Egy páratlan duó

2018-04-052018-04-07 Demeter Gábor 0 Comments Cine P’Art Café, Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla

Szakcsi Lakatos Béla Müller Péter Sziámival együtt lépett fel március utolsó napján a Cine P’Art Café színpadán, a mozi galérián. A kiváló jazz-zenész és a magyar alternatív zenei színtér meghatározó alakja, Pianissimo Duó elnevezésű formációja egyfajta különleges műfaji kísérletnek ígérkezett.

Szakcsi Lakatos Béla, a magyar jazzélet emblematikus etalonja, külföldön is elismert, legfőképp sokoldalúságáról és kísérletező kedvéről híres. Titka saját műfaji határainak folyamatos tágításában és a különböző zenei világok fuzionálásában fogalmazható meg.

Hasonló örök kísérletező szellem hajtja Müller Péter Sziámit, énekes költő előadót, az alternatív zene fenegyerekét, aki folyton újít és mindig valami különleges projekten töri a fejét.

Egyfajta „kávéházi hangulat” lengte be a galériát az előadás kezdetén – érezhette a szemlélő – az asztalokat körülülő szépszámú közönség láttán, amit a produkció első felében elhangzó Seress Rezső örökzöldek még tovább fokoztak és megidéztek. Aztán underground zenei műfaj keveredett az improvizatív jazz-zel, valamint költészettel. A duó a legjobb példa volt arra, hogy lehetséges a műfajok közötti átjárás. Közös produkciójuk ötlete abból a pillanatból indult ki, amikor egy-egy sanzon eljut arra a pontra, hogy a zongoristának improvizatív módon a zenei témát kellene folytatnia, ő a történetre, a dal helyszínére, vagy körülményeire reflektál és viszi tovább ott, ahol a szó megállt. A dzsesszzongora hangjai, zenéje, a sanzonok és a Sziámi dalok elegyítésével az összhangot keresték, amelyben az eredeti mű úgy marad meg, hogy közben lehetőség adódik a rögtönzésre. Ehhez egy filmszerű színpadi megjelenést találtak ki Movies for the Blind. (filmek a vaknak) címmel. Az ismert dalokat Szakcsi improvizációi pörgették filmszerűen, hangulatokat megidézve, Sziámi igazán eklektikus repertoárjában. A megnyilvánulásaiban nagyon is különböző két művész, a jazz-zenész Szakcsi a hihetetlen rögtönzést, Sziámi pedig a költői erőt úgy ötvözte az előadásban, hogy közben megtartották egyéniségüket. A zongorista és az énekesköltő két egészen más irányba tartó útról egyszer csak egy közös ponthoz érkezett. A versek segítették, hogy az improvizációnak semmi sem szabjon határt. Mindezen produkciók között pedig anekdotákkal, vicces és komoly dolgokról, eddig máshol el nem hangzott életepizódokkal, gondolatmenetekkel, sztorikkal fűszerezte még az estét Müller Péter Sziámi.

A befejező számot követően több ráadást is „követelt” a hálás publikum, melyet a művészek szívesen teljesítettek, köztük Leonard Cohen Hallelújáját is hallhattuk magyarul.

Összejött a nagy szellemek találkozása ezen az estén, műsoron volt minden, ami jó a fülnek és a szabad zongoraidomítás. A duó műfaját pedig úgy érdemes csinálni, hogy a másiknak is jó legyen és ez Pianissimo nemcsak az előadóknak, de a közönségnek is jó volt.