Összefogás a szenvedélybetegekért

Közel 97 millió forintos támogatást nyert Jászberény Városi Önkormányzata a „Szer nélkül a teljes életért” című prevenciós program megvalósítására. A projekt első szakmai konferenciáját június 26-án, szerdán tartották a Déryné Rendezvényházban.

A díszteremben összegyűlt pedagógusokat, védőnőket, szakmabelieket és a megjelent érdeklődőket Szatmári Antalné alpolgármester asszony, a projekt szakmai vezetője üdvözölte. A konferenciát Sas Dániel zongorajátéka nyitotta meg, mellyel emelkedett hangulatot idézett elő az azt követő ünnepi rajzpályázat díjátadó perceinek. A „SZER-nélkül, élj szer-telenül” című rajzpályázat a Jászberényi Rendőr-főkapitányság, a Jászsági Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, a Jászsági Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat összefogásában valósult meg.

A rajzok elbírálásában a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria is aktívan részt vett. Tíz általános iskolából, mintegy harmincnyolc pályamunkával zárult a megmérettetés, melyeket két kategóriában öttagú zsűri értékelt. Orosz Tibor felkérésére Farkas Edit, a Hamza múzeum igazgató asszonya összegezte a zsűrizés közben tapasztalt benyomásait. Kiemelte, hogy jellemzően az élénk színek és a fekete-fehér kontrasztját állították szembe a tanulók, ezzel érzékeltetve az egészséges és a szenvedélyfüggő élet közti különbséget. Minden kategóriában 3-3 pályázó került ki győztesen, valamint ketten különdíjjal is gazdagodtak. Általános iskola kategóriában első helyezettként Tóth Réka vehette át a díjat és a mellé járó ajándékcsomagot, a felső tagozat munkái közül pedig Tajti Dóra nyerte el az első helyezést.

Az elismerő percek után Sinkó- Káli Róbert kórházigazgató ismertette az EFOP-os pályázat keretében létrejött projekt tudnivalóit. Az unió által 96,93 millió forinttal támogatott program az egészségmegőrzést és a szenvedélybetegségek megelőzését tűzte zászlajára. A projekt közel tízezer főt érint, stratégiája elsősorban a szülők és a pedagógusok bevonásával különböző szemléletformáló foglalkozásokon alapul. Ebből adódóan a helyi közösségek, család, média, munkahely és a nevelési-, oktatási intézmények színtereit célozza meg. A fentebb említett felületek az információközlés széles skáláját biztosítják, lehetőséget adnak a társas kapcsolatok erősítésére, az érzelmi nevelés biztosítására. Ezen gondolatok jegyében különböző workshopok, egészség- és családi napok, interaktív kiállítások, filmvetítések, prevenciós és tanácsadói programok, foglalkozások valósulnak meg főként a 7-8. osztályosok részére. A rendezvényeken a résztvevők rálátást kapnak a stresszkezelésre, önismeret-fejlesztésre, melyek kulcsfontosságúak a későbbi problémák megoldásában. Továbbá útmutatást kapnak a szabadidő beosztására és annak hasznos eltöltésére, valamint tájékoztatásban részesülnek a veszélyhelyzetek felismerését illetően.

A projekt nyomon követése két kérdőíven alapul, melyekről már a rendezvény első előadója, Ottmájer Zsuzsanna pszichológus tartott bővebb tájékoztatót. Az első kérdőívet 2019. április-májusában adták ki az iskolák részére. A felmérésben szinte fele-fele arányban vettek részt fiúk és lányok, általános, illetve nagyobb arányban középiskolás diákok. A válaszokból kitűnt, hogy a tanulók 80 százaléka nem dohányzik, azonban, aki mégis, az akár napi 15 szálat is elszív. Szintén felmérték az alkoholfogyasztás rendszerességét. A diákok hatvan százaléka fogyasztott már alkoholt. Az alkoholt fogyasztók hatvannégy százaléka 1-5 alkalommal nyúlt pohárhoz az elmúlt 30 napban. A pszichológus elkeserítő adatként említette meg, hogy a felmérésben résztvevők egyáltalán nem olvasnak könyvet, szabadidejüket többnyire a közösségi médiával, vagy hobbijukkal töltik.

Arra a kérdésre, hogy szerhasználattal kapcsolatban kitől kapnak információt, többen az osztályfőnöki órákat jelölték meg, csak kisebb számban merültek fel a szülők. A pszichológus szerint ez főként annak köszönhető, hogy a családokban még mindig tabutéma a szerhasználat, pedig a fiatalok leginkább a szülőktől várnak tájékoztatást. Ebből is látszik, hogy van létjogosultsága a következő időszakban szervezett prevenciós fórumoknak. 2020 január 31-én zárul a projekt, amit ugyancsak kérdőíves felmérés kísér. A végső felméréssel képet kapnak a drogprevenció hatékonyságáról és az elmúlt időszak eredményességéről.

„Életed kezemben, jövőd tenyeredben” című előadással dr. Pető Katalin főorvos, az iskolaegészségtan- és ifjúság védelem szakorvosa világított rá sorsformáló felelősségre. – Az egészség szót sokan azzal azonosítják, hogy nem vagyunk betegek – mondta előadásában, majd kifejtette, hogy az egészség nemcsak testi, hanem lelki épségen is alapszik. Az úgynevezett egészség megőrzéséhez pedig elengedhetetlen a kontroll a túlzott alkohol-, drogfogyasztás és a korai szexualitás területén. Ezekben, több aspektusban is érintettek a fiatalok. Rohamivóként beszélt azokról a tinédzserekről, akik gyorsan, többnyire tömény itallal kívánják elérni az illuminált állapotot. Napjainkban gyakori jelenség, hogy nem tartanak mértéket, hanem hirtelen tiszta szeszt visznek be a szervezetükbe. A problémák sorában adott hangot annak is, hogy a 13-14 éves lányok többsége testileg már érett a szexuális kapcsolatok kialakítására, de szociálisan és lelkileg nem tudnak megbirkózni ezzel, és az ebből származó esetleges következményekkel. A hallgatóságot arra ösztönözte, hogy megbízható támaszként álljanak a fiatalok mögött, hiszen ha működik a kommunikáció, csírájában elfojtható a probléma.

Azokra az esetekre, ha ez nem sikerülne Orosz Tibor, a Jászberényi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója osztotta meg gondolatait Tények és tévhitek című előadásában. Első tévhitként rombolta le a fejekben a „drogozás” jelentését, ugyanis minden drognak számít, ami megváltoztatja a szervezet működését. Ezek közé tartozik a nikotin és az energiaital, illetve a kávé is. Természetesen a témából adódóan nem ezek a hétköznapi drogok kerültek előtérbe, hanem az ennél jóval veszélyesebb kábítószerek. Egyre nagyobb teret nyernek az úgynevezett dizájner drogok, melyek származása és összetétele nem ismert, így jóval nagyobb kockázatot jelentenek például a marihuánánál. A drogprevenciós tanácsadó szerint főként azok a fiatalok nyúlnak szerekhez, akik a társaság nyomására próbálják ki, illetve instabil családi háttérrel rendelkeznek.

Az ilyen szituációba került fiataloknak nehéz kilábalnia, de a józan döntésnek meg van a jutalma. Erről a bizonyos jutalomról és a felépülés forgatókönyvéről dr. Juhász Enikő gyermekpszichiáter beszélt. A felépülés első szakaszába tartozik a fontolgatás és az elcsüggedés időszaka. Sok kábítószeres évekig képes megragadni ebben a szakaszban, őket krónikus fontolgatóknak nevezik. Azok, akik mégis túllépnek, felkészülnek arra, hogy cselekedetekkel is alátámasszák szándékaikat. Csak a tettekben mérhető végleges elhatározás segíti hozzá a beteget, hogy a cselekvő szakaszba jusson – hangzott az előadásban. Ezt az állapotot a későbbiekben fenntartás követi, ami tartós józan állapotot jelent. Ha sikerrel jár az illető, akkor beszélhetünk befejezésről, ami a forgatókönyv utolsó fejezete. A sikerhez elengedhetetlen, hogy a közeli családtagok képesek legyenek felismerni a probléma jelentőségét és a nehézségek ellenére határozottan és kitartóan álljanak az érintettek mögé.

A mélyreható gondolatok után délután műhelybeszélgetésekkel folytatódott a rendezvény. Az „Egészségedre váljék”, „Ez már NEM csak JÁTÉK” „Akarat-Erő” és a „A játékszenvedély fogságában” címekkel ellátott műhelybeszélgetéseket az esemény délelőtti előadói vesézték ki az összegyűlt érdeklődőkkel.

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?