Söröskorsón át a világ

Aranyosi Péter, a Dumaszínház humoristája látogatott el Jászberénybe október 24-én, kedden, hogy Négybetűs szavak című önálló estjét követően most legújabb, Borsodi homályos elnevezésű előadásával örvendeztesse meg a nevetni vágyó közönséget.

A Showder Klub állandó fellépője Miskolcon született, és ott is folytatta tanulmányait a Berzeviczy Gergely Szakközépiskolában, mielőtt elkerült volna Nyíregyházára a Tanárképző Főiskolára. Éveken át a Rádiókabaré munkatársa volt, majd Fábry Sándor műsorából a ma méltán népszerű Dumaszínházhoz került, ahová bármikor betévedhetünk egy nehéz nap után, és ahol senki sem árul zsákbamacskát, ha szórakoztatásról van szó.

Az úgynevezett stand-up comedy, vagy másnéven színpadi komédia műfajában a humorista egyedül, leggyakrabban kellékek nélkül áll ki közvetlenül a közönség elé, hogy megossza velünk vicces, személyes élményekből fakadó történeteit. A stand-up comedy először az Egyesült Államokban vert gyökeret, ahol még Mark Twain is elismert és kedvelt előadó volt. A varieték világát felváltották a rádió- és televízió-műsorok, melyeknek köszönhetően ma már senkinek sem kell bemutatni Robin Williams, Jim Carrey vagy Eddie Murphy színészek neveit, akik szintén a comedy műfajával robbantak be a köztudatba. Hazánkban kezdetben kizárólag Hofi Géza művelte ezt a fajta humort, akinek munkásságát olyan ifjak követték, mint Fábry Sándor vagy Hajós András.
Aranyosi Péter neve ma már éppen elég ahhoz, hogy telt házassá tegyen egy több száz fős rendezvénytermet. A jászberényi Ifjúsági Házban még a csilláron is lógtak azok, akik jegyet váltottak az előadó történeteire, melyekben újra visszatértek a régi jó miskolci arcok, Ferkóék, Sityuék és persze Béla, akinek a kedvenc söre a rekeszes.

Míg Aranyosi Péter korábbi, nagy sikerrel futó Négybetűs szavak című önálló estje a humorista gyermekkorával, iskolai és munkahelyi élményeivel, pályájának kezdetével foglalkozott, addig a Borsodi homályos a barátokkal átélt, enyhén mámoros sztorikkal szórakoztatta az egybegyűlteket. A címválasztás éppen ezért nem volt véletlen. Az előadás során elmondottakat mindenhol belengte az alkohol, és a történetekben szereplő cimborák olykor furcsa, fanyar hozzáállással viszonyultak a világ dolgaihoz. Az esten természetesen segédkeztek Aranyosi alteregói, úgymint a diósgyőri szurkoló és a tankmániás videójátékos, de nyilvánvalóvá vált a humorista Darth Vader nagyúr iránti hűsége is. Aranyosi Péter szinte lubickolt az egészségügy hiányosságait, a focit, a stadionokat és az iszákos élményeket, valamint a vadászatot is érintő változatos témákban, melyeket a hitelesség kedvéért archív, olykor vállalhatatlan diaképekkel is dokumentált.

A Dumaszínház művészének élete azonban nem csak a hétköznapokon mozgalmas. Idén Aranyosi Péter kapta a Karinthy-gyűrűt, melyet 1957 óta osztanak ki a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőinek és előadóinak, így olyan művészek mellé kerülhetett be a képzeletbeli csarnokba, mint Koltai Róbert, Garas Dezső és Kern András.

Jászberény üres utcái még este tíz után is visszhangoztak az előadásról hazafelé baktatók nevetésétől, akik legközelebb Hadházi Lászlót köszönthetik majd a szórakoztató szerepében.

Fotó: Józsa Tamás

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?