vagy társsal, boldogságban, bőségben, vagy sanyarú körülmények között, szenvedésekkel teli. Miközben mindannyiunknak megvan a magunk szerepe, amit játszunk – nőként, anyaként, férfiként, apaként, feleségként, férjként, titkon szeretőként, gyermekként, diákként, kamaszként –, tudatában vagyunk-e, egyáltalán érdekel-e bennünket, hogy magunkba nézzünk, és feltegyük a kérdést: kik vagyunk mi? Miért születtünk a Föld nevű bolygóra, mi a feladatunk? Ezeken a kérdéseken a mindennapok kusza rohanása közepette elgondolkodunk-e? Érezzük-e annak fontosságát, hogy néha egyedül legyünk és ezeken a dolgokon elmélkedjünk? Ki, mit tart értéknek, kinek mi a fontos, mi a hasznos, minek van értelme az életünkben?

Ha röviden össze kellene foglalni a szeptember 19-i Fenyő Iván előadást, akkor néhány mondatban a fenti gondolatokat, kérdéseket lehetne felsorolni, hiszen ezekre kerestük a színművész-előadóval közösen a válaszokat. Együttes gondolkodásra hívott bennünket, jelenlévőket.

Azonban a múlt csütörtöki előadás sokkal mélyebb, és tartalmasabb volt annál, mintsem, hogy ezzel a néhány mondattal elintézném. Azon az estén sokan együtt voltunk, sokunkat érdekelt a téma, az iránymutatás, amelyet a fiatal, negyvenéves, mégis sok élettapasztalattal rendelkező színművész osztott meg velünk az Ifjúsági Házban, Palócz-Bakos Ilona és Detvai Gyula meghívására, magánszervezésében.

Fenyő Iván maga is sok mindent átélt, megélt fiatal kora ellenére. Volt sok fesztelen, bulizós, zavartalan, felelőtlen napja, de volt, amikor szenvedett, kínlódott, azt hitte, nem lesz számára másnap, majd gondolkodott, ébredt, ráébredt a dolgára itt a Földön. Ezeket a tapasztalásait igyekszik időről-időre előadásain keresztül átadni nagyobb, de akár kisebb közönsége számára. Egy autóbaleset is közrejátszott nála abban, ami „megállásra” késztette. Arra, hogy gondolkozzon el mit tett, ki ő, hová rohan, miért nem veszi sorra élete mérföldköveit, és miért nem él olyan életet, amely hasznos és valódi értékekkel teljes.

Elhangzott: Miért születtünk ide, miért pont ide, és mi a feladatunk? Mert akár tudatában vagyunk, akár nem, bizony mindannyiunknak feladta, tanulnivalója van ebben az életben. A test csak egy anyag, múlandó, a lélek maradandó, amely épp abban a testben él, amelyben vagyunk, addig-ameddig, kinek mennyi idő jut, adatik meg a Földön. Azért van minden, ami velünk történik, hogy általa tapasztalatokat nyerjünk, tanuljunk, rájöjjünk az igazán értékes dolgokra. Felébredjünk és közösen jó dolgokat hajtsunk végre, előremozdítva így a nagy közös egészet, a nagy közös „ügyet”, amelyben olyan dolgok értékesek, mint például: tanulni, a gyermekeinket taníttatni, bocsánatot kérni, megbocsájtani, szívből megbocsájtani, örömet szerezni a másiknak, azáltal magunknak is, békében élni, őszintének lenni magunkkal, másokkal. Ezek mind értékek.

A színművész saját magáról így fogalmazott: „Megszülettem, azóta fejlődöm. Sok mindenen mentem keresztül. Sokat szenvedtem. Sokat volt nagy arcom és sokat koppantam. Mindenből tanulok, kitartó vagyok és egyre szabadabb, egyre bátrabb. A szerencse fia vagyok. Szeretem Istent. Egyre inkább nyílik fel a szemem, tárul ki a szívem és egyre jobban érdekel ki is vagyok, és mi is a dolgom. Ezért hálát érzek és örömet.”

Elmondta, hogy korábban volt egy ilyen című előadása, mint a múlt csütörtökinek is, jelesül, hogy „Merj kilógni a sorból.” Ami nagyon jól sikerült, sok emberre hatott. Elgondolkodott azon, hogy elmondja-e ugyanazt, mint annak idején, vagy továbbfejleszti gondolatait, de hozzátette, tulajdonképp mindegy is miről elmélkedünk, ha a merj kilógni a sorból, az egy jó sorvezető. Bármiről is beszélünk, a cél, hogy ébredjünk: hogy jöjjünk rá, kik vagyunk, és miért vagyunk itt a Földön, mi a feladatunk egyenként és mindannyiunknak közösen?!

„Minek van értelme és minek nincs? Például az alkoholfogyasztásnak nincs értelme. Ugyan nem rossz, de nincs értelme. Cukrot enni: ennek sincs értelme. Sok mindent kompenzálhatunk ezekkel, sok mindenre jók, de nincs értelmük. Akkor minek van értelme? Filozofálni? Annak igen, van értelme. Segíteni a másik emberen, annak is van értelme. Gyógyítani, annak van értelme. Előadást tartani, tanulni, annak van értelme, magunkkal foglalkozni, fejleszteni, hogy jobbak legyünk, annak van értelme.

Venni egy szép, luxus órát, egy luxus BMW-t jó lehet, szép lehet, de értelme nincs. Egy haldoklót átsegíteni a túlvilágra azáltal, hogy mellette vagyunk, annak van értelme. A gyermekeinket taníttatni, annak van értelme. Leülni, beszélgetni négyszemközt gyertyafény mellett, annak van értelme. Rájönni, hogy minek van értelme és minek nincs az életben, annak van értelme.
Merj kilógni a sorból! Kell-e kilógni a sorból? Nem kell. Miért kéne? Akkor benn kell-e maradni a sorban? Nem kell. Miért kéne, de akkor ki kell-e lógni? Nem. De akkor mit kell csinálni? Ébredni kell, és rájönni, hogy ki vagyok, mi vagyok, miért vagyok itt, mi a feladatom, mi az értelme itt az életemnek!?” – hallottuk Fenyő Ivántól.

A folytatásban elhangzott, hogy sok mindennel azonosítjuk magunkat, azt hisszük, hogy mi a testünk vagyunk, az érzelmeink vagyunk, a gondolataink vagyunk. Érezzük, ha dühösek vagyunk, vagy idegesek, mérgesek, féltékenyek. Igen, azok is mind mi vagyunk.

Hangzott a kérdés: „Megfigyeljük-e bizonyos helyzetekre hogyan reagálunk? Például, ha piros a lámpa, de mi nagyon sietnénk, vagy: hogyan reagálunk, ha megtudjuk, hogy a férjünk vagy a feleségünk megcsal? Mit érzünk eközben, hogyan cselekszünk ezután? Egyáltalán ki az az „én”, aki ezt az egészet megfigyeli?”

Olyan további magvas gondolatok is elhangzottak, hogy mi hasznos és mi nem az? Fenyő Ivántól hallottuk példaként, hogy jó érzés nasizni, de attól meghízunk, betegek leszünk, csúnyák leszünk. Jó érzés-e figyelni mindig arra mit eszünk, iszunk, sportolunk-e, nos, nem mindig jó, de hosszú távon igen, megéri. A sok pofon, elhagyás, szegénység, szenvedés, kín, korlát, ínség nagyon rossz, de tanít és fejleszt.

Rengeteg kérdést felvetett még előadása során Fenyő Iván: „Merünk-e bölcsek lenni, merünk-e szenvedni, merjük-e átérezni a szenvedést, tudunk-e a rossz közérzettel együtt lenni? Mi a fontos, és mi nem, kik vagyunk igazából és mi az utunk? Foglalkozunk-e magunkkal mindennap, akárcsak úgy, hogy ülünk a csendben és olvasunk? Érdekel-e hogyan működik a világ, miért kapjuk azt, amit kapunk, mi a dolgunk, feladatunk? Gondolkozunk-e ezeken miközben éljük mindennapi életünket?”

Ki-ki saját belátása szerint eldöntheti, hogy a fenti kérdésekre keresi-e a választ, vagy éli tovább rohanó mindennapjait. Azt gondolom, hogy akik a múlt csütörtöki előadáson részt vettünk, igen, magunkkal vittünk valamit, valami értéket az ott elhangzottakból. És hiszem, hogy igenis meg kell állnunk és időt szánni magunkra, szeretni magunkat, tudni azt, kik vagyunk, hogy rendben vagyunk, mert ezáltal tudjuk rendben a szeretteinket és a környezetünkben élőket is. Hiszen, semmi nem történik velünk véletlenül…