A test és a lélek tápláléka

A Kossuth Szövetség, Jászberény Város Önkormányzata és a Jászberényi Kossuth Népdalkör összefogásának köszönhetően 24. alkalommal találkozhattak országunk nívós dalnokai október 20-án, az Ifjúsági Házban.

A nézőteret megtöltő, különféle színű és mintájú viseletet öltött fellépők sokaságától egészen megszépült a máskor kissé komor Ifjúsági Ház. A messziről érkezett egyesületeket Monoki Kálmánné, a Kossuth Szövetség alelnöke üdvözölte Kodály Zoltán örökbecsű gondolataival, aki egész életét a magyar zene megőrzésének, gyarapításának és továbbadásának szentelte. Az ő példáját követve a népdalkörök tagjai már 1995 óta tartanak évente találkozókat az ősz beköszöntével.

„A kisújszállásiak egyszer Lengyelországban jártak kiküldetésen. A vacsora alkalmával sor került egy énekversenyre annak apropójából, hogy felmérjék, ki tud több népdalt, a helyiek vagy a magyar delegáció. A lengyelek már a könyvtárban kutattak újabb és újabb kották után, mert a magyarok úgy tűnt, soha nem fogynak ki. A könyvek helyett a szívükben és a lelkükben hordozták a dalokat.” – emlékezett Monoki Kálmánné, majd átadta a szót Berec Zsoltnak, a Jászkerület Nonprofit Kft. vezetőjének, hogy nyissa meg a rendezvényt.

–Engedjék meg, hogy köszöntő helyett először köszönetet mondjak – fordult a nagyérdemű felé, majd a magyar népdalok, a magyar nóta felbecsülhetetlen értékét hangsúlyozta, melynek megőrzéséért és továbbadásáért felelősséggel tartozunk, hiszen általa múltunkat, őseinket, történelmi kincseinket tiszteljük. „Köszönöm, hogy életük nagy részét arra áldozzák, hogy éltetik ezeket a kincseket. A népdalok nem pusztán tárgyi emlékek, táplálékul szolgálnak a testnek és a léleknek egyaránt, és összekötnek bennünket, minden magyart minden magyarral, bárhol is legyünk a világban.”

A megnyitót Pócz István szavalata tette még ünnepibbé, a Berényi Színjátékos Társaság képviselőjének versét Szénási Istvánné beszéde követte. A Kossuth Szövetség elnöke Babits Mihály szavaival kívánt tartalmas, szép napot mindenkinek, majd felkérte a meghívottakat hivatalos himnuszuk, a Kossuth nóta közös eléneklésére.

Az előadók sorában elsőként Bolla János emeritus jászkapitány, majd a Kecskés Istvánné vezette, hétszeres Arany Páva-díjas Jászberényi Kossuth Népdalkör léphetett színpadra. A nap folyamán még szereplő tizenegy fellépőcsoportnak nem pusztán az öltözéke bizonyult színpompásnak, változatos műsorszámaik egy percig sem hagyták unatkozni különféle régióból érkezett, ám közös cél érdekében fáradozó társaikat.

A rendezvény végeztével emléklapok és ajándékok találtak gazdára, majd a közönség együtt indult útnak, hogy a Városháza valamint a Bíróság falán elhelyezett Kossuth emléktáblát megtiszteljék koszorúikkal.

Kazsimér Nóra
Latest posts by Kazsimér Nóra (see all)

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?