Kiütéses győzelmet arattak a focisták

Jászberény NB III-as labdarúgócsapata az idei bajnokságot döntetlennel kezdte Tiszaújvárosban. A 2. játéknapon, augusztus 9-én vasárnap viszont már hazai közönség előtt lépett pályára Sajóbábony ellen.

Mivel a nyitófordulóban 3-0-s sima győzelemmel kezdtek a vendégek, a berényi gárda óvatosan kezdte a játékot, majd szép lassan kezdték szorongatni a borsodiakat. Közel húsz perc elteltével helyzeteiket gólra váltották. Egy kapu előtti kavarodásban Fekete Olivér lövése talált utat a hálóban, 1-0. Megint csak húsz percet kellett várni és ismét megrezdült a borsodiak hálója.

Albert iramodott meg a jobb oldalon. Beadását röviden mentették a védők és a jókor érkező Pálinkás mintegy 4 méterről belőtte a JFC második gólját. Az első játékrész utolsó percére is maradt egy találat. Fekete Olivért buktatták a tizenhatoson belül, majd a jogosan megítélt büntetőt Süttő Attila értékesítette magabiztosan. Így 3-0-nál kezdődött a nagyszünet.

Alig telt el 3 perc a 2. játékrészből és újabb tizenegyeshez jutott a berényi alakulat, mert Hodgyai Lászlót lerántották a büntetőterületen belül. Mikolka Márkot ezért a mozdulatért piros lappal büntette a játékvezető. Albert Ádám gólra váltotta a lehetőséget, négy gólra növelve ezzel csapata előnyét. Továbbra is a JFC dominált, aminek a vége egy újabb látványos találat volt. Szöllősi lágyan ívelte át a labdát a védőkön és Süttő Attila remek mozdulattal átfejelte a labdát a kapuson. Így már 5 gól volt a hazai csapat előnye.

A nagyarányú vezetés tudatában egy kicsit kiengedett a hazai gárda, amit szerencsés körülmények között használtak ki a vendégek. Molnár távoli lövésénél Bonica jobbra mozdult, de a labda megpattant Aranyos Mózesen és a másik oldalon hullott a hálóba. Ezzel 5-1-re módosult az állás. A szépítő gólra először Fekete Olivér majd Hodgyai László válaszolhatott volna, de mindketten elpuskázták helyzetüket. A befejezés előtt 3 perccel aztán mégis sikerült az újabb találat. Szöllősi Ferenc jó 25 méterről mattolta a borsodiak kapusát és ezzel beállította a végeredményt is.

Jászberényi FC – Sajóbábony 6-1

JFC: Bonica – Szemere (Szanyi, 70.), Torkos, Aranyos, Süttő – Lőrincz (Gergely, 55.) – Fekete O., Albert, Szöllősi, Pálinkás (Fekete M., 55.) – Hodgyai.

Német Gyula természetesen elégedett volt az eredménnyel. Mint mondta, a 2. játékrészben félig-meddig már a kisvárdai meccsre tartogatták erejüket játékosai, így nem koncentráltak eléggé. Ezért elnézést is kért a szurkolóktól, de mivel a mérkőzés már megvolt, számukra az volt a lényeg, hogy sérülés nélkül tudjanak majd utazni a 250 km-re lévő Kisvárdára (aug. 12.) szerdán. A következő vasárnap, 16-án a 3. helyezett Ceglédet fogadják majd.

Ács Tibor
Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?