Paradicsomi szigetek rejtett kincsei

A január 28-i, esős zimankóban megrendezésre kerülő Bakancslista programra egy pillanat erejéig bekukucskált a nyár, köszönhetően aktuális vendégünk, Szűcs Péter utazási újságíró színpompás fotográfiáinak, melyek, túl a prospektusszagú turista kuriózumokon az Indiai-óceán szigetlakóiról meséltek.

Lassan kinövi állandó helyszínét a mindig új úti célra csábító Bakancslista programsorozat, pláne ha ilyen fantasztikus vendégeket invitál városunkba, mint Szűcs Péter utazási újságíró. A PetersPlanet.travel bloggere arra vállalkozott, hogy a télből egyenesen a nyár örök mennyországába, az Indiai-óceán álomszigeteire repít bennünket, Seychelle, Maldív és Mauritius fehér homokos partjaira.

Molnár Mária programszervező bevezetőjében megosztotta, Szűcs Péter már jóval korábban az utazásnak szentelte mindennapjait, noha kezdetben inkább átvitt értelemben, hiszen egy kisvárosból, Berettyóújfaluból hódította meg a legnagyobb magazinok főszerkesztői székét. Az irigylésre méltó médiakarriernél azonban jobban vonzotta egy szabadabb, kompromisszumok nélküli élet, így hát elindult, hogy a PetersPlanet travel blog létrehozásával valódi álmának is teret biztosítson. Emberközpontú tudósításai, a helyi civilek hétköznapjait, gondolkodásmódját, a vendégszerető arcok mögött megbújó személyes történeteket taglaló beszámolói üde színfoltok az utazási blogok világában.

Előadásában kiváltképp arra koncentrált, hogy megossza tapasztalatait, miként lehet az említett szigeteken élőkhöz kapcsolódni, az ő szemükön keresztül látni, majd levonni a tanulságot az adott desztinációról, vagy épp önmagunkról. Hangsúlyozta, barangolásait épp ezen célkitűzések miatt felfedezésként, nem pedig nyaralásként aposztrofálná, az ebben a szellemben megosztott érdekességekre pedig jól reflektáltak a Steve McCurry portrék hangulatát idéző, vetített felvételek is. Szűcs Péter elárulta, különleges helyet foglalnak el a szívében ezek a képek, hiszen az ábrázolt alanyokkal igyekszik közeli kapcsolatot felépíteni, melyet aztán minden esetben visszatükröznek a jól elkapott pillanatok.

Az Indiai-óceán gyöngyszemei közül elsőként Maldívot fűztük fel gondolatban. Egy elegáns üvegpalack áttetsző falán keresztül rajzolódott ki az azúrkék horizont, az egész világon sarkalatos témává nőtt műanyagszemét kezelésének pozitív példájaként. Az ottani hotelekben a plasztik flakonban árult folyadék helyett forrásokból feltörő, üvegben értékesített szigetvizet lehet fogyasztani.

Egy hidroplánból készített légi felvétel kalauzolt tovább az óceánra épített bungalók között, túl a sziget paradicsomi provinciáin, ahol a három említett térség közül egyedüliként élnek őslakók. A főként muszlim vallású népet európaiak hurcolták be rabszolgának az ottani földek művelése céljából, az első portré pedig rögtön egy leszármazottukat, az öt esztendős, díszes ünnepi ruhába öltöztetett muszlim kislányt örökítette meg.

„Engem mindig nagyon érdekelt, miként gondolkodnak azok az emberek, akik az édenkertbe születtek arról, hogy őket mi veszi körül. Valójában számukra ez a legtermészetesebb dolog, ezt látják csak a világból és olyan városokba vágynak, mint London, Róma vagy Párizs.” – fűzött Péter személyes gondolatokat a vetítéshez, kiemelve, hogy a kultúra egyik legalapvetőbb indikátora a nyelv, melyből Mauritiuson és a Seychelle-szigeteken három is akad. Az angolul, franciául és kreolul is beszélő helyiek már az iskolában elsajátítják mindhárom irányzatot, sőt külön érdekesség, hogy bár egykori elnyomóik viszontagságos körülményekbe kényszerítették őket, többségük valószínűleg épp a hódítók hatására vallja magát európainak.
A már-már antropológiai jellegű szigetmustra közben természetesen az egyhangú téli hónapok után paradicsomi tájakra áhítozó szemek sem maradtak szárazon. Mark Twain híres regényíró szavait idézve a tömött széksorokban ülők számára is világossá vált, miért gondolta úgy a neves poéta, hogy Isten Mauritiusról mintázta a mennyországot.

Az édenkerti látképhez ma már hozzátartoznak a luxusüdülők, melyek nem pusztán a millióikat elkölteni vágyó illusztris vendégeknek szolgálnak lehetőségekkel, de az ott élő civileknek is perspektívát nyújtanak. A képeslapszerű háttér előtt uniformisban pózoló, vidám pincérfiú tökéletesen visszaadta azt a boldog büszkeséget, melyet a szigetlakók számára egy ilyen resortban elfoglalt pozíció jelent.

Szűcs Péter szerint megvan annak is a varázsa, ha elit szállóban lakik az ember, mégis a helyiek között, a külvárosi területeken lehet úgy igazán belekóstolni az ottani életbe, megízlelni annak autentikus zamatát. Így volt ezzel ő is, amikor egy szegénynegyedi bevásárló utcában mindössze egy euróért kóstolta meg a legjobb ételt – a nemzeti eledelnek számító tésztafélét –, amit a szigeten tartózkodása alatt feltálaltak. Az elvegyülés művészetét kimondottan segítik az egyre népszerűbb airbnb szállások, ahol közvetlen közelségbe kerülhetünk az adott vidéken élőkkel, összeilleszthetjük elméleti síkon jól ismert, a gyakorlatban azonban egészen másként érvényesülő kultúrájuk mozaikdarabjait.

Előadónk jóvoltából megspórolhattuk a több órás repülőutat, és majdhogynem első kézből értesülhettünk ezekről a kultúrtörténeti kulisszatitkokról: a felszabadulást már nem remélő, magukat szikláról levető rabszolgákról, a kifőzde sztárételének számító kínai levesről, a számtalan, egymással keveredő vallásról, a hindi templomba betérő muszlimokról, vagy a vasárnapi szentmisén világsztárokat lepipáló gospelénekesekről.

Vetettünk azért néhány pillantást egy klasszikus katalógushelyszínre is, pontosabban La Digue szigetére, ahol a nagy port kavart francia filmet, az Emmanuelle-t rögzítették. Meg is lepődnénk, ha a turizmus szféra érintetlenül hagyta volna ezt a zarándokcsalogató nevezetességet, még szobát is lehet foglalni abban az épületben, ahol a provokatív mozgóképet forgatták.

„A legszebbeknek talán ezeket a képződményeket mondanám” – zárta gondolatait a La Digue-i gránit sziklákat megörökítő felvételekkel Szűcs Péter, aki számára mégis az a legfontosabb, hogy az elsősorban esztétikai benyomással bíró természeti jelenségekhez milyen plusz élményt tudnak adni az ott élő emberek.

Az utolsó, pálmafás édenfotók végigsóhajtozása után az előadó némi vigasz gyanánt indiai füstölővel és perui kukoricával ajándékozta meg a hálás hallgatóságot. Szerencsére nem kell túl hosszú időre elbúcsúznunk az utazási újságírótól, a közeljövőben egy mexikói beszámolóval várhatjuk őt vissza.