A Jászapáti Művésztelep múltja és jelene

Ha Jászapátiról és képzőművészetről van szó, akkor Vágó Pál az, aki szinte mindenkinek elsőre eszébe jut. Vágó Pál nevéhez viszont szorosan kapcsolódik a Jászapáti Művésztelep.

Ahogy a Hamza Múzeum lexikonában is olvashatjuk, a nyári művésztelep létrehozásának gondolata 1922-ben merült fel Tihar Gábor művésznövendék által. A minisztérium rendelete szerint a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járó növendékeknek a műtermi munka mellett a természetben is festeniük kellett. A Jászapáti Művésztelep tehát ennek a kultuszminiszteri rendeletnek köszönheti létét. Célja volt, hogy a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola művésznövendékeinek, (elsősorban a jászságiaknak) lehetőséget adjon közös művészeti alkotásra. Az első Jászapáti Művésztelep 1923-ban került megrendezésre. A telep igazgatója Bosznai István festőművész, szervezője pedig Vágó Pál festőművész volt.

A nyári munka végén kiállításon számoltak be a résztvevők eredményeikről, melynek megnyitóján az akkori kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno gróf és Lyka Károly, a Főiskola lektortanára is részt vett.

Mit takar a Jászapáti Művésztelep a XX-XXI. század fordulóján?

A Falusi Turizmusért Egyesület javaslatára és a jászapáti Polgármesteri Hivatal támogatásával a régi példát követve 1997-től minden év nyarán újra megrendezésre kerül a Jászapáti Művésztelep, Vágó Pál egykori szülőházában. Szervezője a JAK, melynek célja (Vágó Pál hagyományait követve) a közös alkotómunka a társművészetek (irodalom, zene) képviselőinek jelenlétével.

A 2016. év a Művésztelep életében nem csak a jubileum miatt különleges, hanem a résztvevők száma miatt is, hiszen 32 alkotó munkájából készült ez a válogatás.

Különböző technikákat tanulnak egymástól, segítik, fejlesztik egymás alkotói munkásságát, talán nem túlzás, hogy hasonlóan, mint egy önképző kör. Tanulnak egymástól is, nem csupán tanítanak, de mindig odafigyelnek, hogy az egyediségüket megtarthassák, az alkotásaikon megmaradjon egyéni, csak rájuk jellemző stílusuk. Ettől lesz olyan változatos ennek a most látható kiállításnak az anyaga, ahol a realisztikus festészeti, grafikai ábrázolás és a valóság ábrázolásától elrugaszkodott kép egyaránt látható a falakon.

A művésztelep kéthetes időtartama alatt oktatói munka is folyik, ahol a fiatalok alkotói tevékenységét is segítik, ösztönzik az idősebbek: a csoport egyik nagyon fontos célja a következő generáció kinevelése, az utánpótlás, hogy közös munkájukat, megteremtett értékeiket tovább vigyék.

A kiállítás anyaga válogatás a két hét alatt készült festményekből és tanulmányrajzokból, mely Jászapáti után a Hamza Gyûjtemény és Jász Galériában (5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7.) is megtekinthető. Megnyitó augusztus 23-án (kedden) 17 órakor a múzeum épületében, megtekinthető szeptember 24-ig a múzeum nyitvatartási idejében (kedd-vasárnap 9-17 óráig).

Farkas Edit,

a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria igazgatója

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?