A komolyzene celebjei

Immár hagyomány, hogy Rákász Gergely advent idején hozza el mesével fűszerezett orgonakoncertjét városunkba. Vasárnap este Bachot és Vivaldit megidéző Tél című műsorán ismét zsúfolásig megtelt a műsornak helyet adó Lehel Film-Színház.

A sármos művész kiváló orgonajátéka mellett lehengerlő előadásmódjával és kifogástalan eleganciájával elsősorban a zenei csemegékre és művészbulvár pletykákra éhes hölgyek szívébe lopja be magát. Nos, a koncerten egyikből sem volt hiány. Kitűnő válogatást kaptunk Bach és Vivaldi életművéből, és mellé a két zeneszerző zseni magánéleti alakításaiból is csippenthettünk fel meglepő információkat.

Az előadó az 1700-as évek elejének Weimarjába kalauzolt el minket az este folyamán. Abba az időbe, amikor Bach és Vivaldi csillaga fényesen ragyogott. A maguk idejében valódi sztárok voltak, akikért rajongtak a nők, akiket irigykedve lestek a férfiak. A két zeneszerző tündöklését, rivalizálását és barátságát, eltérő stílusát, de hasonló emberi megnyilvánulásaikat vette górcső alá Rákász Gergely. A korabeli celebekről szóló történeteket olyan zenei darabokkal egészítette ki, mint Vivalditól a címadó Tél, Bachtól a Szellem és az intellektus diadala, a C-moll prelúdium, ugyancsak tőle a Concerto és az Olasz koncert.

Két darab között pedig olyan történeteket osztott meg, ami a mai pletykalapokban is „hot” feliratokkal futna. Hallhattunk például a szólistákat breviáriuma odacsapásával rendszabályozó Vivaldiról, az utcai támadóit késsel elkergető Bachról. Kiderült, hogy Vivaldi mai mércével remek PR szakember és showman lehetett, Bach pedig a zeneszerzés mellett egyéb hobbit is talált, hiszen húsz gyermek édesapja volt. A műsor végére leomlottak azok a sztereotípiák, amelyek a tűz és vízként aposztrofált zeneszerzőkről a közönségben éltek.

A humoros történetek mellé a zenéről komolyabb eszmefuttatásokat hallottunk. Rákász Gergely Vivaldi Négy évszakát az emberi élet fázisaihoz hasonlítja, ahol a tél a bölcsesség, a megnyugvás, a harmónia, az elmúlástudat szimbóluma. Az olasz mester szonettjei zenében megfogalmazott metaforák egymásutánja. Vivaldival kapcsolatos nagy kérdés, hogy reverendája zártsága milyen mértékben támogatta a művészi szenvedély kiteljesedését? Bach C-moll prelúdiuma olyan mint egy barokk építészeti remekmű, a zene Pantheonja. Bach Vivaldi csodálója volt annak idején, és műveiben is visszaköszönnek a kortárs zeneszerző-óriás hatásai. A bemutatott muzsikát Papp Norbert festőművész kivetítőn látható vizuális narrációja tette teljessé.

Kárpáti Márta
Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?