A rendszerváltás harminc éve

A Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete Egy út a rendszerváltáshoz – Donáth Ferenc és a demokratikus ellenzék címmel szervezett előadást július 2-án a Városi Könyvtárban. A rendezvény alkalmával Besenyi Vendel helytörténeti kutató, Donáth László evangélikus lelkész és Lengyel László politológus idézte fel a rendszerváltás előzményeit.

A rendszerváltás harmincadik évfordulójára emlékeznek ebben az időben – kezdte beszédét Besenyi Vendel. Három évtizeddel ezelőtt hazánk életében nagy változás következett be, ugyanis az egypártrendszer megszűnt, 1990-ben negyven év után szabad választások következtek. 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánk területét, így Magyarország újra független állam lett. A hazai rendszerváltás legalább 5-6 éves folyamat volt az előkészítést pedig többnyire a külföldi események határozták meg – hallhattuk Besenyi Vendeltől.

A szovjet blokkhoz tartoztunk, a Kádár-korszak végső szakasza a szovjet típusú rendszer, Sztálin utáni változatainak nyílt válságkorszaka volt. Az amerikaiak a ’80-as években a fegyverkezési verseny új szakaszát indították el, amivel a szovjet hadigazdálkodás a civilek kizsigerelésével sem tudta tartani a tempót. 1985-ben Gorbacsov lett a Szovjetunió Kommunista pártja főtitkára, aki a peresztrojka programmal a gazdaság felülről jövő átalakítását ígérte. Sikereihez hozzájárultak a gépezet látványos, többnyire tragikus eseményei is, a dél-koreai utasszállító tévedésből történő lelövése, vagy a csernobili atomkatasztrófa. A szocialista tábor vezetői ellenszenvvel figyelték a szovjet pártvezető reformkommunista elképzeléseit, köztük Kádár János is. A szövetséges rezsimek alattvalói viszont reménységet merítettek a gorbacsov-jelenségből és Kelet-Európában nagy népszerűségre tett szert a főtitkár. A fegyverkezési verseny csökkentése érdekében Ronald Reagannal szerződést írt alá, illetve a külföldön állomásozó szovjet csapatokat is hazahívták. Amikor a Kelet-európai kommunista rendszerek 1989-90-ben összeomlottak, Gorbacsov beletörődött és elindította a Szovjetuniót a képviseleti demokrácia felé vezető úton.

Donáth Ferenc életútjáról szintén Besenyi Vendel osztotta meg gondolatait. Donáth Ferenc 1913-ben született Jászárokszálláson, és a mai Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett. Az 1970-es évek végétől a formálódó politikai ellenzék egyik vezető egyénisége lett. 1985-ben részt vett a Magyar Ellenzéki Értelmiségiek találkozóján is.

A témával kapcsolatban elsőként Lengyel László politológus szólalt fel. Beszédében szólt a Népfront, sajátságos ellenzéki közösség kialakításáról, amin Donáth Ferenc munkálkodott, majd személyes emlékeinek is hangot adott.

Donáth Ferenc evangélikus lelkész beszédében hangsúlyozta, hogy ’56 emlékezetét fontos megőrizni napjainkban. Szintén személyes hangvétellel beszélt a mai társadalomról, kifejtve nézeteit vallási és politikai szemszögből.

Az előadások után koszorúzással folytatódott a megemlékezés immár a Lehel Vezér Gimnázium falánál. A koszorúkat Donáth Ferenc emléktáblája előtt helyezték el a megjelentek közül valamennyien.

***

Egy igaz ember élete

Donáth Ferenc (1913-1986) jogi egyetemet végzett, politikus, agrártörténész. 1932-ben Debrecenben bekapcsolódott a kommunista diákmozgalomba. Tevékeny résztvevője volt az 1937-ben kibontakozott, Magyarország függetlenségét és társadalmi reformokat hirdető antifasiszta Márciusi Frontnak. A népfrontmozgalmat szervezve került közel a népi írókhoz, akikkel élete végéig együttműködött. Az 1940-es évek elején pár hétig Geszten munkaszolgálatos. Ezt követően évekig illegalitásban élt, és bár többször letartóztatták, sikerült túlélnie a Horthy-rendszert. 1945-ben az Országos Földbirtok-rendezési Tanács alelnöke, majd 1948-ig a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára volt. Politikai meggyőződése alapján célja a munkásság és a parasztság szövetségén alapuló újfajta demokrácia kialakítása volt. Tagja lett a Magyar Kommunista Párt (1948-tól Magyar Dolgozók Pártja) Központi Vezetőségének, később a KV titkárságát is vezette. 1951-ben az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés koholt vádjával letartóztatták. Koncepciós per keretében, Kádár Jánossal és más, ún. hazai, (azaz nem Moszkvából hazatért) kommunistával együtt elítélték. Nagy Imre miniszterelnöksége idején, 1954-ben szabadult. 1956-ban részt vett a forradalmat megelőző politikai, gazdasági vitákban, majd Nagy Imréhez csatlakozva a forradalom irányításában. 1956. november 4-én a forradalom számos vezetőjével együtt a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket. Az ide menekülteket, családjukkal együtt cselszövéssel a romániai Snagovba vitték. Néhány hónap múlva a magyar hatóságok tartóztatták le, Budapestre szállították, és a Nagy Imre-perben a vádlottak padjára ültették; 1958. június 15-én tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult. Az 1980-as évek elejéig tudományos kutatóintézetekben dolgozott, a mezőgazdaság problémáival foglalkozott, számos agrártörténeti művet publikált magyar és idegen nyelven. Az 1970-es évektől egyre aktívabb szerepet vállalt a szerveződő ellenzék soraiban. A különböző politikai irányzatok között közvetítő, összefogó személyiség volt, a demokratikus és a népi ellenzéket egységes frontba tömörítve akarta szolgálni a közvetlen demokrácia ügyét, és az ország gazdasági felemelkedését. 1979-ben ő lett az elnöke a Bibó-emlékkönyv szerkesztőbizottságának. Kiemelkedő politikai érdeme volt a monori ellenzéki tanácskozás megszervezése (1985), amely előkészítette a politikai rendszerváltozást.