Az emberek bíznak a jövőben, ahogy én is!

A 2019-es esztendő utolsó önkormányzati ülése maratonira sikerült és vitáktól sem volt mentes. Számos megoldandó feladat került terítékre a testületen túl is, majd a közelgő ünnepek szintén sok teendőt róttak Jászberény új városvezetőjére, Budai Lórántra. Többek között erről, valamint a város nehéz gazdasági helyzetének megoldási lehetőségeiről faggattuk a polgármestert.

Városvezetőként mennyire volt új, illetve hagyományos a karácsony?

Abból a szempontból sikerült megőrizni a hagyományt, hogy szeretteim, családom, gyermekeim körében töltöttem az ünnepet. Előtte viszont az adventi időszak gyökeresen eltért az eddigiektől. Számos hivatalos megjelenésnek tettem eleget, amit nagyon élveztem. A meghívásokat nagy örömmel fogadtam és ez a jövőben is így lesz.

A rendezvényeken sok civillel találkozik, beszédbe elegyedik. Milyen visszajelzéseket kap ezen alkalmakkor?

Abszolút pozitívakat, ezért is mondhatom, hogy szinte felüdülés számomra a városlakókkal történő közvetlen kapcsolat megtapasztalása. Ezek a találkozások erősítenek és építenek. Mindezeken túl azért jól esett az év végi nyugalom a családdal, amikor ki tudtam kapcsolni, feltöltődhettem erre az évre.

Feltételezem, Újév napján forgalmasabb volt a bejövő üzenetek mappája az előzőekhez képest.

Lényegesen több jókívánságot kaptam személyesen és elektronikusan is, mint a megelőző években. Mindezekre most is örömmel válaszoltam, csakúgy, mint a választások után.

A karácsonyi bejgli mellett le kellett nyelni néhány keserű pirulát is. A legrosszabb minden bizonnyal a kormány alacsony hitelösszege volt.

Másfél milliárdra lett volna szükségünk ahhoz, hogy az elkezdett beruházásokat befejezzük. Ennek érdekében indítottuk el a régi hitelfelvételi kérelem megerősítésével a kormány felé a kérelmünket. Erre a kérésünkre az Electrolux kivonulásának fokozott kockázati tényezőjére hivatkozva kaptuk a kérelem felére, hétszáz millióra vonatkozó választ. Ehhez képest végül 680 milliós keretösszeget kaptunk, amit a december 23-i Közlönyből tudtam meg én is.

Ebből az összegből be tudják fejezni a fejlesztéseket?

A vártnál jóval kevesebb pénz csak az érem egyik oldala. A szomorú az, hogy a kormány meg is határozta, mire költhetjük el a hitelt. Sem a Malom-projekt, sem a piac, a főtér, a buszpályaudvar, sem a vasútállomás nem finanszírozható ebből a keretösszegből. Kizárólag a Szivárvány óvoda, az Eltérő tantervű iskola és a Klapka iskola tankonyhájának fejlesztéseire használható fel. Ezekkel a beruházásokkal pontosan ki is merül a hitelkeret. Hozzáteszem, ezek a beruházások szükségesek, de sokkal fontosabb lenne befejezni a már elkezdett építkezéseket.

A város jelenlegi állapotában nehezen élhető. Mit tartalmaz a vészforgatókönyv?

Két lehetőség merült fel. Az egyik szerint megnézzük, van-e arra valamilyen jogszabályi lehetőség, hogy ezeket a kiadott fejlesztési kereteket valahogy átstrukturáljuk és az összeget arra költsük, amire igazán szeretnénk. A másik terv, hogy mindenképpen elindítunk vagy egy újabb hitelfelvételi kérelmet, vagy egy állami támogatási kérelmet.

Milyen esélyt lát bármelyik verzió megvalósulására?

Nagyon bízom benne, hogy sikerül előbbre lépnünk. Ha kell, akár minden hónapban beadjuk a kérelmünket. Pócs János országgyűlési képviselő is biztosított a támogatásáról. Fontos, hogy kapjunk segítséget, mert amennyiben mindezt önerőből szeretnénk finanszírozni, akkor a városlakók igen nehéz helyzetbe kerülnek. Személy szerint a hitelfelvételi kérelem sikerére nagyobb esélyt látok, mint az állami támogatás megnyerésére, ami persze egyszerűbb és jobb megoldás lenne. Nem titok, hogy a napokban látogatást tervezek Varga Mihály pénzügyminiszternél az ügy előmozdítása érdekében.

Mindezek a tervek és realizálásuk nyomot hagy a költségvetésben is. Mikor kerül a testület elé és polgármesterként milyen fogadtatásra számít?

A költségvetést a februári ülésre visszük be. A fogadtatása, elfogadása egyelőre kérdés. A Fidesz-frakcióval történt egyeztetések során közösen jutottunk arra, hogy nincs más megoldás. Csak külső források bevonásával tudjuk befejezni a fejlesztéseket. Mindemellett most is hangsúlyozom, hogy óriási hiba volt tartalékok nélkül üzemeltetni a várost.

A legutóbbi testületi ülésen elég jól kirajzolódtak az erőviszonyok a Jászkerület Kft. vezetőcseréje kérdéskörben. Az esetből kiindulva küzdelmes meccsek várnak a testületre.

A Berec Zsolt-esetből jól látszik, nem biztos, hogy mindenkinek a város érdeke az első. Szerintem a Dobrán Gyula-féle szavazás ennek pont az ellenkezőjét mutatta. Ez egy kifejezetten politikai ügy volt. A jelenlegi kft. vezetőt nem csak én nem tartom sem szakmailag, sem emberileg alkalmasnak a posztra, de a kulturális élet szereplői, a kollégái és nem utolsósorban a városlakók is osztják a nézetemet. A szakma véleményével nem mehetünk szembe. Én sokszor elmondtam, hogy szakmai dolgokba nem kívánok beleszólni, de ha az ott dolgozó stáb azon az állásponton van, hogy a kolléga alkalmatlan, akkor ezt nekünk kötelességünk meghallgatni.

A Városházán véghez vitt elbocsátásoknak is ez volt az oka?

Itt, a házban december 31-ével több személynek is lejárt a szerződése és vannak köztük olyanok, akikkel nem hosszabbítottunk. Ezek a döntések olyan megfontolások alapján születtek, hogy az érintett dolgozók tevékenyen vettek részt a város életében vagy kevés hatásfokkal munkálkodtak. Akinek szükség van a munkájára és helye van a rendszerben, az marad, aki nem tett hozzá a közöshöz, annak menni kell. Összesen három embernek nem hosszabbítottuk meg a szerződését és az ő munkakörükbe nem helyeztünk új embert.

Ugyancsak munkavállalókat érintő kérdés az Electrolux létszámleépítése. Most milyen fázisban vannak a tárgyalások a cégvezetőkkel, az esetleges betelepülőkkel?

Konkrét intézkedések még nem történtek. A miniszterek hatpontos válságstratégiája egyelőre csupán kampányígéretnek tűnik. Próbálunk cégeket, befektetőket keresni, azonban problémát jelent az ipari park hiánya is.

Felmerültek helyszínek, ahol letelepedésre alkalmas elegendő terület, infrastruktúra van jelen?

Az önkormányzatnak nincs ilyen összefüggő, nagy területe, ezért valószínűleg magánterületek gazdáival kell tárgyalnunk. Szeretnénk, ha visszakerülne a város tulajdonába az úgynevezett „katonák földje” is, ami alkalmas lehet ilyen ipargazdasági beruházásokra. Bízunk benne, hogy ebben is segítségünkre lesz az országgyűlési képviselő.

Az elmondottak tükrében a húszas évek nehézkesen indulnak Jászberény számára. A polgármester azért bizakodó?

A gazdasági szakemberek többször elmondták már, hogy a rendszerváltás óta soha nem volt ilyen nehéz helyzetben a város. Mindezek ellenére én határozottan hiszem, hogy ezt a súlyos helyzetet megoldjuk, mert nincs más opció. A várost járva azt látom, hogy az emberek megértők és bíznak a jövőben, ahogy én is!

 

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?