Pihennek a kispályás focisták

Befejeződött a városi műfüves kispályás labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. Összesen hat osztályban 62 csapat mérettette meg magát hétről hétre.

Az I. osztályban egy döntetlennel és egy vereséggel az Ézsi Trapéz-Jbfoci végzett az élen, megelőzve a csoport egyetlen veretlenjét, a Csizmadiát, és az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó meglepetéscsapatot, a Har-Kis BT-t. Az utolsó helyen tanyázó Káta FC mind a tizenegy meccsét elveszítette, sőt még három büntetőpontot is levontak tőlük, így szinte biztos kiesőnek számítanak. A további két helyre jelenleg még több csapatnak is van esélye. A góllövő lista élén Német Gyula áll.

A második osztályt százszázalékos teljesítménnyel a Dzsanesz vezeti, a dobogó második és harmadik fokára jelenleg öt együttes pályázik. A kiesés réme most a Bad Boys, a Pusztamonostor, és a négy pontos B-B Elektro labdarúgóit fenyegeti.

A harmadik osztály élén imponáló, plusz ötvenötös gólkülönbséggel a Revans áll, de a KDJ Bútorház pontszámban ugyanannyit gyűjtött. Nem nehéz megjósolni, mekkora harc várható majd ősszel a két alakulat között.

A tabella legvégén a nullapontos Karthagó található, de az előtte álló Jászberényi Tűzoltóság is csak négy egységgel gyűjtött többet. Érdekesség, hogy a legtöbb gólt az 5. helyezett Dermesztő csatára szerezte.
A nyolccsapatos negyedik osztályban a Portelek négy ponttal előzi meg a Sport75-Pastrikut és hattal a Csontdarálókat. A góllövők versenyében négy csapatból négy játékos kilenc-kilenc góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját, így holtverseny alakult ki. Az öregfiúk első osztályában is izgalmas mérkőzésekre van kilátás a továbbiakban. Egy előrehozott őszi forduló után a Kozma-Pótkerék 20, az Autóelektro 19, míg az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó, veretlen harmadik helyezett Ézsi Trapéz 18 pontot gyűjtött eddig. Itt Német Gyula tizenhét góllal rúgott többet, mint a második helyezett Bojtos Tamás. A két kieső helyre jelen pillanatban négy csapat is esélyes.

A második osztályban is kilenc gárda versenyez. Tavaly a legjobbaktól kiesett DMSC Tűzoltók hozta az összes meccsét, így hat ponttal vezet a Konkoly Elektro előtt. Minden bizonnyal nem engedik ki a kezükből az elsőséget, most biztos feljutónak számítanak. A második helyről viszont még az Ádi Büfé sem mondott le.

Folytatás augusztus végén. Pihenésre azonban többeknek nem sok lehetősége lesz, ugyanis hamarosan indul a strandfoci bajnokság a Lehel Fürdő mélyhomokos kispályáján.

Pesti József

külsős újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Latest posts by Pesti József (see all)

Pesti József

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?