Egy Lehel HC U-18 – FTC-Telecom U-18 jégkorong mérkőzés margójára…

A jászberényi jégpályán a Lehel HC U-18-as csapata január 8-án fogadta az FTC-Telecom U-18-as csapatát bajnoki mérkőzésen. Már napokkal az sportesemény előtt, a közösségi oldalak tele voltak a mérkőzés promótálásával.

Az U-18-as csapatunk hazai mérkőzéseire hétről hétre fokozott figyelem irányul a hokirajongók részéről. Ez nem véletlen! Fiaink évek óta olyan eredményeket tesznek le az asztalára, ami mellett nem mehet el szó nélkül senki, aki csak egy kicsit is figyelemmel kíséri a hazai jégkorongéletet. U-18-as fiaink négy szezonnal ezelőtt vettek repülő rajtot Hetler Ádám edző – szakmai vezető – segítségével, és szárnyalásuk azóta is tart. Már 14 éves korukban olyan mérkőzéseket játszottak a srácok, hogy a jégkorong sikerekre éhes jászberényi szurkolók rendszeresen kijártak a meccsekre, továbbá előfordult, hogy különbusszal még Budapestre is elkísérték a csapatot. A fiúk a szurkolók szeme láttára nőttek férfivá, és lettek kiváló játékosok. A csapat és Hetler Ádám között a kémia azóta is remekül működik, aminek évről évre kézzel fogható eredményei vannak.

De térjünk vissza a Lehel HC – Fradi mérkőzésre. Miért is van különös jelentősége a két csapat mérkőzéseinek? Miért tekinti minden Jászberényi hokirajongó rangadóknak ezeket a meccseket? A válasz az 1989-1990-es jégkorong bajnokságban keresendő. A Jászberényi Lehel HC 1985-ben indult először a bajnokságban, és négy év múlva, bajnokcsapat lett. A döntő mérkőzést – gondolom nem árulok el nagy titkot – a Ferencvárossal vívta csapatunk 6000 néző előtt, ahol 6-0-ra diadalmaskodott a fővárosi csapat felett. A folytatás mégsem lett sikertörténet. A szponzoráció – így a biztos anyagi háttér – hiányában a 2000-es évek elején a jászberényi jégpályát bezárták. A hokiszurkolók fájdalma az égbe kiáltott, ugyanakkor sosem adták fel a reményt, hogy lesz még egyszer bajnokcsapat a Jászberényi Lehel HC.

A szurkolóink reményei a – 2007-ben épült, majd 2015-ben befedett jégpályán – a 2018/19-es szezonban a jelenlegi U-18-as játékosok személyében elkezdett testet ölteni, és mára a tetszhalott jászberényi hoki feléledésében bizakodhatnak a szurkolók.

Hát ezért volt fontos ez, és az összes eddigi Fradi meccs! Hát ezért telik meg a csarnok szurkolókkal hétről hétre. Ezért lobog a hatalmas kék-fehér zászló a lelátón, és ezért zúg három harmadon keresztül, hogy „Hajrá Lehel!” És ezért hajtanak a srácok nap mint nap, mérkőzésről mérkőzésre. Érzik…tudják…ez kicsit több, mint bármilyen más csapatban, és más pályán játszani. Érzik, hogy ez a hatalmas szeretet és bizalom, ami a szurkolók felől árad feléjük, felelősséggel is jár. Néha nagy a teher – hisz mégis csak kamaszok, a férfi lét küszöbét még nem lépték át –,  de viszik a vállukon hősiesen. Néha elbuknak, aztán feltámadnak, és még erősebb hittel, kitartással, akarással végzik a dolgukat. Bizony nagy a felelősség! A kisebb korosztályoknak példaképpé váltak, és ez nem mindig könnyű… Az U-14-es korosztály azért hajt, hogy egyszer majd, talán nem is sokára, az ő meccseiken is lesz ennyi néző, talán nekik is zúg majd egyszer, hogy „Hajrá Lehel”, talán az ő csapatukat is név szerint ismerik majd a szurkolók. A saját tabellájukat  jelenleg vezetik, de nekik ez kevés!!! Ők is részesei kívánnak lenni a „feltámadásnak”

Szóval január 8-án gyülekeztek a szurkolók a lelátókon. Megvásárolták már a szurkolói sapkákat, sálakat, zászlókat, bögréket, kinek melyik tetszett, szorongatják kezükben, vagy magukra öltik azt, és elkezdődik a hangolás a mérkőzésre. Szurkolói rigmusoktól, nótáktól hangos a csarnok, és Lehel kürtje is megszólal. Jó hangosan, mintegy híradásként, hogy itt vagyunk, helyet követelünk magunknak a legjobbak között!!!

Bemelegítéshez felvonulnak a csapatok. A nézők szeretettel nézik az Ő fiaikat. Mert mind az Ő fiuk! Igen, az oroszok is, akik ebben a szezonban kezdtek, és már ők is tudják, hogy egy Fradi meccs más, mit a többi! Igen, az oroszok nevét is kívülről fújják a szurkolók, és ugyanazon szeretet övezi őket, mit a többieket. Ők is a Lehel család tagjai. Ők egy CSAPAT !

Elkezdődik a mérkőzés. Az első harmadot 3-0-ra lehozzuk, a nézőtér jó hangulatú, a csarnokban csak úgy áradnak a pozitív energiák. A második harmad 1-1, mutattunk már jobb játékot is. És jön a harmadik harmad, amikor szebbnél szebb gólokkal beállították a srácok a 6:1-es végeredményt.

A Csapat így köszönte meg a szurkolók bizalmát, szeretetét.

Mi pedig köszönjük az U-18-as csapatnak és Hetler Ádám edzőnek, hogy hétről hétre viszik a remény lángját! És köszönjük a Lehel HC szponzorainak, hogy lehetőségük van a srácoknak napról napra bizonyítani, hogy itt a helyük, és elérhetnek a legjobbak közé!

 

Tárai Éva

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?