Nem sikerült a rajt

Elkezdődött a pontvadászat a megyei női labdarúgó-bajnokságban is. A korábbi évekhez képest a berényi lányok ezúttal nem az eddigi Pest, hanem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei küzdelemsorozatba neveztek.

Tiszaszentimre adott otthont az első játéknapnak, melyen a sorsolás értelmében két fordulót játszottak a csapatok. A nevezett nyolc gárda közül azonban a Szolnok Fanatic SE nem érkezett meg, így két együttes, a Tószeg és a Jászberényi FC csak egy-egy mérkőzést vívott. Ezeket az összecsapásokat nem kell a későbbiekben lejátszani, az előbb említett két klub 3-0-ás gólaránnyal megkapja a három pontot.

A mieink a nap utolsó mérkőzésén Tiszaföldvár ellen léptek pályára. Az előző évi keretből mindössze két játékos maradt meg hírmondónak, így nem volt meglepő az összeszokottság hiánya az amúgy is fiatal hölgyeknél. A rutinosabb földváriak ezt ki is használták, és 7-1 arányú győzelmet arattak. A JFC egyetlen gólját Rácz Roxána szerezte.
A következő helyszín két hét múlva Fegyvernek lesz, akkor majd lányainknak Tószeggel és Karcaggal kell felvenniük a versenyt. Reméljük nagyobb sikerrel.

Latest posts by Pesti József (see all)

Pesti József

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?