Kapaszkodó a lelki úton

A Palócz Bakos Ilona és Detvai Gyula által szervezett spirituális rendezvénysorozat keretein belül látogatott el városunkba a sokak által kedvelt és tisztelt Golenya Ágnes írónő, aki interaktív előadása során a könyveiben felmerülő leghangsúlyosabb témákon keresztül fogalmazott meg útmutatást a népes hallgatóságnak.

Golenya Ágnes írónő, kutató, az Életőrzők Egyesület alelnöke, a Kék-Életmód közösség inspirálója öntudatosságról, az önismeret felé vezető és lelki tanulásban még előtte álló útról megjelent szerzeményei sokak életét megváltoztatták már, melyet jól példázott az a rendkívüli érdeklődés is, ami augusztus 28-i előadását övezte.

A Déryné Rendezvényházba az ország szinte minden pontjáról érkeztek érzékfölötti gondolatokra nyitott érdeklődők, akik láthatóan régóta merítenek erőt az alkotó bölcs szavaiból. Golenya Ágnes vallja, a valódi tudásra a racionális tudomány nem képes választ adni, hogy mi az élet, mi van a születés előtt vagy épp a halál után, mindemellett elzárkózik más lehetőségektől, “tudománytalan” érvelésektől.

Az írónő élete szinte nyitott könyv hűséges olvasói előtt, személyes megtapasztalásai, külföldi spirituális élményei és lelki kapaszkodót nyújtó, érzékeny történetei útjelzőtáblákként működnek követői számára. Jászberényi látogatása során a direkt „elmefeszegetés” helyett a jelenlét, az egybekapcsolódás állapotát igyekezett elérni legújabb könyve, a Hollywood, meta-szerelem inspirációt nyújtó részleteinek felolvasásával.

A kötet egy ​különleges szerelmi történet, mely Los Angelesben, Hollywood városában bontakozik ki egy magyar írónő és egy fiatalon a szocializmusból Amerikába disszidált magyar férfi között – aki egyébként maga is ott ült a sorok között. A felszínes szórakoztatóipar életérzésével teljesen ellentétes, mély, metafizikai kapcsolódást jelenít meg a sorsszerű egymásra találást taglaló, életrajzi ihletésű szerzemény.

Az egyéni kérdéseken túl a szöveg általános emberi gondolatokat is boncolgat: tudjuk-e egyáltalán, mi a szerelem és mi végre adatott az embernek ez a kozmikus varázserő? Olvasás közben két lélek karmikus csiszolódásának lehetünk tanúi a különböző korok megrázó eseményeinek díszletében köszönhetően az írótól megszokott kutatói tényfeltárásnak.

A könyv holisztikus felépítéséhez igazodva zajlott az interaktív esemény is, a felolvasott rövid részletek reflektáltak a szerző magánéletére és azzal párhuzamosan a világunkban jelenleg zajló legfontosabb, megerősített lelkivilággal helyén kezelhető történésekre.

A folytatásban az Aranyasszony trilógiából, a közönség soraiból vállalkozók – és Hári Richárd színész, a Kék Életmód csatorna moderátora – szereplésével hallhattunk egy gondolatébresztő párbeszédet, mely a materialista és spiritualista világ közti érdekütközésre hivatott rámutatni. A szünetet követően, az estébe nyúló alkalmon lehetőség nyílt kérdések feltevésére, személyes beszélgetésre és könyvek vásárlására is.

 

 

 

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?