Önmagát szüli meg a test
Vagyok, voltam, leszek, de milyen? Eddig semmi különös. Ismerős kérdések és ismerős cselekedetek, de ahogyan Szabó Rékától kapjuk, maga az (önmagunkra való) rácsodálkozás.
Azon a november végi szerda estén a Főnix Fészek Műhelyházban az idő múlásának tapasztalatáról úgy beszél a Tünet Együttes vezetője, egyszemélyes szólójában – Ez mind én leszek egykor –, ahogyan eddig is tette az élet nagy kérdéseit boncolgató előadásaiban. Egy önreflexív játéknyelvet működtetve, amelyet tánc és beszéd, líra és (ön)irónia sajátos együttese alakít.
A színpadot beborító rengeteg hungarocellgolyó látványos elemként szolgál, mely folyamatosan potyog Szabó Réka ruhájának zsebéből is minden mozdulatára. Az előadás első fele kezdetben komolytalannak látszik, a táncos próbálja bevonni közönségét. Ez az egész úgy történik, hogy az első bemutatkozó, mozgásos és szöveges etűd után Réka egészen közel, szinte karnyújtásnyira jön a nézőkhöz és beszélget, kérdez. Gyerekként van megszólítva a közönség, most mi számítunk, miénk az idő, a gondoskodó figyelem, és a szék alá rejtett ajándékcukorka. Tényleg kaptunk ajándékot, igazit, kézzelfoghatót, a székek aljára volt felragasztva egy-egy Negró, amit lelkesen ki is tapogatunk, és igen, ott, előadás közben kibontjuk és elszopogatjuk. Mert lehet.
A játékban titkos szabályaink is lettek: ha meghalunk, mindig arra kell figyelni, hogy tátva maradjon a szánk, mert így valaki beleöntheti az élet vizét – mondja Szabó, és színpadra tesz egy flakon vizet. A szóló interaktív részei – a munkába induló nő elbúcsúzása a gyerektől, majd a megérkezés, az öltözés-vetkőzés bonyodalmai, az altatás stb. – különböző táncetűdöket fognak közre, amelyek szakmát és magánéletet egyaránt behoznak a térbe. Egyik etűdje, egyfajta has-tánc, ami nem azonos a hastánccal. A köldöktől jobbra és balra két kézzel összemarkolja a hasát, s a gyűrődés formájának folytonos alakítgatásával keletkezik az ő hasának a tánca, amely pulzáló önállósulásával mintegy átveszi a test feletti uralmat.
A táncművész aranyhajat visel, nagyon szép így, de később leválik róla a királylányos hajzuhatag. Akkor, amikor egy hajkefével a kezében körbejárkálva, a fésülködéssel tincsenként megfosztja magát vonzó nőiességétől, vagyis, amikor kvázi megöregszik, s végül meztelenre vetkőzik. Hirtelen ott állt előttünk az öregség groteszk alakja. A kopaszon és meztelenül előadott jógagyakorlat, amely átrendezi a testet: a láb közül kibukkanó tar fej miatt úgy tűnik, épp önmagát szüli meg a test.
A gyakorlat végén a táncosnő a hátára fekszik, mozdulatlan. Tátva a szája. Hosszú ideig nézzük, míg valaki a nézőtéren észbekap és színpadra siet vizet önteni Szabó szájába. A szóló így egy jelmezbáli helyzetbe való újjászületéssel érhet véget, Hamupipőkének öltözik át, és haját kiengedve, „fiatalon” táncolja körbe a színpadot. A rendező többször zavarba ejtette a nézőket, direkt bizonytalanságban hagyva őket, még az előadás vége sem kijelölt egyértelműen. Teljesen uralni tudta nézői lelkiállapotát, könnyed kezdetből csap át a rettenetes feszültségig. Igazi alternatív színházi élmény volt!
Fotók: Szalay György
a BerényCafé újságírója, szerkesztője.
- A költő lírája képekben ábrázolva - 2024-04-12
- Rejtett lényeg - 2024-04-11
- Benne van a folytatás - 2024-04-03
