„Elmegyek Jászberénybe, mert […] a jászoknál még soha se voltam.” Móricz Zsigmond látogatása 1934. novemberében

2020-11-30 Munkatársunk 0 Comments Jászberény, látogatás, Metykó Béla, Móricz Zsigmond

Az 1930-as években megjelent újságcikkek a jászsággal kapcsolatos híreiben kutatva találtam rá, hogy Móricz Zsigmond – a nagy realista író – 1934 novemberében három napot töltött Jászberényben. Természetesen ez a látogatás nem ismeretlen a jászberényi emberek körében. A kemény Rákosi érában a Jászkunság folyóirat 1955-ös számában Császtvai István írt egy cikket Móricz jászberényi látogatásáról.Tíz évvel később a nagy író jászberényi látogatásának egyik állandó kisérője – Komáromy József – egy honismereti munka keretén belül újra egész részletesen felidézte a látogatás legérdekesebb pillanatait. Ennyi év távlatából az egyértelmű, hogy Móricz látogatása és különösen a fővárosi lapokban megjelent cikkei nagyon jó „public relation” – reklám – volt Jászberény számára. Ekkor határoztam el, hogy egy rövid kis tanulmányban a korabeli helyi és országos hírekre támaszkodva felidézem a nagy író sokrétű jászberényi tapasztalatait és megállapításait.

Háromnapos látogatás rövid története

Az 1934-es évben Móricz folyamatosan járta az országot. Jászberényi látogatása előtt járt Debrecenben, Kisújszálláson, Kecskeméten, Nagykőrösön és Hódmezővásárhelyen. Ahogy később leánya Móricz Virág által írt emlékiratokban, felidézte apjának ezen látogatásait, amely „mindenünnen jajszót hozott”. Külön érdekessége a jászberényi látogatásának, hogy egy hosszabb cikksorozatban számolt be élményeiről és ami akkor nem volt túl gyakori, hogy egy rádióadásban is részletesen beszámolt – illetve egész pontosan felolvasást – tartott jászberényi tapasztalatairól. A „Magyarország” című folyóirat 1934. november 29-i számában jelent meg a nagy feltűnést keltő háromrészes cikksorozatának első része „A föld és az ember” címmel. Majd egy kicsit később a Pesti Naplóban megjelent cikke „Verseny az iskolában”, országosan is felhívta a figyelmet két rangos jászberényi oktatási intézményre.

Látogatás előtt azt nyilatkozta a magyar rádióban: „Elmegyek Jászberénybe, mert a kunoknál nagyon otthonos vagyok, de a jászoknál még soha se voltam.” Teljesen egyet lehet érteni a korabeli újság tudósítójával. Móricz ezzel a látogatásával országosan reflektorfénybe állította Jászberényt. Nagyon tanulságos volt látogatásának tapasztalatai. Látogatása és főleg megfigyelései több cikksorozatban az országos napilapokban is megjelent.

Nézzük meg hogyan zajlott le a két és félnapos látogatás. Kik azok a személyek, akikkel találkozott, és mely intézményeket látogatott meg? Több mint 85 év távlatából nagyon is tudatos volt, ahogy egy hagyományához nagyon is ragaszkodó vidéki kisváros életének szinte minden szegmensét – a gazdaságtól az oktatáson át a kultúráig – mindent áttekintett. Móricz 1934. november 23-án pénteken vonattal érkezett Budapestről Nagykátára, majd a Strompf Pál vállalatának menetrendszerinti buszjáratával jött a városba. Hol máshol is szállhatott meg, mint a valaha nagyhírű Lehel szálloda 8-as szobájában, amely mindig a neves vendégek számára volt fenntartva. A kedves ritka vendég még kedvezményt is kapott – derült ki a tudósításból – napi 1 pengővel olcsóbban kapta meg a szobát. Péntek lévén piaci nap volt, igy első útja a Szabadság téri piacra vezetett. Hogy mire is volt kíváncsi? Hogyan zajlott le a napszámosok és a vendégmunkások munkára találása. Mai szóhasználatunkban kicsit pejoratívnak találjuk, hogy „embervásárnak” nevezte a korabeli tudósító. A vendégnek még arra is jutott ideje, hogy egy idős napszámossal is beszélgessen, akinek a nevét is tudjuk, Kisnémet Istvánnak hívták.

Program szerint az útja a város polgármesteréhez vezetett. A Polgári Kaszinó – ma a Honvéd Jász Kaszinó – épülete előtt három nevezetes redemptus jász polgárral találkozott, Baráth Endre és Koncsek Pál földbirtokossal és Koncsek János erdőmérnökkel. Friedvalszky Ferenc polgármesterhez vezetett az útja. Ez sokkal több volt, mint egy szokásos tisztelgő látogatás, mivel közel két órán át tartott. A polgármester kisérőt is biztosított – Komáromy József személyében. Harmincötévvel később – 1969-ben – Komáromy egy részletes cikkben fel is idézte, hogyan is történt a felkérés.

„Péntek volt, délelőtt, heti-piac napja. Kátai László, a polgármester testes hajdúja beáll hozzám, s mondja: – Tessék a polgármester úrhoz jönni!

– Miért, Laci bácsi? Nem tudja?

– Valami nagyfejű úr van itt Pestről, tán emiatt…

Belépek a polgármesterhez. Első pillantásra ismerős az arc a szembe fénylő két

világos ablak előtt. Megbizonyosodom. Móricz Zsigmond…

– Azért kértem, lenne szíves a szerkesztő urat kísérni a városban. Két napig lesz

itt, lássa el minden információval, amire szüksége lesz és kalauzolja.”

A következő program a híres Jász Múzeumba vezetett, ahol Réz Kálmán – nyugdíjas apát úr – a múzeum őre mellett Blénessy János – a tanítóképző tanára, a jászok történetének nagy tudósa várták az írót. Mi mást is néztek meg először, mint a jászok nevezetes ereklyéjét a Jászkürt-öt. Közben egy ebéd a szigeti vendéglőben, abban az időben a bérlője Kohári János volt, vagy ahogy a városban hívták „a kis Koháry”. Komáromy későbbi elbeszéléséből tudjuk, hogy „Móricz pörköltet rendelt, de hamísítatlant -tette hozzá. Szafttal!” Nagyon elégedett volt a marha-pörkölttel. Meg is akarta viccelni a vendéglőst.

„Elrontom a gyomromat a jászoknál – nevetett, amikor a pohár Kohári-féle vörösbort kiitta. – Mindig ez van velem. Szeretem a tájak különböző ízeit. Kitűnő, porhanyós a hús. Micsoda íz! A szaft!”

Móricz meg is említi későbbi cikkeiben, hogy Berényben a könnyű szódás neszűri bor nagyon ízlett neki. Majd az író és kisérőjének útja újra a múzeumba vezetett. Réz Kálmán bácsi vezette be azt a hagyományt, aki megérinti a jászok nevezetes kürtjét, azt egy kis ceremónia keretében tiszteletbeli jásszá avatják. Ez is megtörtént Móricz Zsigmonddal, tiszteletbeli jász lett. A legfontosabb, hogy erről egy megfelelő okiratot is kiállított az igazgató úr. Természetesen erre nagyon büszke is volt, számos cikkben emlékezett meg erről az eseményről.

Múzeumlátogatás után egy kis séta az Apponyi téren és egy író számára kihagyhatatlan program, felkereste a város egyetlen könyvkereskedését, a Pesti féle könyvesboltot. Igy némi képet kapott egy vidéki kisvárosban kapható könyvválasztékból. A híres jászberényi vízimalom megtekintésével folytatódott városnéző programja. A malom akkori bérlőjét Pokorny Gusztávot részletesen kifaggatott a bérleti viszonyokról.

Jászsági tapasztalatai alapján megjelent cikkei

Móriczot vidéki látogatásai során nagyon érdekelték az oktatási intézményekben folyó munkák színvonala. Meglátogatta először a tanítóképzőt, majd a katolikus főgimnáziumot. Megfigyelései országosan is ismertek lettek, mert az egyik legnagyobb fővárosi napilapban – a Pesti Napló 1934. december 2-i számában – részletesen be is számolt pozitív tapasztalatairól.

A tanítóképzőben tett látogatása során először is az impozáns épülete ragadta meg az írót. 1928. őszén gróf Apponyi Albert közbenjárására és a nagy kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó hatékony támogatásával rakták le a képző alapjait és 1930. június 12-én adták át az intézményt. Írta is cikkében „huszonkilenc ablakot olvastam meg a homlokzaton, hármas tagozásban. Vasrácskerítés, parkozott kör, valóságos kastély.” Még azt is megemlítette, hogy a nagyrészt csatornázatlan városban – ez abban az időben a vidéki kisvárosokban általános volt – az intézmény saját vízvezetékkel és szennyvízelvezetővel rendelkezett. „…legtökéletesebb felszerelés mindenütt.” De számára nem ez jelentette az igazi szenzációt, hanem ahogy részletes beszámolójából kiderült: „az iskola tanárainak szellemében valami példátlan lelkes versenyző munkát találtam az egész vonalon.” Látta gondos megfigyelőként, hogy nem a feleltető, kikérdező és magolós rendszert alkalmazzák. A diákokat egyéni gondolataik előadására ösztönzik. Teljesen felvillanyozta az írót, amikor egy fiatal jövőbeni tanító „akaratnevelés címén nagyszerű nemzetnevelő kérdéseket körbejáró gondolatokat vetett fel.” További tapasztalatokat gyűjtött még egy énekóra és egy tornaóra megtekintése során. De a legnagyobb hatást számára a fizikai szertár jelentette. Végső tapasztalatként számára a tanítóképző oktatási szelleme egy egyértelmű versenyszemléletet mutatott, „mintha a magyar kultúra ezekben a napokban döntő harcra indult a tudásért.” Csak emlékeztetőleg Móczár Miklós tudós tanár volt a képző akkori igazgatója, aki 1930-tól vezette az intézményt. Az igazgató úr nagy híve volt a „népfőiskola eszméjének.” Igazgatása alatt tizenkilencre bővítette, azoknak a tanyasi iskoláknak a hálózatát, ahová a jövendő tanítók gyakorlati oktatásra mehettek.

Az író következő útja a nagyhírű katolikus gimnáziumba vezetett. Az „Aero diák-klub” tagjai országos szinten is kiválóan szerepeltek évről évre. „Jászberényi diákok első díjakat nyernek a repülőgép modellek konstrukciós kérdéseinek megoldásával.” Mai eszünkkel nem valami hatalmas repülő alkalmatosságra kell gondolni, hanem repülő modellekre. A klubot vezető nagyszerű tanár Gergely Adolf sajnálattal jegyzi meg, hogy a Jászberény környéki táj nem alkalmas a repülő modellek gyakorlati bemutatására, azon egyszerű természeti oknál fogva, hogy a határban nincs egyetlen dombocska se.

De a mai kor olvasójaként arra gondolunk, hogy csak csupa jó megállapításokat tett a nagy realista író, akkor tévedünk. A korábban már idézett Pesti Napló cikkében komoly és elgondolkoztató megállapításokat is leírt. Az országos hírű jászberényi földmíves iskolára utalva, merthogy azt is meglátogatta – amelyet 1896-ban indított el az oktatási kormányzat – 1934-es oktatási évben 57 növendéke volt. De a vendég számára érthetetlen volt, hogy egy közel harmincezres lakosú Jászberényben, ahol a lakosság többsége földművelődésből él, mindössze csak nyolc helyi hallgatója van. Ezzel szembe állította, hogy a gimnázium 309 növendéke közül viszont 220 tanuló helybeli. Le is vonta a maga következtetését. A jászsági gazdák és iparos emberek mind urat akarnak nevelni fiaikból és nem azt akarják, hogy saját mesterségüket folytassák. Kicsit nyersen fogalmaz: „Elrémítő kilátás az intelligens proletariátus szaporítására.” Ennyi év távlatából ezekről a gondolatokról már nem érdemes vitát nyitni. Jászberényi látogatásának összképe viszont nagyon pozitív, örömmel referált arról, hogy a helyi iskolák „legjobb úton vannak módszerben, törekvésben nemes versenyben […], hogy életre neveljenek ebben az agrárkultúra államban.”

A realista író látogatásának egyik fő célja volt, belelátni mélyebben a berényi kisiparosok életébe. Nyilván az írói élménygyűjtés mellett minden vidéki útja során minél jobb betekintést akart egy konzervatív vidéki kisváros helyi gazdasági és társadalmi életébe. Több mint nyolcvanöt évvel látogatása után, talán a ma olvasójának is érdekes, hogy a főtéren abban az időben milyen üzletek működtek. „Sorba jöttek az üzletek: Csefalvy Rezső patikája, Pecsenyánszky Sándor fűszer- és vegyeskereskedése, Hainzl Artúr ügyvédi irodája, Jakkel Béla koporsó vállalata, a Vértes trafik, Strasser biciklijavítója, a Járásbíróság (régi Jász-Kun székház), a Szilvásy házban működött Klein Miksa illatszerüzlete, Egri Gyula textilüzlete, Spekonya Lajos órás és ékszer üzlete, Váradi fodrász, Pannónia utcai kapualjban az Apter féle készruhakereskedés, Haász Adolf női divatáru üzlete, a városháza földszintjén Novotha Andor könyv- papír- és zeneműkereskedése, Holtzer féle vaskereskedés, Lengyel sóboltja, Spagatner Zsigmond – Székely Mihály édesapjának – ékszer és órás boltja.”

Egy rövid visszatekintés napjainkból

Ennyi év távlatából is nagy köszönettel vagyunk a nagy író felé, aki abban a korban szokatlan részleteséggel mutatta be Jászberény és ezen keresztül a Jászság életét. Több cikke és a rádióban elhangzott útiélményei sok emberhez jutottak el és elvitték országszerte sok otthonba a jászok jó hírét. Ezért is tartottam fontosnak, hogy közel 85 év távlatából újra felelevenítettük és megemlékeztünk Móricz Zsigmond jászberényi látogatásáról.

Források: