A digitális világ izgalmai

Városunkban április 26-án került megrendezésre a Logiscool Digitális Tudásért Alapítványa, a Vodafone Zrt. és a digitaliscsalad.hu által 3 éve életre keltett Nagy Digitális Kaland informatikai verseny.

Pénteken délután a Lehel Vezér Gimnázium ismét megnyitotta kapuit a Logiscool Jászberény által rendezett digitális verseny résztvevői előtt. A Jászberényi Városi Könyvtár dolgozói hasznos és érdekes informatikai témájú könyvekkel várták a gyerekeket, a kísérő tanárokat és a szülőket. Idén országosan negyven helyszínen, 1010 csapat vett részt a versenyen. Jászberényben 54 lelkes csapat, 162 kalandvágyó diák szállt ringbe, hogy megoldják a kalandos, egyre bonyolultabb logikai fejtörőket, bebizonyítva jártasságukat a digitális világban.

Ebben az évben közel tíz település iskoláiból, Jászberény és a jászsági települések mellett a Tápióságból és Gyöngyösről is érkeztek versenyzők.

14.30-kor startolt el a verseny, ahol két korosztályban, 3-4. és 5-6. osztályosok hármas csapatokban egy óra alatt, a Vodafone szélessávú hálózatán kapcsolódva online teljesítették az internettel, az internet biztonsággal, a közösségi hálózatokkal, a digitális világgal kapcsolatos izgalmas, játékos küldetést, ahol a megoldásokban az algoritmikus gondolkodás és a logika játszotta a főszerepet.
A versenyt követően izgalommal, kipirult arccal, keresztbe tett ujjakkal várták az eredményhirdetést. A legügyesebb csapatok a Vodafone és a Logiscool által felajánlott értékes nyereményekkel, VR szemüvegekkel, power bankokkal, fejhallgatókkal térhettek haza.

2019-ben a Nagy Digitális Kaland jászberényi versenyén a következő csapatok érték el a legjobb eredményeket:

3-4. osztály: Kiss-Magyar Logika: Magyar Katalin, Kiss Hanna Mária, Kiss János; IT Knights: Takács Norbert, Tóth Noel, Rédei Barnabás; Flamingó lányok: Turóczi Sára Panna, Turi Boglárka, Olajos Kincső. – Mindhárom dobogós csapat Jászberény, Nagyboldog Általános Iskola.

5-6. osztály: ProgRamozók: Jakus Barnabás, Radnai Norbert, Major Ádám – Jászárokszállás, Széchenyi Általános Iskola; FaMePo: Bíró Zsombor, Lengyel Tamás Dominik, Crespo Ruben Enrique – Jászberény, LVG; Mester Heckerek: Sárfalvi Gergő, Bathó Bálint, Farkas Márton – Jászberény, LVG.

Vélemény, hozzászólás?