Rászorulóknak gyűjtenek

A tavasz beköszöntével ismét megkezdte hagyományos tárgyi adománygyűjtését a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapata. Jól illik rájuk a szlogen: Az erőt, mi többé tesz, mindig magadban keresd!

A karácsonyra szervezett, minden eddiginél nagyobb és legtöbb embert megmozgató akciójuk során több, mint háromszáz doboznyi ajándékot oszthattak szét decemberben a jászsági fiatalok a nagylelkű adományozók jóvoltából. A közel ötven főből álló csapat önkéntes tagjai 16 településről gyűjtöttek három hónapon keresztül, hogy ezáltal szebbé tehessék sok-sok család karácsonyát, ahol súlyos beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelnek.

Az adományokat külön szortírozták, dobozolták, felcímkézték, majd személyesen adták át a rászorulóknak az érintett intézményekben. Most újra várják a felajánlásokat (tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, iskolai-óvodai fejlesztő eszközöket), amelyeket ezúttal a jászberényi Szent István Körúti Speciális Általános és Szakiskolába, a ceglédi Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó otthonba, és a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinikára szállítanak a gyereknap alkalmával.

Egész éves tevékenységük a műanyagkupak-gyűjtés, amellyel már harmadik éve több száz embert mozgatnak meg. A kupakok beváltásából befolyó összeget idén a jászszentandrási Antal Bence gyógyulásához ajánlják fel. Kihelyezett gyűjtődobozaik a város több közintézményében és vendéglátóhelyein megtalálhatóak.

A csapat hamarosan egyesületként folytatja tovább évek óta tartó példamutató munkáját, hogy ezáltal még szélesebb körben tudjanak majd tevékenykedni. A tagok névsora a plakátokon és a Facebook-on is megtalálható, ott fel lehet venni velük a kapcsolatot, valamint a 30/907-3716-os telefonszámon. Pénzadományt nem áll módjukban elfogadni, csakis tárgyi felajánlásokat. Aki teheti, segítse ezt a fontos munkát a továbbiakban is!

Szerző: Tóth D. Csaba

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?