A vizek és a fény festője

Az a ritka alkalom adatott meg a Hónap műtárgya sorozatának szeptember 3-án tartott bemutatóján, hogy a kiválasztott festőművész, Vuics István életéről és alkotó munkásságáról az őt ismerő, vele egykor közösen alkotó személy, Velkeiné Pócz Ilona művésztanár oszthatta meg emlékeit.

A Vuics István festőművész munkásságához kötődő képzőművészeti esemény mindig tekintélyes létszámú érdeklődött vonz, hiszen sokan tanítványai, kollégái, ismerői voltak és tisztelői lettek Jászberényben töltött évtizedei alatt. Így a Szikra Galéria kávézója ez alkalommal is zsúfolásig telt.

Szikra István műgyűjtő, galériatulajdonos köszöntőjét követően, a képzőművészeti sorozat programjának hagyománya szerint a Palotásy János Zeneiskola növendékeinek zenéje hangolt a művészetekre. A hangszereiken már kiválóan játszó tanulókat zongorán Farkasné Szőke Tünde, az intézmény igazgatója kísérte és közös produkciójuk remek hangulatot teremtett.

A bunyevác származású festőművész, Vuics István pedagógusként, 1948-tól ’76-ig a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán tanított rajzot, nagyon szigorú, határozott tanárnak tartották. Nem volt drasztikus, nyers vagy ingerlékeny, istenadta jó természet adatott neki, de szakmai szempontból rendkívüli következetesség és szigor jellemezte, különösen a mértani rajzokat követelte meg nagy pontossággal.

Mindezeket már Velkeiné Pócz Ilona művésztanár idézte Vuics István kortársainak és tanítványainak elbeszéléseiből. A tanárnő már nem lehetett hallgatója főiskolás éveiben a festőművésznek, mert az tanulmányai megkezdésekor éppen nyugdíjba vonult. Aztán úgy hozta az élet, hogy az idők folyamán, 1990-ben Nagyné Koncz Éva „bábáskodásával” megalakult a Berényi Műhely, ahová vendégeket hívtak meg előadásokra, köztük Vuics Pista bácsit is. Több ilyen alkalommal a mester sokat mesélt a művészet nehézségeiről, szépségeiről, és többször meglátogatta a művészeti közösséget. Ennek köszönhetően később, közös délutáni olajfestések alkalmával Pista bácsival együtt készítettek képeket, melyekből Velkeiné Pócz Ilona kettőt magával hozott. Akár a lány portré vagy a napraforgókat ábrázoló csendéletek esetében ugyanazt a modellt megfigyelve, ki-ki elkészítette saját alkotását és mellette beszélgettek azokon az estéken.

A festőművész nagyon nehezen megnyíló, zárkózott ember volt. Pedagógusként nyomasztotta annak kérdése, hogy mennyire áldozza fel művészetét, festő vagy tanár legyen inkább, de nem merte vállalni a művészeti élettel járó bizonytalanságot. Nyugdíjazása után kezdődött egy igen aktív festői korszaka. Korábbi elkeseredéseiből kilábalt, megbékélt önmagával, a világgal és a teremtett természet szépségeiben gyönyörködött.

Vuics életében és művészetében nagyon erős kapcsolata volt a természettel, sokat segített számára mindenkori munkáiban, kedvelt időtöltése volt a horgászat. Ekkor érezte legjobban magát, a Zagyva, a Sugovica vagy a Duna partján, ilyenkor elfelejtette búját, baját és csodálta a természetet. Öreg fűzfák, ártéri erdők, folyópartok, a száz arcát mutató víz mindig csodálatba ejtette.
Velkeiné Pócz Ilona Pista bácsihoz kötődő személyes emlékei között idézte fel, hogy a mester életének vége felé sokat betegeskedett, úgy érezte, tovább már nem fog festeni és összes ecseteit szerette volna rá hagyományozni. A felajánlást nem fogadta el, mert úgy gondolta, a festőnek használnia kell még eszközeit. Később, utolsó hónapjaiban, mikor rokonai Bajára vitték, megkapta a művésztől annak palettáját, melyet azóta is óriási kincsként őriz.

A Hónap műtárgya sorozat második részében Metykó Béla helytörténeti kutató osztott meg érdekességeket a hallgatósággal Vuics István alkotói pályafutásáról a korabeli sajtóban gyűjtött cikkek alapján. A kellő alapossággal összeállított, képekkel illusztrált előadásból megtudható volt, hogy többek között az első önálló kiállításáról, 1954-ben a Szolnok Megyei Néplap számolt be. Ugyancsak itt jelent meg az 1960-as szolnoki tárlatról szóló írás, ami az elismerést hozta el a művész számára, és ahol a „fény festője” rangos jelzővel illették.

Az előadásokat követő kötetlen beszélgetés alkalmával több személyes emlék is elhangzott Vuics Istvánnal kapcsolatosan, köztük Telek Béla művésztanár az egykori kollégáról és barátról idézett fel történeteket.

Vuics István festészetét nagyvonalú ecsetkezelés, leegyszerűsített formák, lényegre szorítkozó kompozíció jellemzi. Minden műfajban alkotott, különösen tájképei, csendéletei, zsánerképei és figurális kompozíciói izgalmasak, melyekből jónéhány megtalálható a Szikra Galériában is.

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?