A könyökvédős lovag

A Déryné Deszkáin nyári színházi sorozat záró produkcióját, a Koltai Róbert és Vándor Éva főszereplésével színpadra vitt Lovagias ügyet tekinthették meg az érdeklődők augusztus 23-án, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásában.

A Lovagias ügy Hunyady Sándor regény- és drámaíró nagy sikerű alkotásai közé tartozik, melyet jól példáz az a tény, hogy a novellaként publikált történet a színpadra állítás óta nem csak a hazai, de a milánói és a római közönséget is elkápráztatta. Noha a szerző eredetileg drámának szánta a művet, a reménytelenül szerelmes, de a bűnbeeséstől rettegő kishivatalnok kudarcokkal és reményekkel kikövezett élettörténete mára tragikomédiává, vígjátékká formálódott.

A jászberényi közönség remekül mulatott a fanyar humorú, filléres gondokat felvonultató színjátékon, mely a két világháború közötti válság idejébe repíti a nézőt. A főnök-beosztott és feleség-szerető konfliktustémák mellett a darab által leginkább feszegetett kérdés az, hogy főhősünk (Koltai Róbert) harmincévnyi becsületes munka után engedjen-e büszkeségének, és hátrahagyja-e biztos állását, mikor otthon három éhes száj is várja? Egy unatkozó úriasszony, egy eladósorba kerülő leány, és egy nagyothalló anyós perlekedik odahaza az elbocsátás hírének hallatán, akik számára természetesen nem is létezhet olyan nagy horderejű probléma, ami miatt Virág úr veszni hagyja aktatologató pozícióját.

A színműben az emberi méltóság megőrzése és a hétköznapi ember gondja feszül egymásnak, mely akadály fel sem merült volna, ha a Főnök úr unokaöccse nem tetszeleg a vállalat ügyeletes gépírókisasszonyának, a teltkarcsú, csípős nyelvű Gizikének, akin nem mellesleg éteri szerelemmel csüng a mi Virágunk. Az igazi bonyodalom akkor veszi csak kezdetét, amikor a kissé mimóza hivatalnok egy szép napon össze nem szólalkozik Palival, a szoknyapecér unokaöccssel és a komolytalan kakaskodás végül tettlegességbe torkollik.

Virág úr úgy dönt, nem viseli el tovább a megaláztatást, ám felelősségérzete végül győzedelmeskedik önérzete felett és távollétével mindössze néhány napig tünteti ki a vállalat dolgozóit. A szünetet követő pillanatokban Koltai Róbert visszasomfordál kopott asztalához, felhúzza a könyökvédőt, és igyekszik meg nem történtté tenni az incidenst, csakhogy kollégái nem hagyják annyiban a dolgot. A Főnök úr, Pali és Gizike összefognak, elhatározzák, bármibe is kerüljön, helyrehozzák a fiaskót. Buzgólkodásuk végül odáig vezet, hogy ügyeletes szívtiprónk, Pali bosszantó kollégából albérlővé, majd vőjelöltté avanzsál, miután beleszeret Babába, Virág úr gyönyörű lányába.

Hőseink békét kötnek, és az első felvonás tragikus elemei, hosszas, gondolkodásra késztető csendjei ellenére a végkifejlet happy end lesz, a bonyodalmak – ahogy annak lennie kell –, végül tisztázódnak. A nem túl bonyolult cselekménnyel operáló darabot egyértelműen a színészi játék – főként Koltai Róbert karakterbemutatása –, tette igazán emlékezetessé. A Virág úr szerepét életre keltő művészre tökéletesen illett a csetlő-botló, mimóza kisember egyénisége, melyet testtartásával, mimikájával és hangjátékával is emlékezetesen formált meg.

A hagyományos nyári színházi bemutatók sora ezzel véget ért, de a szervezők az őszi/téli szezonra sem hagyják színvonalas szórakozás nélkül az érdeklődőket, akik szeptember másodikától már megvásárolhatják hétalkalmas bérletüket a Lehel-Film Színház előadásaira.

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kazsimér Nóra

Latest posts by Kazsimér Nóra (see all)

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?