Adományokat várnak

Ebben az esztendőben is adományozásra kérik a jászberényieket a Csángó Karácsony szervezői. Erről tájékoztatták szerdán délelőtt a sajtó képviselőit és általuk a város lakosságát az Ifjúsági Házban.

A már bevált szervező csapatot Kocsán László, a várost Szatmári Antalné alpolgármester asszony, a vállalkozókat Czinege Károly és Simon Miklós képviselték. Csatlakozott a felhíváshoz, és ugyancsak jelenlétével adott nyomatékot támogatásának Pócs János, a Jászság parlamenti képviselője.

Már hetedik éve, így hagyományosnak mondható, hogy Jászberény Mikulása ajándékokkal keresi fel testvértelepülésünk Gyimesfelsőlok gyermekeit. Ez a jó szándékú civil kezdeményezés idén is megrendezésre kerül. A szervezők kérik a nagylelkű városlakókat, hogy tartós élelmiszereket, mikulás csomagokat idén is adományozzanak. Könyv és ruha adományt ez alkalommal nem várnak.
A cipős dobozokba rejtett ajándékokat nagy örömmel fogadják a Jász Trió TV Bercsényi úti szerkesztőségében, de a kis csomagok leadhatók az Országgyűlési Képviselői Irodában is.

Az összekészített dobozokon a szervezők kérik feltüntetni az életkort és azt, hogy fiúnak vagy lánynak szánják. A felajánlásokat december elsejéig várják.

Pénzbeli támogatások az Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület Gyimesfelsőlok alszámlájára utalhatók. Számlaszám: 10104260-02383900-02003008

A szervezők mindenkit kérnek, hogy Járuljon hozzá a csillogó szemű csángó gyermek öröméhez!

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?