A Jászapáti Színjátszó Kör története (7)

A 2007 áprilisára tervezett erdélyi turné előtt még öt meghívásnak tettünk eleget, így sikerült összegyűjteni annyi pénzt, hogy a szereplőknek ez a kirándulás mintegy közös ajándék volt az eddig elvégzett munkájukért.

A költségek csökkentése érdekében néhány kívülállónak is lehetőséget adtunk – térítés ellenében – a turnén való részvételre, így Berki Berci buszával negyvenhatan indultunk első külföldi fellépésünkre.

A Szakszervezetek Művelődési Házának színpada akkora nagy volt, mint Apátin a teljes intézmény, így a függönyt is csak félig húzhattuk szét…
És az előadáson nemcsak az izgalomtól reszkettünk, de attól is, hogy nem volt fűtés…

Az sem segített, hogy ennyi ember még nem volt egy előadásunkon sem, az első felvonás ezért kissé döcögősre sikeredett. Szerencsére a szünetben feljött hozzánk Berki Berci – a sofőrünk – és humorával, biztatásával feloldotta bennünk a görcsös hozzáállást, a félelmeinket.

A sikert a hatalmas vastaps, a sok köszönet és gratuláció érzékeltette velünk, valamint az is, hogy – bár mi ajándék-műsornak szántuk a fellépésünket – a vendéglátó intézmény mintegy 150.000 Ft-ot érő Lei-t adott a bevételből, amelyből ki tudtuk fizetni a hotelt és az étkezést.

Az előadás után a közeli Csík­csomortánban lévő szállásunkon – a Szellő Szállóban – ünnepeltük meg vendéglátóinkkal a kedves fogadtatást. A négy nap alatt sok élményben volt részünk, hiszen Kolozsváron megtekintettük Mátyás király szülőházát és szobrát, valamint Európa egyik legrégebbi temetőjét a Házsongárdi temetőt. Meglátogattuk a híres búcsújáróhelyet, a csíksomlyói templomot, és felmentünk a „hegybe” is. Eljutottunk a Gyilkos tóhoz és a Békás-szoroshoz, hazafelé pedig megálltunk a legnagyobb lélekszámú magyar lakossággal bíró Marosvásárhelyen.
Az erdélyi kirándulás után még két meghívásnak tettünk eleget, így a Marica grófnő húsz előadást ért meg, amely az eddigi darabjaink közötti csúcsot jelentette.

Mivel Érdről ismét kaptunk egy felkérést, és még új előadásunk nem volt, úgy döntöttünk, hogy a már bemutatottakból összeállítunk egy operettgálát, és azt vittük el az Idősek Világnapjára szervezett ünnepségükre. A nyugdíjas közönség örömmel hallgatta ismét Kacsóh Pongrác, Kálmán Imre és Szirmai Albert csodálatos dalait.

Az év végén – hála a sok előadásnak, a támogatásoknak, és a jó gazdálkodásnak – mintegy 400.000 Ft maradványunk volt, amellyel már megalapozhattuk a következő darabunk színre vitelét. Sajnos munkahelyi és egyéb problémák miatt ismét elveszítettünk egy meghatározó szereplőnket.

Az alábbiakban az újságírónak a vele készült interjúját olvashatják:
Egy arc a csapatból

A Jászapáti Színjátszó Kör már a negyedik bemutatón van túl és nagyon sok vendégszereplésen. Sikerüknek az egyik része nemcsak az, hogy népszerű operetteket tűznek műsorra, hogy kitűnő zenészektől kapnak segítséget, hanem az is, hogy az énekesek nagy része amatőr, a hétköznapi életben közöttünk élő emberek. A színpadon családanyák, apák vagy nagypapák, akik szeretnek színvonalasan szórakoztatni, és nem kímélnek időt és fáradságot, hogy megmutassák nekünk a magyar kultúra egy kis szeletét, a színjátszást. A színjátszó kör egyik meghatározó tagja Nagy János, aki János Vitéz-ként mutatkozott be először, sokunkat meglepve kellemes hangjával, megjelenésével a színpadon, akit addig díjbeszedőként ismertünk. Vele beszélgettem egy vasárnap délutáni próbán a művelődési házban, miközben a többiek szorgalmasan gyakoroltak.

Hol tanultál énekelni, hogyan kezdődött az éneklés szeretete?
Jászberénybe jártam az Erősáramú Szakközépiskolába, ahol működött egy fiúkórus. Ott hallgatott meg bennünket Bakki Katalin zenepedagógus, aki az ottani zenei élet meghatározó alakja. Észrevette, hogy viszonylag jó hangom van, versenyekre vitt, különböző középiskolás szólóversenyeken vettem részt. Ezüst és bronzérmeket szereztem, aranyat sosem sikerült összeszednem. Közben négy évig zeneiskolába is jártam, ott találkoztam össze egy budapesti énektanárral, Nagypál László operaénekessel. Az 56-os múltja miatt félreállították, és azzal egészítette ki a nyugdíját, hogy lejárt éneket oktatni. Nála tanultam három évig. Később pályakezdőként Budapestre kerültem, ott is kerestem a lehetőséget a kórusban való éneklésre, és Ő ajánlott be az Állami Népi Együttesbe. Részt vettem egy meghallgatáson és rögtön fel is vettek. Több mint négy évet énekeltem ott. Eljutottam velük külföldi országokba, a „vasfüggöny” mögé is. Általában a néptánc háttérzenéjeként szolgált a kórus, később acapellákat is énekeltünk, volt a zenekarnak egy szóló része is. Felléptünk a TV-ben, rádióban, énekeltünk filmdalokat is. Joó Árpáddal részt vettünk több nagy kórusmegmozdulásban, mint például a Mahler: Ezrek Szimfóniája és még sok más. Aztán megnősültem és a megoldhatatlannak tűnő lakáshelyzet miatt haza kellett jönnünk. A feleségem is szakmabeli, Ő volt az öltöztetőm a színháznál.

Hogyan kerültél kapcsolatba a színjátszó körrel?
Nagypál Rozikától – akihez férje révén rokoni szálak fűznek – tudtam egy színjátszó kör tervéről. Kökény Gábor dédelgetett álma volt, hogy a János Vitéz-t színre vigye. A megkeresés után persze örömmel vállaltam, rajtam ne múljon. A sikeres bemutató után aztán jött a többi darab. Sajnos a jelenlegi munkám – minőségellenőr vagyok a Hűtőgépgyárban – nem engedte meg, hogy a kóruséneklést folytassam a színjátszás mellett. Még ez a heti egy próba is nagy gondot jelent számomra, mert sokszor három műszakban dolgozom. Amikor előadások vannak, szombatra szabadságot kell kivennem, mert nálunk az is munkanap, így a vasárnap marad csak pihenésre, ha nincs éppen akkor is fellépés. Az a tervem, hogy az év végétől rövid időre abbahagyom. Elérkeztem abba a korba, hogy egy kicsit az egzisztenciám építésével is foglalkozzam – már korábban el kellett volna kezdeni – de most rákényszerülök, hogy tanuljak. Rájöttem, hogy muszáj nyelvet tanulni.

A terveidről is szerettem volna még kérdezni, de ha abbahagyod…?
Igen, de csak egy időre. Vannak terveim az énekesi pályával. Próbaénekléseken is voltam már, de erről még inkább nem szeretnék beszélni. A színjátszás jó arra, hogy szinten tartson az éneklésben és gyakoroljam magam a prózai előadásban is, hiszen ez nem erősségem. A kórusban inkább a hang a fontos.

Szerző: Kökény Gábor

Folytatjuk…

Latest posts by Olvasónk (see all)

Vélemény, hozzászólás?