A szeretet és szolgálat ereje

Messziről jött kollégák, ifjúkori barátok és szerető családtagok gyűltek össze vasárnap délután a Thököly úti református templomban, hogy köszöntsék Mező István főlelkészt 60. születésnapja alkalmából, mely egyúttal 35 éves önálló szolgálatának megünneplését is jelentette.

A vasárnapi hálanapra meghívást kaptak a gyülekezetek képviselői és tagjai, a helyiek és azok is, akiknél korábban a lelkész úr szolgált. Tiszteletét tették Tiszavárkony, Alsónémedi, Dömsöd-Dab, Tápiószele, Nagykáta és Jászberény hívői, az erdélyi testvérgyülekezet lelkipásztora és felesége, valamint a városvezetés tagjai, Pócs János országgyűlési képviselő, Dr. Szabó Tamás polgármester, Szatmári Antalné alpolgármester asszony is. Jelen volt Szántó József apátplébános úr, Dr. Novák István főigazgató úr és protestáns egyházi vezetők is. Az egész napos, örömteli esemény már reggel 10 órakor elkezdődött, amikor az istentisztelet után rövid igei köszöntésekkel üdvözölték a lelkész urat. A család – és nem csak a vérszerinti, hanem a lelki rokonság – részéről is akadt meglepetés bőven, szívhez szóló, könnyed előadásokkal, énekszóval és személyes ajándékkal lepték meg az ünnepeltet. A lélekemelő, jeles alkalom délután is folytatódott, majd az Apponyi Albert Általános Iskola épületében ért véget, ahol szeretetvendégségre várták a megjelenteket.

Mező István lelkész urat és feleségét Ildikót eme jeles évfordulók alkalmából kérdeztük az elmúlt 60 évről, a 35 év egyházi szolgálatról, Jászberényben végzett elismerendő munkájukról és jövőbeni terveikről.

Milyen érzések töltik el, amikor ezekre a szép, tiszteletreméltó számokra gondol?

István: Az öröm, a hála és a köszönet érzése. Hála Isten felé, mert minden eddig megélt perc kegyelem. Köszönet mindazok felé, akik ennek cselekvő részesei. A mai nap nagy örömét pedig csak úgy lehet feldolgozni, ha azt hála és a köszönet formájában továbbadjuk Isten és az emberek felé. A hívő ember egész élete Isten tisztelete kell, hogy legyen, ami nem csak az ünnepnapjainkat jelenti, hanem a hétköznapjainkat is. Az ünnepekben Isten feltöltekezést ad nekünk, amit utána tovább kell adni, bele kell rakni a perselybe, az Úr oltárára, Isten dicsőségére. Azok között lenni, akik szeretnek, akiket viszont szeretünk, és akik hajlandók arra, hogy együtt örvendezzünk, ünnepeljünk, nagyon jó ezt most megélni. Még Dr. Szabó István püspök úrtól is kaptam köszöntést, ami nagy megtiszteltetés számomra. Takaró András esperes úr pedig a lelkészi karral együtt köszöntött az elmúlt héten.

Ha meg kellene ragadnia az elmúlt 35 év szolgálatának lényegét, akkor melyek azok a kiemelkedő pillanatok, melyek különleges helyet foglalnak el a szívében?

István: Első helyen mindenképpen az indulást, a pályaválasztást és házasságkötést említeném. Mert lelkipásztorom, lelki atyám, Dr. Fekete Péter is óva intett, hogy Isten szerinti legyen ez a két fontos esemény. De ugyanígy fontos minden továbblépési alkalom, amikor új szolgálati helyre kerültünk. Mindig olyan helyen voltunk, ahol sokat és sokféleképpen kellett munkálkodni, akár az újszilvási vagy a tápiószőlősi templom megépítésekor, akár akkor, amikor Nagykátán rám bízta az akkori esperesem az új templom építésének felügyeletét. Ezek mind szép és fontos alkalmak voltak. Azonban ezeknél a külső építkezéseknél mindig nagyobb dolog volt a lelki építkezés, hogy az emberek elfogadták az Úr Jézust személyes megváltójuknak és hittek Őbenne. Kegyelem, hogy én már gyermekkoromban megismerhettem az Úr Jézusban Isten felém irányuló szeretetét. Ez határozta meg pályaválasztásomat és a házasságkötésemet is. Az a felismerés, hogy ő engem, bűnös embert szeret, ez az, ami most is könnyekig hat.

2014-ben került sor a beiktatására. Azóta hogy érzi magát itt a településen? Milyen itt élni?

István: Először, mint helyettes lelkipásztornak nevezett ki esperes úr Jászberénybe. Majd a gyülekezet lelkipásztorának hívott meg, melyet Isten Igéje is megerősített. Itt sok fizikai és lelki munka várt bennünket, melyhez a gyülekezet mellett a jelenlegi városvezetéstől is sok támogatást kaptunk és kapunk. Megtiszteltetés számomra itt lenni, és hogy társadalmilag is befogadtak a Jászság fővárosába. Ami külön ajándék, az a gyülekezet egyre növekvő, szeretetteljes közössége. Nagyon jó ez a város, minden igényt kielégítő. A gyermekeink is nagyon szeretik, szeretnek ide visszajönni, van, aki életvitelszerűen le is telepedett.

Ha épp nem a hivatásával foglalkozik, mit szeret csinálni szabadidejében?

István: Igyekszem a családdal több időt tölteni, ami korábban jobban a feleségemre hárult. A helyi gyülekezeti szolgálat mellett ott vannak még a diakóniai feladatok is. Egyházmegyei diakóniai előadó vagyok, és egyházkerületi diakóniai képviselő.
Ildikó: Az igazság az, hogy férjem hobbija egyben maga a szolgálat. A pásztoráció leginkább, a családlátogatás, a beteglátogatás az, ami az ő szakterülete és ez elég sok időt igénybe vesz. Illetve van még 9 település a Jászságban, ami hozzánk tartozik. Az iskolai hittanórák száma, a hétköznapi alkalmak látogatottsága is megemelkedett. Valamint ott vannak a rendkívüli programok, melyek színesítik a gyülekezet életét és persze a városét is, mint például a közelgő Házasság hete vagy a nyári gyermektáborok. A szolgálat szinte minden időnket lefoglalja.

Ez az évforduló lehetőséget teremt arra, hogy visszatekintsünk. Ennyi idő távlatából hogy gondolja, ma is szükség van a lelki megerősítésre? Vagy talán a mai világban még inkább?

István: Más nehézségek voltak a szolgálatunk kezdetén, mint most, de Jézus Krisztus mindig ugyanaz maradt. Társadalmilag könnyebb most, mint régen, amikor nem nézték jó szemmel a templomba járást. Ugyanakkor az emberek számára most a bőség zavara miatt nehezebb az igazi értékek megtalálása.

Ildikó: Azért is nehezebb most, mert nagyon sokrétűvé vált a lelkipásztori szolgálat. Korábban ez sokkal egyszerűbb volt. Mióta kiszélesedtek a lehetőségek, intézményfenntartó lett az egyház, pályázatok, új szolgálati ágak jelentek meg. Aztán ott van az iskolai hitoktatás, ami szintén teljes embert kíván. Ezek mind nagy kihívások és sok időt és energiát igénylő feladatok. Régen a szívek is talán befogadóbbak voltak, nyitottabbak és fogékonyabbak az akkor még tiltott lelki dolgok iránt.

Milyen tervei vannak a közeli és távoli jövőre?

István: Szeretnénk az ifjúsági munkát folytatni, a kamaszmentést, illetve ennek az alapjait lerakni a hitoktatásban. Legközelebb a Házasság hetével kapcsolatban lesznek rendezvényeink, utána pedig a közelgő ünnepek kapcsán. Lassan már itt a nyár is, a táborok. Szeretnénk a templom felújítását és az egyházi épületek további renoválását is folytatni… Feladat van bőven, amelyben Istent kérjük, adjon bölcsességet, hogy mit és hogyan végezzünk az Ő Dicsőségére. Mert igaz a költő szava: „Minden mi épül, hasztalan, csak múló percnek épül./ És el fog tűnni nyomtalan, Isten áldása nélkül.” Ezért vágyunk egybecseng Mózesnek, a 90. Zsoltár szerzőjének imádságával: „Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” Köszönöm a beszélgetést, a felköszöntést, a szépen megszervezett ünnepet, a felém irányuló sok szeretetet, a távoliak, a helybeliek, a városvezetés, a testvérfelekezetek és mindazok részéről, akik akár írásban, akár szóban kifejezték áldáskívánásukat. Isten áldja meg népünket, városunkat, gyülekezetünket, mindnyájunkat a magunk munkájában, az Ő dicsőségére.