Cigány sorsdráma
Rusz Milán rendezésében az Edith Piafot és Karády Katalint megszemélyesítő szerepei után, Varga Klári egy újabb művésznő alakjában jelent meg október utolsó péntekének estéjén a Főnix Fészek Műhelyház színpadán. Ezúttal a Kovács Apollónia népdalénekesnek emléket állító Pólika című zenés sorsdrámát hozta el a jászberényi közönségnek zenésztársai közreműködésével.
Az idősebb generációhoz tartozók bizonyosan tudják, ki volt Kovács Apollónia, Pólika, akit a magyar- és cigánydalok koronázatlan királynőjeként emlegettek egész életében. Nótás kedvű nagyapámnak is kedvence volt, így amikor a szalagos magnó kezdett elterjedni, felvette vagy három lemezét, melyet sokat hallgattunk.
A színpadon egy leterített ágyat láttunk, mikor beléptünk és elfoglaltuk helyünket a nézőtéren. A kicsiny színházban több szék is várta hiába vendégeit, pedig ha eljöttek volna, nem csalódtak volna…
Bebugyolálva kendővel és köpennyel, arcát takaró napszemüvegben belépett valaki, majd lefeküdt az ágyra, ahonnét néhány pillanat múlva leesett. A szeretetotthonban magányosan éldegélő, a férje után csak Grabócznénak szólított öreg Kovács Apollónia jajongva, nyöszörgősen tápászkodott fel, hogy aztán gondolatban, időskori gönceit csinos fehér ruhára cserélve visszafiatalodjék. Majd így kezdte el mesélni születésétől indulva élete történetét, megidézve, segítségül hívva hozzá zenésztársait. A Zsigát megtestesítő és tangóharmonikán őt kísérő Rusz Milánt, a prímás Romugrót, azaz Suki Istvánt és a táncos Sárközit, Gorgev Branimirt, aki kannával és kanállal is adta a ritmust.
A prózában elmondott életrajz a roma származású művésznő életének minden fontosabb állomásán elidőzött kicsit, hogy zenésztársak kísérte nótacsokorral, rendszert éltető indulókkal, sanzonokkal, operettel elevenedhessen meg a korszak. Bizonyságot kaptunk arról is, hogy a hányatott életút során a művésznek hányféle zenei műfajban kellett megszólalnia, mindegyikben otthonosan mozogva. Az énekes-zenés betétek között Zsiga, Sárközi és Romugró mozdulatlanságba burkolózva várták, hogy folytatódjon Pólika története, ami összekeveredett a magyarországi cigányság 20. századi sorsával.
Az időutazáson jutott tudomásunkra erdélyi mivolta, Auschwitzbe deportálása, ahol árvaságra jutott. A boldog karavános vándorcigány életet követő, szocializmust építő évek nevelőszülőkkel, majd az árvaház. Innen egy véletlen folytán – énekét hallotta a pártfőtitkár – konzervatóriumba került, később színésznő lett, de legnagyobb sikereit az éneklésben aratta. Miután megjelent első nagylemeze, már nemcsak országszerte, hanem a világban is híressé vált és öt kontinensen koncertezett. Sikerét számtalan eladott lemez bizonyítja, de férje halála után elmaradtak az ismerősök, és Pólika egy szeretetotthonban találta magát, közönsége által is elhagyottan.
Pedig a közönség az egyetlen, számára éltető közeg, akihez képzeletbeli előadásán vissza tud vándorolni. „Hát mégis eljöttetek” – hangzik el sokszor a hálás mondat, és többször is lejött Pólika a nézők közé párbeszédet folytatni velük, sőt meg is énekeltette őket. A darab igencsak próbára tette a közönség érzelmeit, a könnyek időnként megállíthatatlanok voltak, de a keserédes mosolyok mellett helyet kaphatott a nevetés, a nótázás is.
Az előadás végén az idősek otthonába odaátról érkezett zenész barátai, Romugró, Zsiga és Sárközi az örök fénybe kísérik a Gelem, gelem dalával, hogy csatlakozhasson az emlékek birodalmához.
Mi, nézők vastapssal jutalmaztuk a remek előadókat, és vidáman dalolásztuk hazafelé: Ollós rákot régen fogtam az iszapban.
a BerényCafé újságírója, szerkesztője.
- A költő lírája képekben ábrázolva - 2024-04-12
- Rejtett lényeg - 2024-04-11
- Benne van a folytatás - 2024-04-03
