Látogatóban a kék ég népénél
Tíz évvel ezelőtt nagyszabású kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban Dzsingisz kán és öröksége címmel. Az intézmény 50 000. látogatóját egy mongóliai utazással lepte meg. Véletlenek márpedig nincsenek, mert az utazást dr. Farkas Kristóf Vince nyerte, akinek tanulmányai sorába éppen beleillett egy ilyen sztyeppei kaland. Az utazásról kedden este a Déryné Rendezvényházban hallhattunk beszámolót a Bakancslista programjában.
Dr. Farkas Kristóf Vincét a Jász Múzeum munkatársaként ismerjük, s munkája során behatóan tanulmányozza a pusztai népek életét, hiszen jász őseink is Ázsia végtelen mezőin legeltették nyájaikat. Talán ez is motiválta az ifjú kutatót 2007-ben, amikor kétszer is ellátogatott a Nemzeti Múzeum Dzsingisz kánról szóló kiállítására. A második látogatás különösen jól sikerült, mert legnagyobb meglepetésére ötvenezredik látogatóként egy utazási iroda felajánlásában másodmagával utazást nyert a kán országába.
Egy év felkészülési időt kért a nagy kalandra. Ezt az időt többek között a mongol nyelv tanulásával, a kultúra és földrajz tanulmányozásával töltött. Így tehát 2008 nyarán, jól felkészülten vágott neki a nem mindennapi utazásnak, amelyhez csatlakozott testvére és két kalandvágyó hölgy is. Több mint kétezer-ötszáz kilométert tettek meg így négyesben egy helyi tolmács kíséretében a szó valódi értelmében vett úttalan utakon Mongólia szívében. A mongol sztyeppék végtelenségét jelzi, hogy ez idő alatt mindössze három várost érintettek abban a hazánktól tizenhatszor nagyobb országban, ahol csupán hárommillió lakos él.
Az ország lakóinak egyharmada a fővárosban, Ulánbátorban él, amit természetesen meglátogattak az utazók. Sokkoló, hogy a modern városközpont ellenére a települést jurtasátor-erdő veszi körül. Ilyen jurták egyikében volt a szállásuk is. A tatár fejedelem, Dzsingisz kán emléke mindenütt jelen van és érdekes ezzel szembesülni az egykor legyőzött nép fiaként. A fővárosban jó muzeológushoz méltón bejárták a fellelhető múzeumokat, néprajzi és természettudományi kiállításokat. Az út során felkeresték a régi Mongóliát idéző emlékhelyeket, jártak Bogo Gegen szentéjénél, a pusztákon fellelhető turk sztéléknél, elpusztított és épen maradt buddhista kolostoroknál, tanulmányoztak dinoszaurusz csontokat. Képet kaptak arról a végtelenül egyszerű életről, amelyet ezek az emberek szinte évszázadok óta változatlan formában megélnek. A gyerekek gyakran még mindig lóháton járnak a több tíz kilométerrel távolabbi iskolába, míg szüleik a jurtaház mellett tevéiket itatják, vagy kecske és birkanyájukat legeltetik. A lovaglást és a tevegelést a magyar vándorok is kipróbálták, míg járták az ország forró vidékeit.
A természeti szépségekkel nehéz volt betelni. A Góbi-sivatag kőrengetege, a lágyan hajló éneklő homokdűnék, a Keselyű szurdok félelmetes szépsége, a végtelen füves pusztákon lencsevégre kapott naplementék, vagy a vicces módon a semmi közepére épített árnyékszék látványa mind-mind felejthetetlen emlékként vésődtek tudatukba.
Ugyancsak nehéz lenne elfelejteni a helyi ételeket, melyeket az előadó szerint kötelező volt pálinkával leöblíteni a fertőzés elkerülése érdekében. A gazdag vendéglátás ellenére Kristóf 12 kilóval lett könnyebb az utazás végét jelentő kilencedik napon. Véleménye szerint ez a kaland bepótolta életében a hiányzó katonai időszakot.
A vetített képekkel színesített előadás lezárásaként mongol zenét hallgattunk, majd Kristóf válaszolt a közönség részéről tatár nyílként záporozó kérdések hadára.
a BerényCafé újságírója.
