A stabilitás kulcsa

A Városi Könyvtár szervezésében az év utolsó író-olvasó találkozójára került sor hétfő este az Ifjúsági Házban, amelynek meghívott vendége egy rendkívül intuitív személyiség, Pál Feri atya volt.

Elöljáróban be kell, hogy valljam, ellentétben a népes közönség nagy részével a hétfői napot megelőzően még soha nem jártam Pál Feri atya előadásán, sőt – most lehet, hogy sokan megköveznének tájékozatlanságom miatt –, de annak előtte semmilyen formában nem hallottam nyilatkozni. Az első tíz percben azon elmélkedtem, ez az ember alapból zakkant, vagy szív valamit? Később az atya elszólásából megvilágosodott, hogy nem vagyok egyedül kétségeimmel, előadásai alkalmával többször hallatszik hasonló félhangosan elsuttogott kérdés a közönség soraiból. Miután megbarátkoztam a gondolattal, hogy egy ezerrel pörgő atya fog életvezetési tanácsokat adni a házasság válsághelyzeteiről, a mondandóra koncentráltam.

Rá kellett jönnöm, bármilyen hihetetlen, de ez a pap nagyon otthon van a házasságban. Fordulat a változás kulcsa című előadásában a társas együttlétben felbukkanó aggodalmakra, bizonytalanságokra kínált gyógyírt. A sikeres kapcsolat megtartásának titka a bizalom, a furfang és az elengedés. Nem biztos, hogy mindig a rosszat kell elengedni, mert a XXI. század kulturális környezetében már egész más stratégiák érvényesek a minőségi életre, mint amelyek évezredekkel ezelőtt kifejlődtek és jó reakcióknak bizonyultak az emberi természet evolúciós változásai során. A biztonságos, megszokott megtartása sokszor a szükséges változások létrejöttét akadályozza meg. Előfordul, hogy a menedékünk a börtönünkké, majd a koporsónkká válik, ha nem lépünk valamilyen irányba tovább. A lépéseket általában a szenvedésnyomás váltja ki az emberből, a párokból. Konfliktushelyzetekben tanácsos a megszokott jót elengedni, és tudatos gondolkodással változni, változtatni.

A párkapcsolatok egyik legnagyobb kihívása az első gyerek érkezése. Mint megtudtuk, a szülők csupán tíz százaléka tudja fenntartani egymással szemben az elégedettséget ebben az időszakban. A szerepek megváltoznak, és ezt a családtagok számára nehéz megélni, empátia nélkül lehetetlen. Az együttélés másik sarkalatos pontja az életközepi válság ideje, amelyet még a kamasz gyermekek jelenléte is tovább nehezít. Értékeket felfedező, nehézségeket és lényeget látó, érzékeket, érzelmeket kifejező kreatív gondolkodás mixével lehetséges sikeresen túllépni ezeken az életszakaszokon.

Feri atya „Dezső és Dezsőné” életéről szóló fiktív, vagy megtörtént esetekből merített példákkal is illusztrálta az élethelyzeteket, megoldási javaslatokat mellékelve az egyes szituációkhoz. Zárásképp saját életéről osztott meg egy sztorit a hallgatósággal. Elárulta, hogy ateista mozaikcsaládba született, anyjának második, apjának harmadik házasságából. Papi elhivatottságának bejelentése némi nehézségbe ütközött a szülők előtt. Székely származású apja röviden elintézte azzal, hogy csinálj, amit akarsz, de az édesanyja megfenyegette, hogy felakasztja magát és a kutyát is, ha teológuspályára megy a fia! Papi felszentelése előtt hitetlen anyja imával fohászkodott valami csodáért a felszentelés meghiúsulásának reményében. Az első mise azonban mégis megtörtént, sőt kétszer is. Egyszer Pál Feri édesapja, egyszer az édesanyja részvételével. Azt csak remélni tudjuk, hogy a kutya is túlélte az eseményt!

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?