Mindannyian csillagporból származunk
Jager Zoltán csillagász doktorandusz hallgató, a Bajai Obszervatórium munkatársa a csillagok életútjáról tartott előadást péntek este a könyvtárban.
Az előadóra való várakozás mintegy fél órája sem telt haszontalanul a csillagászat iránt érdeklődő közönségnek, mert ezek a percek pont elegendőek voltak megtekinteni egy témába vágó kisfilmet és ezzel ráhangolódni az érdekesnek ígérkező prezentációra. Jager Zoltán a csillagok születésének, fejlődésének, majd halálának folyamatát hozta elérhető közelségbe az előadás során. A széksorokban helyet foglaló csillagász szakkörös fiatalok és amatőr csillagászok számára biztosan ismert tény, de talán voltak olyanok is, akik számára újdonság volt mindjárt a legelső információ; az, hogy a csillagokat leginkább meghatározó paraméter a tömegük.
Hihetetlen, de léteznek a Napnál százszor nagyobb tömegű csillagok is és természetesen milliárdnyi számban vannak kisebbek. A nagy tömegű égitestek kialakulása pár százezer év, míg a kicsiké néhány millió év. A nagyok fényesebbek ugyan, de ennek ára a rövidebb élettartam. A mi Napunk körülbelül tízmilliárd évnyi életre számíthat, mielőtt végleg kihuny fényessége.
Mágikus születésük során a gravitáció hatására a ködökben lévő anyag összehúzódik, a forgás miatt korong alakúvá válik. A korong közepén alakul ki a fiatal csillag. A csillagbölcső korong egyes részein az anyag összecsomósodik, rések jönnek létre; így születnek a bolygók.
A csillagok felnőtt életük során is folyamatosan munkálkodnak. Tízmillió fokos magjukban magfúzió során Hidrogént alakítanak át Héliummá. Ez idő alatt külsejük alig változik, ám némelyikük pulzál, amit szerencsés esetben a Földről is láthatunk. Más csillagokon, mint a Napon is, kitörések figyelhetők meg. Kitörések során jelentős tömeget is veszthetnek. A távozó anyagból ködök lesznek.
Amikor az üzemanyagként funkcionáló Hélium fogytán van, a csillag több százszorosára felfúvódik. Némelyik akár akkora is lehet, mint a Nap és a Szaturnusz közötti távolság. A tágulás során kihűlnek, de fényességük fokozódik. Ez az állapot néhány millió évig tart. Végül „üzemanyag” hiányában leáll a fúzió, a kis tömegű csillagok magjából fehér törpe, külső rétegükből planetáris köd lesz. A nagy tömegű csillagoknál a Hélium fogyásával a gravitáció olyan nagymértékű, hogy a magjukban az elektronok bepréselődnek, így neutron csillag vagy fekete lyuk keletkezik. A neutron csillag olyan elképzelhetetlenül sűrű, hogy egy evőkanalányi méret kétezer Titanic hajó tömegével egyenlő. A titokzatos fekete lyuk pedig egy rés a téridő szövetén – fogalmazott az előadó. Gravitációja óriási, ezért a fény sem tud megszökni onnan, így magát az eseményhorizontot nem is látjuk, csak a fény görbülete sejteti, hogy van ott valami. Tudósoknak egy Föld méretű távcsővel már sikerült lefényképezni egy fekete lyukat, amely tőlünk 52 millió fényévre, azaz 520 (és 18 nulla) kilométerre van. A csillagok halálát jelentő összeomlás során nagyon sok anyag szabadul fel, ezért a csillag felrobban, ez lesz a szupernóva.
A robbanáskor nehézelemek jönnek létre, amelyek a földi élethez szükségesek. Ezért mondhatjuk azt, hogy mindannyian csillagporból vagyunk.
a BerényCafé újságírója.
