A nyomorúság kényelme

Január utolsó előadása legalább annyira nyomasztó légkört teremtett, mint amennyire elkeserítőek ezek a téli, szürke napok. A Főnix Fészek Műhelyház ezúttal Harold Pinter sikeres darabjának, a (A) Gondnoknak adott ideiglenes otthont, melyben egyetlen árva ülőhely sem maradt szabadon.

Harold Pinter drámái olyanok, mint a detektívregények, csak az olvasó – jelen esetben a néző – ha a felszínen keresi a válaszokat, soha sem fog rájuk bukkanni. A megoldás a szöveg rejtelmeiben bújik meg, a kézzelfogható karakterek megmozdulásaiban, egy-egy kimondatlan szóban, a romos díszletek apró részleteiben. A kérdés már csak az, hogy elegendőek-e ezek a finom töredékek ahhoz, hogy végül egyetlen helyes értelmezést adjanak a történet egészének.

Adott „egy alak, egy pofa és egy pasas…”, akiket már a beharangozóban megismerünk, legalábbis ezt gondoljuk, kiváltképp akkor, amikor a szemünk elé tárul a darab helyszíne, egy mindenki számára ismerős, hétköznapi, rendetlen szoba. A történet szerint Aston (Scherer Péter) -, aki egy mamuszos, tutyi-mutyi, hózentrógeres alak – megmenti a munkahelyéről frissen elbocsátott, nagyhangú csavargót, Daviest (Mucsi Zoltán), majd felajánl egy káosz uralta szobát, sőt még munkát is a házban. A sértett önérzetű, naplopó Davies előtt felkínálkozik a lehetőség az épület gondnoki teendőinek ellátására, ám túl önfejű ahhoz, hogy bárminemű segítséget vagy törődést elfogadjon. Ebbe a különös helyzetbe toppan be Mick (Katona László), aki Aston elnyűtt idegzetű, kiszámíthatatlan üzletember testvérét alakítja.

A szereplőgárda fergeteges, és a színészek mögött számos közös színdarab van a régmúltból. Scherer Péter a leghalványabb arcjátékkal és testtartással kelti életre az elektrosokk-terápiát is átélt, együgyű Astont. Ujjaival kényszeresen nadrágjába csimpaszkodik, csoszog és matat, egy-egy dolgot akár háromszor is elmagyaráz, emiatt Davies egy idő után úgy érzi, Aston őt gúnyolja viselkedésével. Érthetetlen az együttélés kényszerhelyzete, mikor már a színházteremben lévők számára is egyértelművé válik, ez a két figura különbözőbb aligha lehetne. Davies durvasága nem illik bele a képbe, mert a szoba berendezése csupán számunkra tűnik átláthatatlannak. Ez kimondottan Aston kis világa, ahol még a rozsdás tűzhelyre ültetett Buddha-szobornak is megvan a rendeltetése. Mickkaraktere legalább ekkora rejtély. Hol idegbeteg őrült, aki gyanakvóan figyeli Davies minden lépését, hol pedig mézes-mázas ügynök, aki a legtöbb hasznot akarja kihozni mindenből. A szövegkönyv azonban semmi másról nem tájékoztat bennünket, kizárólag a szereplők személyiségéről és meg nem valósuló terveiről. Aston a sufniját építi már ki tudja mióta, Davies a személyazonosságát igyekszik visszaszerezni elkallódott papírjai révén, Mick pedig izgatottan alakítgatja a megviselt házat, természetesen csak képzeletben. Ez talán az egyetlen közös pont a három férfiban. Az, hogy mindannyian pótcselekvéseket végeznek, tervezgetnek, hárítanak, de egyikük sem néz szembe a valódi problémáival. Hiába tűnik úgy, hogy párbeszédeikben feloldódnak ezek az elfojtott érzelmek, szavaik valójában egymás mellett elsuhanó, üres monológok. Gondjaikat elnézve egyre kisebb, nyomasztóbb helyiséggé szűkül a korábban hétköznapinak tűnő szoba és a néző azon morfondírozik, mikor jön el a kiút ebből a kétségbeejtő helyzetből? De a szereplők a társadalom peremvidékére szorult alakok, akik munkakerülők, halogatók, összefogásra képtelen figurák. Pedig mi más lehetne a megoldás, mint az egymásba kapaszkodás, a problémák kimondása, meghallgatása, de számukra még a másik nevének megjegyzése is komoly gondokat okoz. Hiába a szoros kötelék – a testvéri, lakótársi, üzlettársi viszony -, céltalanul bolyonganak egymás mellett, mely rámutat arra a nagy igazságra, hogy a legnagyobb szegénység talán nem is a tárgyi nélkülözésben, hanem a lelki sivárságban mutatkozik meg.

A Gondnok tele van érzelmi gátlásossággal, kifejezéstelenséggel, és a megfejtések teljes egészében a nézőre maradnak. Ez a tehetetlenség azonban egyszerre jelent kényelmet és menedéket is a változásra képtelen szereplők számára, akiknek legalább annyi kérdést kellene megválaszolniuk, mint nekünk nézőknek. Valószínűleg éppen ez az előadás célja, hogy mikor hiányérzetünket kézen fogva hazaindulunk, átérezzük azt a tanácstalanságot, mely átszövi a tévelygő karakterek életét. A rendezéssel kapcsolatban jócskán felmerülnek kérdések: miért épp egy alkalmatlan csavargóra van szükség a munka elvégzésére? Miért is kell a házba egy gondnok, mikor az bármelyik percben összedőlhet? Miért törik el a Buddha-szobor és mi a jelentősége?Talán vannak esetek, amikor a remek színészi játék és egy jó alapmű sem elég ahhoz, hogy megleljük a megfelelő válaszokat.

Fotók: Szalai György

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kazsimér Nóra

Latest posts by Kazsimér Nóra (see all)

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?