Meglepetés festmény

A hónap műtárgya sorozatában ilyen még nem volt, hogy nem ismerhettük meg a bemutatandó alkotást az esemény előtt, csak a helyszínen, a Szikra Galériában október 10-én. Annyi volt tudható, hogy Sáros András egyik festménye lesz az, amit a család választ ki és meglepetésnek szánják, nemcsak a műkedvelő közönség, de a szervező házigazdák számára is.

A zsúfolásig telt teremben paraván áll, szemben az egymással még tereferélő érdeklődőkkel, rajta drapériával letakart festmény. Vajon mit rejthet? Rövidesen kiderül. Sajnos, az már bizonyos, hogy az utolsó pillanatban befutott, halaszthatatlan dolog miatt, az este előadója Sáros László nem tud jelen lenni. A zenei ráhangolódással oldódott a feszültség, ebben segítségünkre van Kiss Henriett zenetörténész, aki Csajkovszkij zenés kalendáriumából, az Évszakok című sorozatából való Őszi dalt mutatta be. Picit melankolikus hangvételű mű, de hát az októbert szimbolizálja.
Szikra István felvezetőjében elmondta, hogy nem régen birtokába került egy Sáros festmény, Őszi szántás címmel – ami a terem falán is látható –, ezt gondolta a mai napon bemutatandó darabnak. De Sáros László emlékeztette ígéretére, miszerint a Sáros család gyűjteményéből kerül majd ki a hónap műtárgyának szánt alkotás, ami maradjon meglepetés. A titok feloldására házigazdánk, Sáros András Miklós grafikust, a művész fiát kérte fel, aki azzal kezdte: „mint valamikori tanár, úgy érzem magam, hogy a tanáriba szóltak, az egyik kolléga nem jött be és menjek tartsam meg az órát helyette.”

Ezzel az izgatottan várt pillanat eljött, lekerült a takarás a festményről, és arra is fény derült, hogy azt a Sáros család a Szikra Galériának adományozza. A most már mindenki előtt láthatóvá vált festmény a Havas liget címet viseli. Címet akkor kapott, mikor alkotója halála után, házi katalógusba rendezte képeit a család, és nem találtak elnevezést a hátoldalán. Sáros András utolsó festményei közül való a műalkotás, a rajta található évszám szerint 1982-ben készült. A bizonyítottan legutolsó festménye – ami két esztendeje már szerepelt a hónap műtárgya sorozatában –, ugyancsak kiállításra került.

A két kép időben közel készülhetett egymáshoz és nagy hasonlóságot is mutat. A havas táj gyakori volt művészetében, de a legidősebb kori megnyilatkozásaiban, a színesség, temperamentumosság, hangulatteremtés kissé visszavonult, fagyossá dermedt. Ezzel a leegyszerűsödéssel, eszközmentes előadással talán sokkal mélyebbek és érettebbek lettek képei, mint a korábbi munkái.
Sáros András Miklós beszélt néhány mondatban édesapjáról és fölidézte saját művészi pályájának indulását is. Sáros András második hazájául kapta Jászberényt. Esetleges dolog volt, hogy mint pedagógus házaspár idekerültek feleségével a gimnáziumba. Feladatukat minden nehézség ellenére kiválóan teljesítették. Az egészen más tájon felnőtt Sáros András beleszeretett a Jászságba, lélekben idetartozónak érezte magát, elkötelezett lett a város iránt olyannyira, hogy műemlékei gondozásába is belefogott.

Szabadidejében felpattant a kerékpárjára és kiment a szabadba, mert a természet előtt tudott, szeretett leginkább festeni. Akvarelljeinek nagy része is így keletkezett, az eredeti élmény, az inspiráció számára nagyon fontos volt. „Elkísérve útjaira figyeltem és tátottam a számat, hogy készül egy kép. Így kerülhettem bele a szakmába is, látva azt, mit lehet festőeszközökkel előidézni egy fehér papíron, a semmit megváltoztatni valamivé. Ebbe a mesterségbe belenőve öregedtem meg mostani állapotomra. De lelkemben ugyanazzal az ifjonti lelkülettel, az akkori munkáktól eltávolodva, már egész másféléket csinálok.”

A folytatásban Metykó Béla helytörténeti kutató ismét színes csokrot állított össze korabeli újságok, folyóiratok cikkeiből, Sáros Andrásról írt könyvek soraiból. Előadásából a rajztanár, a festőművész, a városvédő alakja elevenedett meg az élettörténet egy-egy kiragadott pillanatában.

Érdekes és értékes, féltve őrzött relikviát hozott el édesapja örökéből Sáros Katalin, a művész lánya. Egy, még 1936-ban, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán feladatként készült könyvecske járt kézről kézre a közönség soraiban. Benne, mint a régi kódexek lapjain kézzel rajzolt betűkkel Toldi estéje volt olvasható, egyedi grafikus illusztrációkkal kiegészítve. Élményszámba ment forgatni a megsárgult lapokat, rácsodálkozni az aprólékos betűrajzolatokra és képi ábrázolásokra.

Benke László egykori gimnáziumi tanáráról elevenített fel emlékeket, akitől szabadkézi, sőt a műszaki rajz tudományát is elsajátította. Talán legjobban ő fogalmazta meg a választ arra a kérdésre, miért szép a hónap műtárgyának választott kép. „Úgy tudott egy egyszerű témából ilyen gyönyörű képet csinálni, hogy nincs rajta semmi érdekes. Ezt az ábrázolt szürkeséget, ezt az unalmat mindig látjuk magunk előtt, ami nem lesz unalmas, ha valaki így meg tudja csinálni, vissza tudja azt adni.”

A lassacskán derűs borozgatással baráti beszélgetésekbe átfolyó művészeti esemény résztvevői mind látni szerették volna közelebbről is a meglepetés festményt, amit aztán elismeréssel csodáltak. A galéria nyitvatartási idejében ezt mindenki megteheti.

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?