A nyers ételek varázsa

Gasztronómiai barangolásra, a nyers vegán ételek megismerésére várták a Természetes finomságok programsorozat keretében az érdeklődőket február 22-én a Déryné Rendezvényházba.

Nyers ételek, vegán étrend, élő ételek – mostanában egyre többször és egyre több helyen hallani ezeket a kifejezéseket. Előadásokat, ételkóstolókat tartanak, az interneten pedig ezerszámra fellelhetőek ilyen receptek. Sokan azonban úgy gondolják, ez csupán egy újabb trend, egy szélsőséges étkezési mód. De mi is az igazság?

A vegán ételek nemzetközileg elismert avatott szakértője, több nagy sikerű szakkönyv szerzője, Lénárt Gitta volt az este előadója, háziasszonya. Úgy gondolja, küldetése megmutatni minden érdeklődőnek, hogy milyen nagyszerű ez az életforma, aminek jellemzői a pozitív életszemlélet, valamint csupa friss és egészséges ételek. Ezekből három fogást el is készített a helyszínen, közben beszélt a nyers ételek jótékony hatásairól, a vegán életmódról, saját tapasztalatairól, ugyanis húsz éve vegetáriánus, és immáron hetedik esztendeje híve az úgynevezett nyers táplálékoknak.

A nyers vegán étrend lényege, hogy a tisztán növényi eredetű táplálékokat természetes formájukban, feldolgozás nélkül fogyasztjuk és készítjük el, azaz nem sütjük, főzzük a hozzávalókat – esetleg csak alacsony hőfokon. Az étrend követői minden olyan eljárást mellőznek, ami 43 Celsius-fok fölé hevíti az alapanyagokat. Ez ugyanis az a határ, ami felett már a természetes növényekben található élő enzimek elpusztulnak. Az enzimek hatásáról Lénárt Gitta Élő ételek című könyvében ír: „Az ember adott mennyiségű enzimmel a szervezetében születik meg, és ezek az enzimek az évek során csak fogyatkozni tudnak, újratermelődni nem. Ha a nem megfelelő étkezés miatt az enzimjeinket arra pazaroljuk, hogy küszködjenek a megevett ételek lebontásával, megemésztésével, akkor nem, vagy csak alig jut arra enzim, hogy az immunrendszerünket, az egészségünket támogassa. Könnyebben betegszünk meg, és nehezebben is gyógyulunk meg.”

A hőkezelt ételekkel szemben a nyers élelmiszerekben megfelelő arányban megvan minden vitamin és ásványi anyag, víz és enzim. Bővelkednek rostokban, elősegítik a mindennapi tisztulást, ráadásul a nyers ételeknek gyulladásgátló és antibiotikus hatásuk van, emellett megfelelő zsír- és koleszterintartalommal rendelkeznek – állítják az étrend támogatói. Az élő ételek fokozzák az anyagcserét és lúgosító hatásúak, szemben a főtt ételekkel, amelyek többnyire savasítanak (hús, tejtermék, tojás, gluténtartalmú ételek).

A nyers konyhában nem fogyasztanak állati eredetű élelmiszereket. Leginkább zöldségek, gyümölcsök, diófélék, olajos és nem olajos magvak, csírák, friss hajtások, természetes édesítőszerek, himalájai só, természetes fűszerek és ételízesítők – például fahéj, bors, vanília, babérlevél, kömény –, útifűmag-héj, aszalt gyümölcsök (datolya, szilva, mazsola) és szárított zöldségek szerepelnek a felhasznált hozzávalók között.

A konyhatechnikai eljárások közül a mechanikai módszereké a főszerep, azaz a kés, a reszelő, a hámozó, a gyalu, a turmixgép, az aprítógép, a zöldség- és gyümölcsprés, valamint a gyümölcscentrifuga kerülnek előtérbe. Az étrend követői sokszor aszalógépet is használnak, ezzel készítenek pizzaalapot, fasírtot, nyers kenyeret, vagy diófélékből és gyümölcsökből tortaalapot, gyümölcspalacsintát. Az aszalás alacsony hőfokon (42 oC) történik, így a hőérzékeny enzimek megmaradnak.

A nyerskonyha nem jár lemondással, ugyanis ezek az ételek nemcsak egészségesek, hanem nagyon finomak is, mindenféle hiányérzet nélkül állhat fel az ember az asztaltól.

Ha valaki szeretne bepillantást nyerni a nyersétel készítés világába, sőt, saját maga elkészíteni azokat, az elkövetkező hónapokban erre ismét lesz alkalma.

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?