Nagy-Hinst István elismerése

Immár 15 éve, hogy Dr. Nagy-Hinst István elnöke, vezetője a Jászapáti Kígyó Dojo Harcművészeti Sport Egyesületnek. Sikeres tevékenységét szeptember 17-én, Hanshi Daniel Blanchet, 9. danmester fokozat adományozásával ismerte el. Ez elismerés kapcsán kerestem meg a karatékák elnökét, aki szívesen válaszolt kérdéseimre.

Hány éves korában ismerkedett meg a küzdősporttal? Melyik szakágát választotta és miért épp ezt?
Zsenge korom óta „csintalan és kötekedő” gyerekként ismert meg a környezetem, így szüleim jólneveltségre irányuló törekvései a sportolás felé irányítottak mondván, hogy ott vezessem le energiáimat. Első sportágam (marosmenti gyerek lévén) a kajakozás lett, majd 1968-ban, 15 éves koromban a cselgáncs küzdősporttal ismerkedtem meg bátyám jóvoltából (közeleg az 50. évforduló!). Erdélyben ez időtájt, a hagyományosnak számító birkózás és ökölvívás mellett a cselgáncs is teret kezdett hódítani és a keleti küzdősportok közül ezt a formát lehetett hivatalosan gyakorolni. A fentiek tükrében a cselgáncs gyakorlása vált tehát lehetővé számomra.

Mit jelentett ön számára az első megszerzett érem? További motivációt?
A cselgáncsban folytatott aktív versenyzés és a versenyeztetési rendszer (megyei, régiós, országos bajnokságok) gyakoriságával csakhamar meghozta az első sikereket számunkra is. Ez az első sikerélmény, folyamatos versenyzésre késztette a cselgáncs gyakorlóit, köztük engem is. A fő motivációs mozgatóerőt, mégis úgy gondolom, hogy akkoriban a bennünk lángoló küzdőszellem, küzdeni akarás, bizonyítani vágy, valamint az Oktató Mesternek megfelelni akarás jelentette.

Melyik klubban aratta első sikereit? Melyikre versenyére emlékszik legszívesebben?
Első sportegyesületem a C.S.MEDICINA TG-MURES (Marosvásárhely/Románia) volt, ahová 1970-ben igazoltak le. Majd 1973-tól, az A.S. ARMATA TG-MURES (Honvéd Sportegyesület) mint I. osztályos minősített sportolója, az I. Osztályos Nemzeti Judo Bajnokság keretében versenyeztem. Véleményem szerint minden harcművész számára a legnehezebb (egyben a legemlékezetesebb) az első és az utolsó verseny. Az előbbiek értelmében az elsőn már rég túl vagyok, az utolsó talán még várat magára.

Honnan jött a gondolat, hogy egy „saját” klubot alakítson, nevezetesen a Kígyó HSE-t?
Az oktatási indíttatás, belső kényszer nem újkeletű. 1973-tól már, mint minősített judo segéd-edző segítettem az Oktató Judo Mester munkáját, így hamar megismerkedhettem az oktatás nehéz feladatkörével. Magyarországra történt áttelepülésünk után első sportegyesületem ahol a Zen Bu Kan Kempo-t és a Ju-Jitsu-t gyakoroltam, Jászberényben volt. Majd ez gyakorlatias érvek eredményeként a Jászapáti DSK keretében folytatódott. 2002 óta pedig, a Jászapáti Kígyó Dojo HSE-ben oktatok harcművészetet, mint minősített Ju-Jitsu és Kempo edző-oktató.
A Kínai Horoszkóp szerint a „vízkígyó” évében születtem, így logikussági értelemben az általam alapított harcművészeti Sportegyesület is, a Kígyó DOJO HSE nevet viseli.

Melyik tevékenységet szereti jobban a tanítást, vagy jobb volt versenyzőnek lenni?
A versenyzés talán az egyéni motivációs rendszer érvényesülését emeli ki. A küzdeni akarás, saját szellemi és fizikai korlátjaink megtapasztalását, a küzdősportok technikai és taktikai rendszereinek gyakorlatban történő kipróbálását, egyszersmind az egyéni küzdőszellem érvényesülését. Míg az oktatás annak a belső késztetésnek az érvényre juttatását fejezi ki, mely a tudás átadására, a fiatal ifjú nemzedék szellemi, fizikai és morális nevelésére, modern korunk által megkövetelt adaptációs képességek fejlesztésére irányul. A versenyzést és az oktatást a fentiek értelmében nehéz lenne elválasztani egymástól. A kettő egy harmonikus és dinamikus egységet alkot, állandó változás és fejlődés keretében. A prioritások felállítása téves pedagógiát eredményezne. Fiatal korban mindenképpen a versenyzés, idősebb korban tényszerűen az oktatás kerül előtérbe.

Amellett, hogy egy nagysikerű klubot vezet, a veteránok között világversenyeken vesz részt, nagy sikerrel. Ezek szerint hiányzik a versenyzés is?
Büszke vagyok sportegyesületünk tehetséges fiataljainak sikereire. Tanítványaim számos Nyílt Harcművészeti Világkupa és Világbajnokság aranyérmével büszkélkedhet, mely jó visszajelzés számomra az oktatás helyességét illetőleg. Személyemet, a Magyar Judomesterek Clubjának versenyzőjeként többszörös nemzetközi bajnokság győzteseként, többszörös Európa Masters (veterán) Judo bajnokság ezüst és bronzérmeseként, Masters Judo Világbajnokság bronzérmeseként tartják nyilván. Ebből is látszik, hogy igen, hiányzik a versenyzés. A személyes példamutatás az egyik leghatásosabb pedagógiai fegyver, amit egy oktató kezében tarthat.

Mit lehet tudni a keleti eredetű küzdősportokról és a harcművészetekről?
A keleti eredetű küzdősportokat (Judo, Karate,Sport Jujutsu stb.) és a keleti harcművészeteket bölcselkedő és gyakorlati értelemben is, külön kell választani.A küzdősportok (bár harcművészeti technikákat alkalmaznak) egy jól behatárolt versenyszabályzat keretében,a győzelem megszerzésére irányulnak. Míg a keleti harcművészetek (a keleti kultúra részeként) a viselkedési kódexbetartásával a harcművészeti irányzatok technikáinak gyakorlását követik, ahol nem a versenyzés által megszerzett győzelem, hanem a harcművészetek gyakorlásával megtett út és az ehhez társuló szellemi és fizikai fejlődés a fő célkitűzés. Sportegyesületem keretében harcművészetet oktatok, bár tanítványaim nem zárkóznak el a versenyzés által nyújtott előnyök és lehetőségek elől sem. A Japán kultúra tradicionális részét képező JuJutsu irányzatok oktatását és ennek irányítását magasan képzett és minősített Oktató Nagymesterek biztosítják Japánban és világszerte.Az Asahi Dojo International Assotiation Világszervezetet, Japán Harcművészeti Család mintájára (Tani Gawa család-Tani Gawa = Hegyi vízzuhatag) – Shodai Soke Tani Gawa – Japán Hanshi Daniel Blanchet Judan (10. dan) Nagymester alapította, amelyben kinevezett igazgatóként vagyok nyilvántartva,Magyarországon és Romániában is.
A Japán tradicionális harcművészeti minősítési rendszerben a Mester fokozatok 10. danig terjednek, az oktatói titulusok pedig, a Hanshi (Oktatók oktatója-Nagymesteri cím-Keleti Filozófia Doktori címe) fokozattal zárulnak.

A francia nagymester elismerése,nevezetesen a 9. dan fokozat, milyen felelősséggel jár?
A 9. dan fokozatot (piros öv) viszonylag ritkán adományozzák, így előléptetésem e fokozatra igen nagy jelentőségű, nem csak hazai, hanem nemzetközi téren is. Ez az első ilyen magas dan fokozat melyet egy, több irányzatban 10. danos Japán Hanshi adományozott JuJutsu harcművészeti irányzat keretében. Így jelen pillanatban a japán nevem: ”HebiGawa” (Víz Kígyó) – minősítésem: Hanshi -JuJutsu 9. dan (KuDan).Ez a magas Mesteri fokozatigen nagy felelősséggel jár, mely a Bushido (Szamurájok útja) Kódexe 7 alapelvének betartását és betartatását feltételezi. Ez a szellemiség Japán egyik legnagyobb ajándéka a világnak: SEIGI: A helyes döntés és a becsületesség. YUKI: A bátorság és a hősiesség. JIN: A szánalom és a jóindulat mindenki iránt. REIGI: Az udvariasság és a helyes cselekedetek. MAKOTO: Az Igazságosság és a kimondott Őszinteség. MEIYO: A tisztelet és a dicsőség. CHUGI: A rajongás és a hűség. Világszervezetünk, az Asahi Dojo International Assotiation alapelve: ”MEIYO to SONKEI” – azaz „Tisztelet és Becsület”. A klubvezetés a tanítás színhelye, a versenyzés az „öntanítás” szerves része, de mindenekelőtt egy magasan képzett Nagymesternek is el kell fogadnia, hogy Tanító mellet tanítvány is, hiszen mindig és mindenkitől lehet tanulni, csak oda kell figyelni!

Remélhetőleg Hanshi Dr. Nagy-Hinst István JuJutsu Ku Dan még nagyon sokáig lesz Tanító és a tanítványokkal együtt tovább öregbítik Jászapáti hírnevét.

 

Ács Tibor

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?