Az utánpótlásra helyezik a hangsúlyt

A Jászberényi Röplabda Klub felnőtt női csapata – néhány évet kivéve – évtizedek óta a legmagasabb osztályban képviseli városunkat. Az utóbbi években is jól szerepeltek, hiszen két alkalommal is bronzérmesek voltak a Magyar Kupában, nyár közepétől viszont stratégiát váltanak. Erről és a klubvezetés további elképzeléseiről kérdeztük Oszvald Nándort a Jászberényi RK elnökét.

Az ősztől – bár lehetőségük lenne rá – nem az Extra-ligában, hanem az NB I-ben indul a JRK első számú csapata. Miért?

Megvizsgáltuk az elmúlt éveket, átbeszéltük a tapasztalatokat és úgy döntöttünk, hogy egy teljesen más utat választunk. Azt hiszem túlzás nélkül mondhatom, hogy Jászberény a magyar női röplabdában évtizedek óta egy igen jó utánpótlásbázist képvisel. Szem előtt tartva ezt az értéket, 2020-tól kezdődően sokkal nagyobb energiát szeretnénk fordítani az utánpótlás- nevelésre. Be kellett látnunk, hogy mi nem tudjuk felvenni a versenyt a gazdagabb klubokkal. Nem tudunk olyan minőségi idegenlégiósokat igazolni, akiknek segítségével bajnokságot vagy kupát nyerhetünk. Viszont itt Jászberényben minden feltétel adott ahhoz, hogy hathatósabban utánpótlás-neveléssel nem csak a jászberényi, hanem a magyar női röplabda sport fejlődéséhez is hozzájárulhatunk. Kitűzött célunk, hogy pár év múlva saját nevelésű játékosokkal szeretnénk felvenni a versenyt a Magyar Bajnokságban, akár a legmagasabb osztályban is.

Jászberényben köztudottan nagyon sok sportág van jelen, így természetes, hogy a klubok az iskolákból toborozzák a fiatalokat. Nem tartanak attól, hogy „elhalásszák” a tehetségeket?

Egyáltalán nem. Tapasztalataink szerint nagyon sok fiatal lány szeretne röplabdázni. A fiúk általában a focit választják, vagy mostanság a kosárlabdát is. Szerintem a röplabda nagyon szép női sportág és ráadásul sikeres Jászberényben. Nincs benne testi kontakt, „csak” a labdával kell foglalkozni. A Nagyboldogasszony Katolikus Iskola a fő bázisunk, ez a tanintézmény adja az utánpótlás játékosaink nagy részét. Itt indul be az ősszel az Akadémiai képzés is, ami azt jelenti, hogy azon osztály tanulói, akik ide iratkoznak be, az edzéseken kívül a testnevelési órákon is javarészt röplabdával foglalkoznak majd. Elmondható, hogy ezek a gyerekek az első osztályos koruktól az érettségig szervezett röplabda oktatásban részesülnek. Szerencsére a többi tanintézményre sem panaszkodhatunk. Példa erre a Bercsényi Miklós Iskola, ahol már közel 80 gyermek jár röplabdaedzésekre. A környező településeken is van úgynevezett kihelyezett tagozatunk. Nagykátán már korábban kialakult egy igen lelkes társaság. Tápióbicskével pedig most kötöttünk szerződést és ott is hasonló együttműködésre és létszámra számítunk. Örömmel mondhatom, hogy összességében a JRK kötelékében közel 300 fiatal röplabdázik. Sajnos csak egy játékcsarnokunk van, de akár kettőt is meg tudnánk tölteni a lelkes utánpótlás játékosainkkal. Így azon kell gőzerővel dolgoznunk, hogy minden korosztálynak helyet tudjunk biztosítani az edzések megtartására, hiszen tudvalévő, hogy egyelőre a város nem dúskál edzőtermekben.

Ennyi játékoshoz bizony edzők is kellenek. Ebben a tekintetben is megvan a megfelelő létszám?  

A válaszom egyértelműen igen. Azt már bizonyára mindenki tudja, hogy Deme Gábor újra edzősködik és az ő vezetésével lép majd pályára az NBI-s csapat. Nagy örömünkre segítője is lesz, visszatér anyaegyesületéhez Sándor Renáta, mint másodedző. Őt azt hiszem, nem kell bemutatni a röplabdakedvelőknek, mindannyian örültünk annak, hogy tagja lehetett a magyar, az osztrák és a német bajnokcsapatnak. Arra is büszkék vagyunk, hogy 98 alkalommal lépett pályára címeres mezben. Ő bizonyára nagy segítséget jelent majd számunkra. Vannak továbbá fiatal edzőink is, akik kellő ambícióval rendelkeznek, folyamatosan képzik magukat, így tökéletesen megfelelnek a mai követelményeknek.

Renátával váltottam néhány szót. Természetesen nagyon örül a lehetőségnek és azt is mondta, hogy sok neves külföldi edzővel dolgozott és az ott tanultakat át szeretné adni a fiataloknak. Mit szól ehhez Deme Gábor?  

Örömmel fogadta! Gábor kifejtette, nagyon szívesen veszi egy olyan játékos tapasztalatait, aki nívós bajnokságban játszott több éven keresztül. Azt tervezi, hogy az edzőtáborban – mert oda is van szándékunk elmenni –, már el is kezdik Renivel néhány „fogás” begyakorlását. Úgy hisszük, hogy az ő idejövetele sokat segít majd a fiatalok felkészítésében. Természetesen úgy gondolom, hogy komoly motivációt is jelenthet a fiataloknak, hiszen a röplabdában mutatott teljesítménye, eredményessége mindenki számára példaértékű lehet.

Az NBI-s csapat mellett hány alakulat képviseli még a JRK-t a különböző bajnokságokban és milyen eredményre számíthatunk?

Ebben a tekintetben klubunk felülírhatja eddigi történelmét, ebben az idényben rekord számmal, összesen 22 csapattal fogunk szerepelni a magyar női röplabda palettán. A serdülő és a gyermekcsapatunk az előző évben is remekül szerepelt, erre számítunk az idén is. Természetesen az ifi is egy ütőképes együttesnek mondható, az NBI-es csapatot ők alkotják majd. Továbbá indulnak a manók, a minik és a szuper mini korcsoportok is. Tehát nagyon sok tehetség pattogtatja a labdát nálunk. Nagyon bízunk benne, hogy közülük kerülnek majd ki a „Sándor Renik” és a „Pintér Andik”.

Meghatározták az NBI-s csapatnak, hogy hányadik hely körül kéne végezniük? 

Nem raktunk a lányok vállára terhet. Nem a mindenáron való győzelem, az előkelő helyezés az elsődleges szempont, hanem azt szeretnénk, hogy jól érezzék magukat, élvezzék a játékot és hogy érezhető legyen a folyamatos fejlődés, előrelépés. Ebből fakadóan át is fog majd alakulni egy kicsit a szurkolási szokás, hiszen 18 saját nevelésű játékosunknak minden bizonnyal majd a szülei, rokonai, testvérei és osztálytársai eljönnek majd a bajnoki mérkőzésekre. Nem titok, hogy a végső célunk az, hogy akkor szeretnénk újra az elitosztályban szerepelni, ha a keretünknek legalább a fele jászberényi, jászsági játékos lesz. Ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor elmondhatjuk, hogy 2020 derekán egy jó utat választottunk.

Ha egy év múlva újra találkozunk itt, a Nagyboldogasszony Iskola tornacsarnokában, mivel lenne elégedett? Miről tájékoztatná az olvasókat szívesen?

Igen nehéz kérdést tett fel a beszélgetésünk végére, de mint optimista ember, azt hiszem akkor is sikerekről tudok majd beszámolni. Számomra az fogja jelenti az igazi sikert, ha nem lesz fluktuáció, hanem hasonló stabil létszámmal rendelkezünk, vagy még többel. Azt szeretném, ha továbbra is ezekkel az edzőkkel dolgozhatnánk. Ha néhány játékosunk tanulmányai miatt másutt folytatja majd pályafutását, akkor sem szakadnának el teljesen a röplabdától vagy legalább a sportos életmódhoz ragaszkodnának. Nagyon bízom benne, sőt tudom, hogy a munkatársaimmal meg tudjuk valósítani ezeket a célkitűzéseket. Ez úton is köszönöm eddigi, odaadó munkájukat!

 

 

 

 

 

Ács Tibor
Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?