A Corvin-közi berényi roma srác

Az 1956-os forradalom jászberényi vonatkozású eseményeinek sokaságában, eddig kevesek által ismert fiatal mártír forradalmár történetét elevenítjük fel, megismertetve a jászberényi témák iránt érdeklődő olvasókat. Aki a dicsőséges magyar szabadságharc eseményeivel foglalkozik, sokszor azt gondolja, új eseményt, új személyt már szinte nem lehet találni. 2018-ban megkeresett Mátics Béláné jászberényi lakos, hogy segítsek egy jászberényi születésű roma munkás fiatal történetének feltárásában, akit a forradalom leverése után nyugatra való menekülése közben 1956. november 9-én, Tarjánban a szovjetek agyonlőttek.

De ki is ez a jászberényi születésű Kökény Albert, aki a legendás Corvin köz mártírja volt, és mit lehet megtudni több mint 60 évvel az események után személyes tragikus történetéről? Jászberényi születése ellenére, története és személyes tragédiája az igazi elkötelezett forradalmi hevületű Pesti Srácok egyik szép emlékezetes példája.

De kik is voltak a Pesti srácok? Pongrátz Gergely a Corvin-köz legendás parancsnoka, már évtizedeket eltöltött emigrációban, amikor hosszú vajúdás után megírta az 56-os forradalmi élményeit. Ő így fogalmazott: A „Pesti srácok” mindig az ellenségtől szereztek fegyvert, vagy raktárakból, vagy a támadások visszaverése után. Közöttük kialakult egy olyan nézet, hogy „ha nincs fegyvered várj, majd hoz az ellenség”. És mindig hozott. Hozott a T34-es páncélostól kezdve a 9 milliméteres pisztolyig mindenféle fajta fegyvert.

Elmondása szerint igen gyakran elénekelték Reményik Sándor versének a refrénjét a Corvin közben. Főleg annak utolsó sorát, amelyet majdnem mindenki fejből szavalt „Inkább vessen el hát szívünk drága vére, Meghalunk, de előbb megfizetünk érte.”

Azt a korabeli fényképek drámai felvételei is gyakran megmutatták, hogy a Corvin felé „vetődött” szovjet harckocsik közül sok hamar ócskavassá vált. Végezetül a pesti srácok véráldozatáról is meg kell emlékeznünk. Az ’56-os forradalom és szabadságharc időszakában bekövetkezett veszteségek 44 %-át a legfiatalabb korosztály szenvedte el, és ezek között ott voltak a pesti srácok, nagyjából 750 fiatalkorú vesztette életét a szabadságharcban. Az áldozatok 21 %-a 19 éves vagy annál fiatalabb volt, sőt 4 %-k pedig még a 16-ik életévet sem töltötte be.

Mit tudunk főhősünkről? Kökény Albert 1932. május 23-án Jászberényben született egy roma családban, a Nyíl utca 10-es számú házban. Édesanyja Grat Margit volt. Testvére unokái ma is Jászberényben élnek. Általános iskoláit valószínűleg a Bercsényi úti iskolában végezte. Választott szakmáját – vasbetonszerelő volt – már Budapesten végezte el. Azt pontosan már nem tudjuk, hogyan került a budapesti forradalmi események egyik legendás ellenálló központjához, a Corvin-közi forradalmárokhoz. Az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek 5-8 százaléka roma volt. Harcoltak a Corvin közben, a Práter és Tűzoltó utcában, a Váci úton, Soroksáron és a Ferencvárosban. Mindenütt a forradalom legendás ellenállási gócpontjaiban.

Ebben a tanulmányban a Corvin közi felkelők 1956-os történetét külön nem tárgyaljuk. Aki az 1956-os szabadságharc eseményeiben kevésbé járatos, azok is nagyon jól tudja, hogy ez a felkelő csoport volt katonailag az egyik legerősebb, fegyveres akcióik során nagy veszteséget okoztak a forradalmat megtámadó majd azt vérbe fojtó szovjet hadseregnek.

November 4-e utáni események. A magyar szabadságharcot november 4-én a szovjet tankok ínváziója eltiporta. A Budapest elleni támadás egyik fő célpontja az Üllői út és a Nagykörút kereszteződésénél lévő Corvin központ volt. A kommunista hatalmi gépezet politikai és katonai vezetése tudta – a szovjet erők bevonásával – és mindent meg is tett e veszedelmes „ellenforradalmi góc” leghamarabb történő felszámolására. Az itt harcoló felkelők, forradalmárok is hamar rájöttek, hogy az ellenség túlereje olyan mérvű volt, hogy a fegyveres ellenállás már lehetetlen. A szabadságharcosok a délután során folyamatosan elhagyták a dicsőséges forradalmi napokban oly elszántan védett bázisukat. A későbbi túlélők beszámolója szerint, még ilyen kilátástalan helyzetben is számosan voltak, akik nem mozdultak és életük feláldozásával még védték a Corvin mozi környékét, ezzel nem kevés veszteséget okoztak a forradalmat eltipró szovjet csapatoknak. De voltak, akik letették a fegyvert és menekülő utakon próbáltak hazajutni.

Egy körülbelül 250 fős fegyveres forradalmárokból álló csoport – akik egyrészt a Corvin-közi és másrészt a Práter utcai felkelőkből állt össze – célja a nyugatra való menekülés volt. Ebben a csoportban volt a mi fiatal jászberényi hősünk, akit nyugodtan nevezhetünk a legendás „pesti srácok” tagjának. Eörsi László neves történész részletesen kutatta és kutatási eredményeit részletesen közölte is a „Beszélő” című folyóiratban.

Még november 6-án éjfél előtt libasorban haladva – kikerülve a szovjeteket – a Rákóczi úton, majd a Váczi út irányába haladtak. Jól tudták, hogy a hidakon való átkelés az azonnali lebukást jelentette volna számukra. A csoport egyrésze az angyalföldi József Attila kultúrházban aludt, a többiek a közeli munkásszállásokon éjszakáztak. Az életben maradtak elbeszélése alapján még november 8-án délelőtt a Szentendrei szigeten tartózkodtak. Egy közelgő szovjet egység miatt egy 50-60 fős csoport a Pilis hegységbe tartott. A gyorsabb tovább jutás céljából két teherautót szereztek. Dorogon töltötték az éjszakát és ott egy honvédségi laktanyában újabb tehergépkocsit rekviráltak. Innen viszonylag zökkenőmentesen Tarjánig utaztak.

A vértesfalui Tarjánban történt tragikus események. Hogy tulajdonképpen mi is történt Tarjánban, egy helyi középiskolai tanár írta le a leghitelesebben. Szó szerint idézzük az általa leírt tragikus történetet.

„November 8-án délután a Corvin közi és Práter utcai iskola felkelőkből összeállt kb. 250 fegyveres forradalmár teherautókkal és gépkocsikkal sikeresen kimenekültek a több pontján még hatalmas lángokban égő fővárosból. Mire besötétedett, egy a Vértesben lévő faluhoz, Tarjánba értek. Úgy döntöttek, itt töltik az éjszakát, mert éjjel nem mertek tovább menni, nehogy szovjet csapatokba ütközzenek. A falu lakói kissé félve, de szívesen fogadták a fáradt felkelőket, akik, miután a falu bejáratainál őrszemeket állítottak fel, a vendégszerető házaknál nyugovóra tértek. Sajnos mindenhol akadnak „jó magyarok”, akik hajlandók az ellenséggel együttműködni. Itt is ez történt. Szégyenszemre akadt a faluban egy ember, aki kerékpárral elment Tatára az ott állomásozó szovjet páncélos egység parancsnokához, és jelentette, hogy egy fegyveres „ellenforradalmi” csapat van a faluban. Másnap, november 9-én hajnalban szovjet tankok és gépesített gyalogság vette körül a falut, és felszólították az ott tartózkodó – közben felriasztott – forradalmárokat, hogy tegyék le a fegyvert, és adják meg magukat. A felkelők ezt megtagadták, mire kitört a fegyveres harc. Ez volt az utolsó jelentős fegyveres összecsapás a szovjetek és magyarok között, melyben mindkét részről több százan vettek részt. A heves tűzharc, melyben a harckocsik ágyúi is beavatkoztak, mindkét részről több tucat sebesült és halott áldozatot követelt, de végül a forradalmároknak sikerült kitörniük a gyűrűből a járóképes sebesültekkel együtt, és a hegyek között egérutat nyertek. A forradalmárok súlyos sebesültjeit a falu lakói elrejtették, és éjjel vitték át a tatabányai kórházba. A halottakat a temetőben temették el. A harcok után a szovjetek a maguk halottiakat elvitték, de a forradalmár hősi halottakat a falu lakói temették el illő tisztelettel.”

A tarjáni önkormányzat a forradalom 60. évfordulója alkalmából pályázati pénzt nyert és az adakozók együttes támogatásával, a temetőben is emléket állított azoknak a fiatal forradalmároknak, akiket a forradalmat eltipró szovjetekkel – árulás utáni – tűzharcban elestek.

Mi jászberényiek emlékezzünk a fiatal jászberényi forradalmárra, őrizzük meg emlékét, aki életét áldozta a magyar szabadságért.

Fotók:
A Corvin köz előtt egy kilőtt ISU-152 jelzésű szovjet nehéz rohamlöveg
A legendás pesti srácok (Douglas Crockwell festménye)
Tarján központjában lévő 56-os forradalmárok emlékműve (Az emléktáblán a harcban elesettekkel, köztük a jászberényi születésű Kökény Alberttal)

Szerző: Metykó Béla
helytörténeti kutató