Koncert Szent Erzsébetért

Székelyföld tiszta lelkületéből hozott egy bő órányira való feltöltődést László Attila, a Csillag születik tehetségkutató szereplője szombat este a Barátok temploma jótékonysági koncertjére érkező vendégeknek.

A koncert előtt dr. Novák István plébános atya elmondta, hogy az est bevétele hozzájárul az Árpád-házi Szent Erzsébet mellékoltár felújításához, amely remény szerint jövőre megszépülhet. A Barátok templomában négy mellékoltár vár restaurálásra. A Vendel, az István, a Ferences és a szegények, betegek segítőjének védőszentje, Erzsébet oltára. Az atya a meghívott művész és a közönség üdvözlete mellett külön köszönetet mondott Molnárné Laki Editnek szervezőmunkájáért. Mielőtt átadta volna a mikrofont az előadónak, advent időszakára hívta fel a figyelmet, amely a bűnbánat ideje, amikor az angyalok éneke száll az egekig Isten dicséretére, ember békességére.

A templomban ezen az estén László Attila dalai is csatlakoztak az angyalok karához. Istent magasztaló dallamok mellett a földi élet szépségeiről, a barátságról, munka- és emberszeretetről, szerelemről, hazafiságról, küldetésről énekelt. Repertoárjában az ismert előadók mellett – Máté Péter, Cipő, Pásztor Anna, Leonard Cohen – saját szerzeményei is felcsendültek, amelyeket külön szűnni nem akaró tapssal illetett a közönség.

A nóták között elhangzó rövid kommentárok László Attila humoráról, szerénységéről, tiszta lelkületéről tettek tanúbizonyságot. Öröm volt hallgatni ízes székely szavait és tisztán csengő dalait. Még az énekestől néhány méternyi távolságban, a mellékoltáron rózsáit hullató szent Erzsébetet ábrázoló festmény is mintha elégedetten mosolygott volna. Reméljük a restaurálás után hamarosan mi is új ragyogásban láthatjuk a magyar védőszent arcát.

Kárpáti Márta
Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?