Egyre nő a tét

A nőcsábász, a papucsférj, az álságos hősszerelmes és az elvált agglegény szokásos pókerhétfője egyszeribe peep show-ba csap át, de nem minden előzmény nélkül. A Gergely Theáter pikáns, szókimondó, olasz temperamentummal fűtött vígjátéka csordultig megtöltötte a Lehel Film-Színház széksorait vasárnap estére, a 2019-2020-as színházi évad méltó indításaként.

A Gergely Theáter művészei már visszatérő és igen kedvelt vendégei Jászberénynek. Felnőtteknek és gyermekeknek szóló előadásaikat szinte kivétel nélkül telt ház előtt játsszák. Nem volt ez másként most sem, ezúttal szigorúan a nagykorú publikum számára. Alessandro Capone és Rosario Galli olasz szerzőpáros Nő a tét című, zenés vígjátéka négy jó barát házasságába enged betekintést. Illetve annak is az árnyas oldalába, kiszínezve azt fanyar humorral.

Az egyszerű, de néhány értékes antik bútorral felszerelt lakásban a házigazda, Pablo (Boros Zoltán) várja vendégeit, szokás szerint a hétfő esti pókerpartijukra. Elsőként a művészlélek Nick csenget, akit Gergely Róbert alakít. A telefonjához ragadt, elégedetlenkedő fickó már megint a felesége heppjei miatt borult ki, s látszólag teljesen kikészítik házastársi gondjai. Külföldi szeretőjének hangja ad neki némi vigaszt, illetve Pablo nyugtatgatása. Kisvártatva megérkezik a hiányzó kettő.

A nyugdíjas Will-t alakító Forgács Gábor hozta a formáját, s nagyszerűen alakította a papucsférj prototípusát. Szintén az asszonya szoros öleléséből szökött el némi pókerélményért John (Dányi Krisztián) is, aki mindössze féléve él „boldog” és „felhőtlen” házasságban. A hölgyek, a sárkánynak beállított feleségek láthatatlanok, akik csak a telefonvonal túlsó végéről szólnak bele az estébe. Bár ne tennék, főleg John (Dányi Krisztián) Marinája, aki még altatódalocska dúdolására is megkéri újdonsült férjecskéjét, hogy ezzel enyhítse női bajok okozta alhasi fájdalmát. A srácok egymást cikizik – ahogy ez tizenéves ismeretség után szokás –, víg perceket okozva ezzel a nézőknek.

Mindenki tanácsot ad mindenkinek, csak éppen a saját sorsát képtelen kézben tartani. A cselekmény kibontása a nézőtéren a rekeszizmok egyre keményebb megtornáztatását idézte elő.
A panaszáradatnak és egymás véget nem érő ugratásának Pablo zseniális ötlete szab gátat. A pókerre szánt pénzből felhívnak egy örömlányt, mindnyájuk örömére. A vörös démon láttán mind a négy áll jól láthatóan leesett. Yvonne, azaz Labancz Lilla látványos bevonulásának az első sorban ülő, szerencsés férfinézők is részesei lehettek. A füstös félhomályban vöröslő női idomok elkápráztatták és elcsábították a megrendelőket, de a várva várt beteljesülés ezúttal elmaradt.

Kiderült, hogy Yvonne, azaz Julia csak erre az estére bújt álruhába, kiélvezve utolsó hajadon napjait, mielőtt még férjhez megy. A nagy izgalmak és őszinte vallomások lezárásaként olasz vacsora készül, s közben Julia meg szökni készül. John először félénken, majd egyre határozottabban próbálja feltartóztatni a lányt, majd gyors egymásra találásuk után egy hirtelen felindulásból lelépnek a pókerpénzzel a vágyott boldogságuk felé. A hoppon maradt fickóknak nem maradt más, mint az éppen még ehető pasta, és ami a legfontosabb: az olykor házsártos, de szerető feleségeik.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?