Felszabadító testjátékok

2017-01-242017-01-24 Demeter Gábor 0 Comments Főnix Fészek Műhelyház, kortárs, színház, tánc

Általában a kortárs táncszínházi előadásokat a színházszerető közönség szűk rétege látogatja. Ezért is lepett meg, hogy szerda este foglaltak voltak a széksorok a Főnix Fészek Műhelyház ez évi első műsorán.

Bár az előadás „előélete” is jó hírverésnek bizonyulhatott, az Elhanyagolt férfiszépségek több színházi seregszemle legeredetibb és egyúttal legjobb produkciójának bizonyult. Egységes, sallangmentes előadást sikerült létrehozni, amiben két férfi, egy paraván, minimális jelmez és szöveg szerepel csak.

Az Elhanyagolt férfiszépségek abból az abszurd jelenetből indul ki, hogy a szereplők egymás mellé állnak a bárpultnál és rendkívül komikusan mutatnak a köztük lévő 35 cm magasságkülönbség miatt. Az alkati különbségekre építeni lehet, ez nem újdonság, az már szokatlanabb, hogy kortárstánc előadáson élnek ezzel a lehetőséggel. A műfajra kevésbé jellemzők a vállaltan könnyed, humoros, nevetést célzó előadások.

Hirtelen szembesülnek különbözőségükkel, és versengés, rivalizálás kezdődik közöttük. Püfölni kezdi egyik a másikat, bunyóznak, egymást hajkurásszák színpadon és a nézőtéren. Játék a végtagokkal a paraván mögött, erőmutatványok, dobolás a fenéken, komikus verekedések és váratlan ellágyulások. Sajátos párosuk apránként eljut a felismeréshez, hogy együtt talán többre mennek, egymást kiegészítő társként működőképesebbek, sőt mi több, együtt akár még szárnyalni is tudnak.

Az alacsonyabb szereplő, Újvári Milán kivételes tudását sokszor megcsillogtatja, lévén ő táncos. A magasabb Andrássy Máté pedig színész, aki szívesen lép túl a hagyományos színház keretein. Mindketten teljes energiával, képességeik legjavával voltak jelen a produkcióban. Szkeccsparádéjukból több keveredik felszabadító jókedvnél, hiszen valamiben mindenki eltér az átlagtól, a megszokottól, és ezzel megküzdeni senkinek sem egyszerű.

Kölcsönösen fel kéne már nőnünk – vagy éppen kicsit összemennünk –, az egymás elfogadásának feladatához. Ahogy itt a színpadon tették, az felszabadító is lehet. Bár a végén nincs összeborulás – valakinek a fejét beleverik a papírparavánba – kacajok közepette egyszerre könnyebbült meg és szorult el a szívünk. Talán lehet így is!

Fotó: Szalai György