Nyár az állatkertben

Javában zajlik a minden évben nagy sikernek örvendő Zoo tábor a Jászberényi Állat – és Növénykertben. A táborban a gyerekek az állati jó élmények mellett – kirándulás, etetés, gondozás – természetvédelemmel kapcsolatos tudnivalókra is szert tesznek. A programokról Kovács Ágnes gyűjteményvezető-helyettes árult el részleteket lapunknak.

Az állatkertben több éves hagyománya van a népszerű Zoo tábor eseménynek, melynek időtartama idén szinte a teljes nyári szünetet lefedi. A jászsági gyerekek hétfőtől péntekig tartó turnusokban ismerkedhetnek meg az intézmény lakóival, és szerezhetnek értékes információkat azok élőhelyeiről, tulajdonságairól, továbbá az élővilágtól elválaszthatatlan természetvédelemről.

„A hétfői nap egy ismerkedős, összeszoktatós alkalom. Az érkezést követően mindenekelőtt tűz és – balesetvédelmi oktatáson vesznek részt a kicsik, majd a pedagógus feltárja előttük, miért is van szükség az állatkertek működtetésére. Itt természetvédelmi feladatok is realizálódnak, vagyis olyan fajokat mutatunk be, akiket a természetes élőhelyükön nagyon sok negatív hatás ér, ezért muszáj számukra mesterséges védelmi programot létrehozni. Olyan körülményeket próbálunk megteremteni, amiben jól érzik magukat, tehát minden állat tekintetében igyekszünk utánozni a természetes élőhelyet. A pingvinkifutó például úgy lett megalkotva, mint amilyen a pingvinek dél-afrikai fészkelő helye.” – fejtette ki céljaikat Kovács Ágnes, majd a hét további részének menetrendjét ismertette, melyben többek között etetés, gondozás, sőt, ínycsiklandó macifagylalt és egy mozgó vízi laboratórium is helyet kapott.

A szerdai kirándulós napon a Börzsöny, pontosabban a Duna-Ipoly Nemzeti Park kincseit fedezhették fel a táborozók, ahol a Dunavirág Vízibusz jóvoltából valódi tudósok bőrébe bújhattak. Az interaktív mobil vízvizsgáló lehetővé tette a vízi élővilág megismerését, a helyben vett mintákból pedig testközelből szerezhettek biológiai ismereteket a gyerekek.

A péntek egyértelmű fénypontja a medvefagyi, melyre már igen korán fel kell készülni, hiszen óriási adag finomság kerül a házi jégdesszertbe. A gyűjteményvezető-helyettes elmondása szerint az etetésből általában jó hangulatú vetélkedő kerekedik, miközben a gyerekek azon izgulnak, kinek lesz hívogatóbb a csemegéje. „Mindenféle macinak való nyalánkságot beletesznek egy ládába, felöntik vízzel, és péntek délutánra megfagy. Általában úgy szokott lenni, hogy van egy lány, illetve egy fiúcsapat, akik versenyeznek, melyikük fagyiját fogják előbb megszeretni a macik.” Szintén ezen a napon egy zoo doktoros foglalkozás is tető alá kerül, ahol a házi kedvencek felelős tartására vonatkozó tudnivalók átadása mellett az állatkert lakóinak orvosi kezeléséről is tanulhatnak a táborozók.

Az edukáció mellett a hagyományőrzést és a szórakoztatást is zászlóra tűzték a szervezők. Ennek jegyében látják vendégül az apróbb munkák elkészítését megtanító bőrdíszműves mestert, vagy Tóth Gábort, az Állati jó bemutató! egyik előadóját, aki humorral átszőtt műsorral kápráztatja el a gyerekeket.

Kovács Ágnes hangsúlyozta, igyekeznek olyan élményeket szerezni a táborozóknak, hogy mindnyájuknak legyen legalább egy olyan, ami egy életen át emlékezetes marad. A mozgalmas hetek után a dolgozók sem maradnak üres kézzel, a gyerekek festett képekkel mondanak köszönetet az eseménydús napokért, melyekkel egyúttal az állatkert csalogató megjelenéséhez is hozzájárulnak.
A tábori időszakkal azonban korántsem érnek még véget a kalandok. Idén augusztusban is lesz Állatkertek éjszakája, melyen a hagyományokhoz híven látványetetésekkel, és izgalmas gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kazsimér Nóra

Latest posts by Kazsimér Nóra (see all)

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?