Budai Lóránt átvette a megbízólevelét

November 13-án, szerdán 16 órakor hatályossá vált a jászberényi polgármester választás eredménye. Ezért másnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor a Helyi Választási Bizottság elnöke ünnepélyes külsőségek között a sajtó jelenlétében átnyújtotta Budai Lóránt részére a mandátumát.

A Himnusz hangjai után dr. Szabó Csaba a HVB elnöke röviden kitért a választási procedúra egészére, részletesebben a polgármester választásra. Elmondta, hogy a HVB eredeti döntését a Területi Választási Bizottság megváltoztatta abban a tekintetben, hogy elrendelte az újbóli polgármester választást.

Ennek során 13325 szavazó élt állampolgári jogával, ami kimagasló 61,6 százalékos részvételt eredményezett. A szavazólap sorrendjében Dobrosi Péter 86, Budai Lóránt 8327, dr. Szabó Tamás 4569, dr. Magyar Levente 257 szavazatot kapott. Ebből megállapítható volt, hogy Budai Lóránt, a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltje nyerte el a polgármesteri címet.

A megbízólevél átadása után dr. Szabó Csaba a város javára végzett eredményes munkát kívánt, majd a jelenlévőket egy koccintásra invitálta, amivel az esemény befejeződött.

Halász Lajos

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé főszerkesztője.
Halász Lajos

Latest posts by Halász Lajos (see all)

Halász Lajos

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?