Új óvoda Jászfényszarun

Október 11-én adták át a mintegy 800 millió forintos beruházásból megvalósuló Napfény Óvodát, melyben nagyjából kétszáz gyermek elhelyezését biztosítják. Az impozáns épület mellett több beruházást célul tűzött ki a jászfényszarui önkormányzat. Többek között a város jelentős területét megszépítő zöldterület rehabilitációját.

Már október közepétől használatba vehették a vadonatúj, korszerű óvodát, melynek építési költsége 700 millió forintot jelentett, a játékok és a berendezés értéke pedig közel 100 millió forint volt. Ácsné Csontos Mária intézményvezető elmondta, hogy az óvodában kiemelt figyelemmel kezelik a sajátos nevelést igénylő gyermekeket, akiknek fejlesztésére külön szobát alakítottak ki. A fejlesztőtermet teljesítményjavító játékokkal rendezték be, így segítve a kicsik tanulását.

Heti rendszerességgel terveznek úszásoktatást a tanuszodában, amit egyelőre még nem vettek használatba – tudtuk meg az intézményvezetőtől. Az óvodában 8 csoportszoba és korszerű játszóterek biztosítják a gyermekek felhőtlen szórakozását. Ugyan az intézmény még nincs teljesen belakva, de az óvónők kedves, családbarát természete máris otthonossá tette a frissen elkészült épületet. A beruházások sora pedig nem ért véget: az óvoda ablakából rálátni a bölcsőde helyére, amit a közeljövőben kezdenek építeni 250 milliós állami támogatásból.

Emellett még valószínűleg ebben az évben befejezik több mint 150 millió forintos beruházást keretében zöldterületek rehabilitációját. Ennek keretében valósul meg a régi plébánia teljes renoválása, járda felújítások és fák, dísznövények ültetése. Újdonság lesz a vásártér melletti rózsasétány, ahova impozáns rózsabokrokat telepítenek. A zöldterületes fejlesztések többek között érintik a Szabadság úti, a Bajzsy Zsilinszky úti, az Orion utcai és a Dózsa György út menti területet.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?